Best BMX video: csúcstrükkök a legjobbaktól

Valami BMX, valami extrém, valami verseny – 10. Extreme Thing 2013 Dirt BMX, Jump Session LA-ből. Best BM-video a legjobbakról.


Először 2004-ben szervezték meg az Extrem Thing BMX versenyt
, most, immáron tizedik alkalommal is eljöttek a nemzetközi szcéna kiemelkedő alakjai, valamint a feltörekvő generáció képviselői is.

Megérkezett a Vans csapatából az egyik nagy öreg, a 27 éves TJ Ellis, aki megosztott helyen végzett az élmezőnyben. Ő és Austin Winters nekiment a 18 láb magas rámpára pluszban emelt 8 lábnyi magasságnak is, hogy maximálisan kihasználják a pályát, ha már ott vannak.

A mindössze 18 éves, Arizonából érkező Kevin Peraza másodszor vett részt a versenyen. A felemelkedőben lévő, Simple Session győztes, itt és most ötödik helyen záró BMX tehetséget többek közt a Vans, a TotalBmx és a Monster Energy is a keblére ölelte, s támogatja.

Természetesen (a szintén TotalBmx-es) David Vance Peraza is eljött, be is került a legjobb 20-ba, a kvalifikációs futamot a 11. helyen zárta.

Colton Satterfield hétszer vett eddig részt ezen a versenyen, ebből hatszor teljesítette is. Most pedig eddigi legjobb eredméynét is megjavítva ezüst érmét aranyra cserélte.

A videó a tíz legjobb futamát mutatja be. Óriási trükkök.

FINALS

1- Colton Satterfield 93.66
2- AJ Anaya AKA the Anayalater 93 (won tie breaker highest lowest score 92.33)
3- Alex Landeros 93 (tie breaker highest lowest score 91.33)
4- TJ Ellis 93 (tie breaker highest lowest score 89.33)
5- Kevin Peraza 92.66
6- Pat “Big Daddy AKA God” Laughlin 92
7- Ryan Guettler 91.33
8- Ben Voyles 91
9- Dustin Grice 90.33
10- Santiago Munoz 90

Honlap: http://extremething.com

FB oldal: https://www.facebook.com/extremething

Comments

comments