Október 24-én sikeresen felbocsátották Brazília első űrrakétáját. A sikeres kilövés tizennégy hónappal Brazília űrprogramjának egyik legnagyobb tragédiája után történt. Tavaly augusztusban még a kilövés előtt felrobbant a rakéta, 21 ember, köztük a főtechnikusok halálát okozva. Akkor úgy jósolták, hogy a baleset évekre visszavetheti a dél-amerikai ország űrprogramját. Ehelyett alig több mint egy évre volt szükségük. Az észak-brazil Alcantara kilövőbázis, ahol a vasárnapi kísérlet történt, remek földrajzi helyzetéről híres. Mindössze 2,3 fokra felszik az Egyenlítőtől délre, vagyis itt a legnagyobb a Föld kerületi sebessége. Emiatt a kilövéskor kevesebb üzemanyagra van szüksége az rakétáknak, és több terhet képesek szállítani.