Bezár a sóstói Surfbeach

Ősszel nem csak a költözőmadarak, a siófok-sóstói kite- és szörfcentrum is új helyre vonul.

„Szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy hat gyönyörű év után sajnos bezár a Surfbeach augusztus

Sok jó szeles verseny helyszíne volt a Surfbeach
22-én. Akik sátraztak vagy lakókocsiban töltötték velünk a nyarat azoknak ez a határidő a kiköltözésre” – olvasható a Surfbeach csapatának közleményében. Illetve, hozzátéve, hogy kérik mindazokat, akik náluk tárolják felszerelésüket (kite, windszörf, katamarán), hogy mielőbb vigyék el, mert a felszereléseket tároló házat elbontják, szeptember elején.
A rossz hírben a jó, hogy a Surfbeach partszakaszára ősszel még bemehetnek a sportolni vágyók.
 
Maradnak Siófok vonzáskörzetében
 
A Surfbeach csapata azonban csak a helyszíntől búcsúzik, a Balatontól nem. – Új Balatoni helyszínre költözünk, a mostani tervek szerint maradunk a Déli parton, Siófok környékén, de biztosat még nem tudok – mondta el az extrem.hu-nak Duska Zaránd. Igaz, a jelenlegi a szélviszonyok szempontjából, valamint a partraszállás és felszerelés vízre tétele szempontjából is ideális helyszín volt, azonban, mint azt Zaránd hozzátette, akad még hasonló a „Magyar-tenger” partján.





Ősszel nem csak a költözőmadarak, a siófok-sóstói kite- és szörfcentrum is új helyre vonul.


Comments

comments