Besenyei harmadik lett a Red Bull Air Race Világbajnokság idénynyitóján

Besenyei Péter dobogóra állhatott fel a hétvégén a 2010-es Red Bull Air Race szezonnyitó futamán Abu-Dzabiban.

Az Arab-öböl vize felett rendezett futamon a 2009-es címvédő brit Paul Bonhomme győzedelmeskedett, honfitársa, Nigel Lamb előtt.
A 2008. évi világbajnok osztrák Hannes Arch a csalódást jelentő, 11. helyen végzett, pedig a pénteki kvalifikáción ő volt a leggyorsabb.

Besenyei Péter diadalittas mosollyal orsózott néhányat örömében, amikor még az Egyesült Arab Emírségek fővárosa felett repülve meghallotta: dobogós lett.
"Rettentően boldog vagyok" – mondta.
"A hét elején már annak is örültem volna, ha bejutok a Szuper Nyolcakba, aztán ez sikerült, és elkezdtem reménykedni a dobogós helyezésben. Nagyon örülök."

Viszonylag lassú MXS-R gépe ellenére a magyar pilótának sikerült 9 pontot szereznie futamával, amelyben óriási, 7 másodperces hátrányban végzett a győztestől, amiből 4 másodpercet büntetőként kapott.
"Nagyon nehéz viszonyok között versenyeztünk, amit én általában szeretek" – tette hozzá Besenyei.
"Ha túl könnyű a feladat, nincs mit csinálni. Ha viszont nehéz, akkor nekem is több a dolgom. Most nehéz volt, mert állandóan változott a szél. Emellett óriási volt a hőség. Ez a hőség a pilótákat és a motorokat is sújtotta. A hűvösebb levegőhöz képest itt nem tud olyan simán repülni a gép" – magyarázta.

Az Abu-Dzabiban tavaly győztes Archot – akit a pénteki kvalifikáción megszerzett egy pont után esélyesnek tartottak a győzelemre – veszélyes repülésért kizárták a Legjobb 12-ben.
A meglepetésekkel teli versenynapon a többi esélyes közül is sokan kényszerültek korai búcsúra kizárás vagy technikai probléma miatt. A hőmérő higanyszála a 40 fokot is meghaladta, és az esemény előtt néhány órával rendkívül erős, változó irányú sivatagi szél érkezett, így a 2010-es idénynyitó a Red Bull Air Race Világbajnokság elmúlt hat évének egyik legdrámaibb versenyévé vált.

Michael Goulian jó eredménnyel lett negyedik, bár az amerikai pilóta napja sem alakult jól, hiszen műszaki problémák miatt nem indulhatott az utolsó döntőben. A tavalyi újonc, kanadai Pete McLeod eddigi legjobbját elérve ötödik lett. Az ausztrál Matt Hall jól repült és már a dobogó közelében érezhette magát, de a technika ördöge őt is megtréfálta, így ki kellett állnia a Szuper Nyolcak futama előtt, amivel lecsúszott a nyolcadik helyre.

"Nagyszerűen indult az új év" – mondta Bonhomme, aki ezzel 12 pontot szerzett, és eddigi 12. győzelmét érte el.
Bonhomme – csakúgy, mint a Red Bull Air Race nagy öregjeinek számító Lamb és Besenyei – úrrá lett az időjárási körülményeken, és a hatalmas kihívások közepette is megőrizte nyugalmát. Bonhomme győztes ideje 1:14.06 volt. Lamb 0,86 másodperccel maradt el tőle, Besenyei hátránya pedig 7,12 mp volt.

"Észbontó volt a mai nap" – mondta Bonhomme.
"A változékony szél mindannyiunk teljesítményére kihatott. A hőmérséklet szintén fontos tényezővé lépett elő. Nagyon nehéz a folyamatos összpontosítás ilyen körülmények között. Szerintem nem véletlen, hogy a dobogóra csak régi pilóták kerültek. A tapasztalat sokat segít egy ilyen napon. Figyelned kell, hogy mi zajlik körülötted, és ennek megfelelően kell megtalálnod a helyes taktikát."

A korábbi edzésnapokon Lamb és Besenyei egyaránt rosszabbul teljesített a viszonylag szép időben, a hőségben és az alattomos szélben azonban a helyzet magaslatán voltak. A látótávolságot nagyban csökkentette a homokot vivő sivatagi szél.
"A mai napon a taktika és a stratégia számított" – nyilatkozta Lamb.
A Team Breitling pilótája hozzátette: a tavalyi utolsó futamon, Barcelonában elért szintén második helyezése után azt reméli, hogy gyakran állhat majd a dobogóra.
"Áltatnám magam, ha azt gondolnám, hogy könnyű lesz. Idén legalább 12 olyan pilóta van a mezőnyben, akik mindössze néhány másodperces különbséggel teljesítenek. Nagyon érdekes idénynek nézünk elébe."

A Team Abu-Dzabi pilótáját, Archot egyértelműen bosszantotta a kizárás, ami a Corniche mentén összegyűlt helyi szurkolókat is meglepte.
"Fogalmam sincs, hogy mit láttak a bírók" – mondta.
"Teljesen szokványos helyzetről volt szó."

A 2010-es idény első futamán a két újonc is sokat tanult.
A cseh Martin Sonka – aki a pénteki kvalifikáción kiváló teljesítménnyel ünnepelte 32. születésnapját – szombaton 20 büntető másodpercet szedett össze, amivel 13. lett.
A brazil Adilson Kindlemann még debütáló társán is túltett futamával: 28 büntető pontot gyűjtött, ebből 12 két légikapu érintéséért járt.

A nyolc versenyből álló szezon következő állomása a nyugat-ausztráliai Perth lesz április 17-18-án.
A többi pedig itt – részletes leírás.

Comments

comments