Cipővásárlással a brazil erdőirtások ellen

Óriási sikerének köszönhetően második köréhez érkezett az Etnies faültető akciója a Buy a Shoe, Plant a Tree! (BASPAT). A példaértékű kezdeményezéssel ezúttal a brazíliai esőerdők helyzetén szeretnének javítani.

 

2011-ben minden egyes eladott Jameson 2 Eco modell után egy újabb palántával gazdagodott Costa Rica Maleku rezervátuma.

Az eltelt egy év alatt 35 ezer fát ültettek a közép-amerikai országban.

Idén hasonló koncepció alapján a brazíliai esőerdők kapják meg a kellő segítséget a ruházati cégtől.

Az Etnies reményei szerint legalább 100 ezer fiatal fával segíthetnek a kitermelések és a városiasodás miatt az eredeti méretéhez képest csupán 7%-ra csökkent esőerdőn.


"Kapcsolatba léptünk
a "Trees for the Future" szervezettel, ezért méginkább egyedülállóvá vált a BASPAT programunk. A faültetésekkel foglalkozó szervezeten keresztül Sao Paolo térségbeli iskolákkal tudunk együtt dolgozni. Különböző programjaik vannak általános és középiskolás diákok számára, amiken keresztül megismerkedhetnek az esőerdőkkel és egy kibővített program keretein belül még a faültetésekben is részt vehetnek. Míg a helyi diákok így segítenek a BASPAT céljainak elérésében, addig a világ többi részén élő fiatalok a cipővásárlással veszik ki a részüket a környezetvédelemből. Kifejezetten örülünk annak, hogy sikerült oktatás szintjére emelni az üzenetünket, hiszen minél többen tudnak arról mi folyik Brazília esőerdőiben, annál többen gondolnak majd az erdő jövőjére és tesznek a környezetkárosító tevékenységek ellen." – nyilatkozta Pierre-Andre Senizergues az Etnies tulajdonosa. 

Az Etnies sajtóközleménye szerint a cipők a világ minden táján forgalomba kerülnek, így a viszonteladókon keresztül bárhol megvásárolhatjuk őket, de ha mégsem sikerül hozzájutnunk, akkor közvetlenül a gyártótól is megrendelhetjük őket, ha ellátogatunk a márka webshopjába.

Comments

comments