A hétvégi Air Race barcelonai második Világkupa futamon a magyar műrepülővilágbajnok lekörözte a 11 égi mutatványost.
A versenyzők ismét szemkápráztató helyszín felett – Földközi-tenger – repültek. A megmérettetést nehezítette a gyakorta feltámadó szél, ami következtében, a verseny közben az egyik akadály elszabadult, és csak némi preparálás után sikerült a szervezőknek ismét a helyére tenni. A várakozás komolyan megviselte a versenyzők, már amúgy is feszült idegeit. Ez azonban nem hathatott ki repülésükre.
Másodpercekben mért versenyzői küzdelem
A nagymenők között a futam elején repülő Steve Jones hibátlan kört ment, nagyon jó idővel. Az őt követő közönségkedvenc, Alejandro Maclean, – aki a kilencedik helyen állt a futam előtt – az utolsó kaput 346 km/órás sebességgel teljesítette. Azonban rontott az eredményén, hogy rajtja után túl magasan teljesített egy kaput, így plussz három másodperc büntetést mértek rá.
![]() Az eseményen ott volt Pasqual Maragall elnök, és Barcelona polgármestere, Joan Clos is |
“Jót repült Jó ember”
Az Air Race pályafutása során már négy harmadik hellyel büszkélkedő “Jó ember”, vagyis Paul Bonhomme 444 km/h-s tempóval kezdett a kijelőlt pályaszakasznak, és ő is nagyon erőset repült. Az angol menetét nagy tapssal jutalmazta a csaknem egymilló főt számláló közönség.
Nigel Lamb, aki tavaly nyolcadik volt a budapesti futamon és csak múlt évben csatlakozott az Air Race versenysorozatba szintén a jól teljesítők táborát erősítette. Hibátlanul vette az úgynevezett “Fél kubai nyolcast”, és 1,73 századot vert a hazaiak nagy kedvencére.
A versenyzők között az orosz Nicholas Ivanoff is hibátlant ment. Nem hiába remek menője már két éve az Air Race-nak.
Kortalan Schroot
Az utána követekző versenyző Michael Goulian volt. Az amerikai, aki idén repült be a versenyzők közé rögvest egy három mp-es büntetéssel indított, amiért a “Fél kés” akadályt technikailag rosszul vette. Ez a tévesztése kihatott egész versenyrepülésére, és már nem tudta legjobb idejét futni.
Őt követte az első helyre törő korelnök, a 60 éves Klaus Schroot, aki mellesleg nagy extrém sport ember híérében áll, hiszen nem csak a levegő nagy ura, hanem a vízen is boldogul. Imád vitorlázni, és azt, hogy ebben is megállja a helyét bizonyítja, hogy már háromszor szelte át az óceánt.
Schroot kívánlóan repülte be az Air Race versenypályát, és 1,78 másodperccel lépte túl az oroszt.
Mister Smart és Mangold
A “Mister Elegáns” becenévre hallgató Kirby Chambliss nem hazudtolta meg becenevét, és valóban elegánsan uralta gépével a levegőt. Hibátlanul kezdett a 2004-es budapesti futamgyőztes és ráadásul gyors kört teljesített.
Az utána, extrém külsejű gépével légi pályára lépő Mike Mangold igaz kicsit késve ért a versenypálya képzeletbeli startvonalára, de ettől függetlenül ő is hibátlanul repült. És igen jól türte a repülés során rá ható 6 – 6,8 G nyomatékot.
Mike az idei első, Abu Dhabiban tartott futamon többet is hibázott, ezt azonban most a spanyol megmérettetésen nem tette. Így,a tavalyi világkupa győztes, hatszoros futamgyőztes versenyben állt a dobogós helyért.
Magyar siker Edge 540-el
Majd, a verseny végén következett Bessenyei Péter. A versenysorozat ötletgazdája, a világ legjobbjai közé tartozó műrepülő világbajnok, aki az elmúlt években már magáénak tudhat négy Air Race futamgyőzelmet, most egy újabb siker beszerzésére készült.
És, mint azt a verseny előtt az extrem.hu-nak elmondta, erre minden esélye megvan, hiszen új géppel startol majd. Ugyanazzal a típussal, amellyel az amerikaiak is verik a mezőnyt.
Az pedig már a pályák teljesítésének megkezdésénél látszott, hogy Bessenyei és az Edge 540 nagyon jó időt fog teljesíteni, hiszen nagyon szűken, mégis pontosan vette az akadályokat.
Bessenyei nekiindult. Hibátlanul megvolt az egyes, majd a kettes és a hármas akadálypontja is. A hetes kapuig sem hibázott. Ezt követően elérkezett a “Fél kubai nyolcasig”, amit csaknem 340 km/h-val vett. Ez után pedig tökéletesen, nagyon szépen megrepülte a 9-es, 10-es kaput is, és 6 másodperccel túlteljesítette a mezőny többi pilótáját.
Bessenyeinek tehát bevált új gépe, és repülésén cseppet sem látszott, hogy még nem egy összeszokott páros az Edge 540-es, hiszen mondhatni a spanyol futamon tesztelte a járgányt.
Gratulálunk.
Eredmények:
1. Bessenyei Péter
2. Mike Mangold
3. Kirby Chambliss


