Budapest-Bamako: Kutat fúrnak a ralisok

Ha nem fúrják meg tervüket, jövő januárban 120 csapat rajtol a Hősök teréről, hogy Bamakóig autózzon. A nevezés zajlik, olyannyira, hogy a Túra kategória már megtelt.

A 2008-as futam január 12-től 27-ig tart majd, melyen csak ez első 100 nevező csapat indulhat. A nevezések a befizetési sorrend alapján lesznek véglegesek.  Azonban, ha egy csapat nem tud indulni, akkor eladhatja másnak a nevezét.

Új kategóriák debütálnak

A soron következő Budapest-Bamakon új kategóriákban is lehet indulni, mint például a túra Extrában. Ez annyiban különbözik a rendes túra kategóriától, hogy itt egy nappal





A terep 2008-ban is nehéz lesz
később indulnak majd a résztvevők. Valamint, a rajt nem lesz annyira ünnepélyes.
A célba azonban már együtt érkeznek a túra Extra résztvevői a Bamako teljes mezőnyével. 

Tiszta vízet az Afrikai gyerekeknek


Az előző rali is segítő szándékkal indult, hiszen az indulók többek között meglátogatták a kalabankoroi szegénynegyed egyik iskoláját is, ahol több millió forint értékű iskolafelszerelést és számítógépeket adtak át az iskolának.

A segítő szándék a 2008-as Budapest-Bamakonak is része lesz.. A 2008-as Bamako célja, hogy Bamako egyik legszegényebb negyedébe kutat ássanak, hiszen a tiszta víz gyermekek életét mentheti meg. E célt segítheted akár Te is, és ehhez nem kell Bamakoig autóznod, csak klikkelj a Budapest-Bamako hivatalos oldalára .

Comments

comments