Brutális körülmények között rajtolt az idei Kékszalag

A 48. Kékszalag Erste World Nagydíj versenyzői csütörtök reggel indultak neki a 155 km-es távnak. A csapatok jól tudták, mire vállalkoznak: bivalyerős széllökések és heves zivatarok közepette kellett versenyezniük. Több hajó is megsérült, a nap pedig sűrű felhők mögé bújt.

extremlife-kekszalagű

Fotó: Facebook/Kékszalag

Közel ötszáz hajó állt rajthoz, megtépázva, mert már az indulás előtt, szerdán megsérültek a több mint száz kilométeres szélben.

A verseny közben a legénységek nem egymással versenyeztek, hanem azért küzdöttek, hogy ne törjön el , és ne boruljon be a vízbe egy felszerelés sem. Aki itt célba ér, az már győzött is.

A Magyar Vitorlás Szövetség és partnerei közösen ügyelnek arra, hogy a bajba kerülő hajók gyorsan segítséget kapjanak – írta a hvg.

Csütörtök délelőttre már valamivel jobb lett a helyzet:

A versenyen a profi csapatok és a családi vitorlázók együtt indultak el. A Kékszalag jelenlegi abszolút időrekordját a Fifty-Fifty, egy kétárbocos, kéttestű, magyar fejlesztésű hajó tartja, amely 2014-ben 7 óra 13 perc 57 másodperc alatt teljesítette a távot.

A verseny eseményeit a Kékszalag hivatalos Facebook-oldalán követhetitek nyomon percről percre.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.