Chris Cole nyerte Európa leghangulatosabb gördeszkaversenyét

Az elmúlt évek legrangosabb és leghangulatosabb európai profi gördeszkaversenyét rendezték a hétvégén Koppenhágában. Halálfutam, tüzes karika, pool és street verseny – ez a CPH Pro.

 
A Skatepark of Tampa szervezőcsapatának köszönhetően az évek során a legrangosabb versenyek közé lépett elő a CPH Pro.
A dán versenyen rendre a világ legjobb deszkásai látogatnak el a tengerentúlról, sőt idén a rövid európai turnén lévő, hamarosan hozzánk is ellátogató DC csapat is csatlakozott a rendezvényhez. 

A verseny szinte már egy óriási fesztiválra nőtte ki magát, hiszen a hagyományos, két-három napos formátum helyett közel egy hétig úszott gördeszkamámorban a dán főváros.

A hetet az amatőr versenyekkel nyitották, amiken a helyi fiatalok bizonyíthattak.
A hét második felében már napjaink deszkás sztárjain volt a világ szeme, számos legenda és SLS-deszkás nevezett a versenyszámokba. 

A pool verseny sosem látott küzdelmet hozott, ezt bizonyítja az is, hogy a végeredménnyel többen nem voltak kibékülve.
A helyi legenda, Rune Glifberg és az amerikai Brad McClain harcából végül az utóbbi jött ki jobban. 

A minden évben átalakított street pályán hasonlóan nagy csatát láthattunk a dobogós helyekért, mint a poolban.
A DC csapat mellett Nike SB deszkásai is szép számmal jelen voltak a rendezvényen.
A folyton viccelődő Eric Koston, a technikás Shane Oneill és a mindig vigyorgó Ishod Wair üde színfoltjai voltak a versenynek. 

Noha a verseny legjobbja Chris Cole lett, a közönség kedvence "címet" mégis Austyn Gillette szerezte, aki ugyan nem nyújtott egyenletes teljesítményt (csupán a nyolcadik helyen végzett), de tökéletesen kivitelezett, magas és stílusos trükkjeivel a hétvége egyik legjobbja lett. 

Cole mögött a Mystic Cup-on is második helyet szerző Ryan Decenzo végzett, akit Ishod Wair követett a dobogón.
Óriási meglepetésre nem jött ki a lépés az SLS sztárjának, Nyjah Hustonnak, aki lecsúszott az éremről, és csupán a negyedik helyen zárt.

A versenyszámokon kívül számos olyan programról gondoskodtak a szervezők, amik közelebb hozták egymáshoz a gördeszkásokat.
Ilyen volt például a "ring of spitfire" névre keresztelt tűzkarika, a halálfutam és az utolsó nap egy döglött disznó felett megrendezett best trick is.

Comments

comments