Besenyei most nem hibázott, de csak hetedik lett

Besenyei Péter műrepülő-világbajnok a hetedik helyen végzett a Red Bull Air Race idei szezonjának negyedik viadalán, amelyet a lengyelországi Gdyniában rendeztek meg a hétvégén. A győzelmet az összetettben is éllovas osztrák Hannes Arch szerezte meg a brit Nigel Lamb és az ausztrál Matt Hall előtt.

besenyei_peter_gdynia_belso

Besenyei Péter

A magyar pilóta az első idei futamon, Abu-Dzabiban motorhiba miatt nem szerzett pontot, majd a horvátországi Rovinjban hozzáért az egyik kapuhoz, így az első körben búcsúra kényszerült, s kilencedik lett. Legutóbb, a malajziai Putrajayában hetedikként zárt. Négy futam után a 11. helyen áll az összetettben négy ponttal

Az először 2005-ben megrendezett és hároméves szünet után idén újraindított világbajnokságnak – melyet a világ leggyorsabb versenyének is neveznek – az idei a hetedik idénye. Változás a korábbiakhoz képest, hogy a mezőny tagjainak egységes motorral, propellerrel és kipufogórendszerrel felszerelt gépekkel kell versenyezniük, a pilótákra ható centrifugális erő nem lehet nagyobb 10 G-nél, a pályát jelölő felfújható kapuk pedig 20 helyett immár 25 méter magasak.

Az idei szezonban három kontinens hét országának nyolc városában rendeznek futamot. A mezőnynek 12 pilóta a tagja. Gdynia után, az angliai Ascotba, az egyesült államokbeli Dallasba és Las Vegasba, valamint az ausztriai Spielbergbe látogatnak el a műrepülők.

Comments

comments

Szólj hozzá

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.