Bérces Edit: három a magyar igazság

Három világrekord egy nap alatt! Úgy, hogy ebben a kategóriában nem maradt több megdönthető csúcs. Ennél többet nem lehet elvárni egyetlen embertől sem. Bérces Edit olyasmit hajtott végre, ami emberfeletti! A Nőnap igazi hőstettéről szóló beszámolónk itt.


Az utolsó órában már jólesett egy kis meleg a 9 fokos teremben

A történet fél évvel ezelőtt kezdődött, amikor először olvastunk egy 24 órás futópados Guinness-rekordról. Kiderült, hogy amúgy a világ élmezőnyébe tartozó magyar ultrafutók közül egy sem próbálkozott még komolyabban teremben. Felhívtuk Bérces Editet, a 24 órás futás pálya világrekorderét, hogy megpróbálná-e futópadon is. Edit azt mondta, hogy igen, ha neki csak futnia kell, mi minden mást megszervezünk. Március 8-9-én pontosan ez történt.



Mi szerveztünk, Edit pedig futott. Végignéztük mind a 24 órát, még sem mondhatom azt, hogy értem, hogyan volt lehetséges, az amit ő véghezvitt.



2004. március 8-án este 18.02-kor állt fel a futópadra és 1440 percen keresztül le sem szállt. Egy pillanatra sem! 24 órát töltött a padon. Ahogy Áron kollégám már az elején mindenkivel közölte, ne Pavuk Viktória műkorcsolyás szabadprogramjára számítsanak. Ehhez képest mi a végére fáradtabbnak tűntünk, mint Edit.



Először számadatokban felsorolnánk, hogy mit is vitt véghez a 38 éves klasszis.

Km/óra
1. óra: 11,3 km

2. óra: 23,5 km (12,2)

3. óra: 35,4 km (11,9)

4. óra: 47,4 km (12,0)

5. óra: 58,9 km (11,5)

6. óra: 70,8 km (11,9)

7. óra: 82,2 km (11,4)

8. óra: 93,3 km (11,1)

9. óra: 104,4 km (11,1)

10. óra: 115,2 km (10,8)

11. óra: 125,3 km (10,1)

12. óra: 136,1 km (10,8)

13. óra: 146,8 km (10,7)

14. óra: 157,9 km (11,1)

15. óra: 169,4 km (11,5)

16. óra: 179,5 km (10,1)

17. óra: 188,4 km (8,9)

18. óra: 199,4 km (11,0)

19. óra: 208,2 km (8,8)

20. óra: 215,3 km (7,1)

21. óra: 224,7 km (9,4)

22. óra: 233.0 km (8,3)

23. óra: 241,4 km (8,4)

24. óra: 247,2 km (5,8)

2004. március 8. 18.02: Start (0 km)

2004. március 9. 10.12: Edit 16 óra 9 perc és 51 mp elteltével eléri a 181,3 km-t, ezzel beállítja a német Christine Sextl 24 órás női Guinness rekordját. Ekkor még 8 órája van hátra, természetesen fut tovább.

2004. március 9. 8.17: 14 óra 15 perc és 08 másodperc elteltével eléri a 100 mérföldet, ezzel megdönti az amerikai Serge Arbona csúcsát, aki eddig a 100 mérföldes futás rekordere volt. Edit érzi, hogy remek formában van, segítői számolnak, mint az őrültek, osztanak szoroznak, hogy kitalálják számára, hogy milyen ütemben kell futnia ahhoz, hogy meglegyen a LEGNAGYOBB CSÚCS, a 24 órás futópados futás FÉRFI Guinness-rekordja.

2004. március 9. 17.30: Edit 23 óra 27 perc és 21 másodpercnyi futás után eléri a 245 km-t, vagyis Serge Arbona férfi rekordját, és ekkor még mindig van fél órája hátra. Ekkor már Kropkó Péter, a Sztárváltó utolsó tagja fut mellette, aki sportpszichológia zsenialitását is megcsillogtatja. Ha kell vicceket mesél, ha kell anekdótázik, ha kell iramot diktál. És persze Edittel (aki ekkor már gyalogol) szórakoztatják a futópadok köré vonult médiát, akik szinte egymást lökdösték a jobb helyekért.

2004. március 9. 18.02: A Guinnness hivatalos kamerájába a következők kerülnek bemondásra: 18.02: “5, 4, 3, 2, 1. TIME OVER. Total Distance: 247,2 km. NEW WORLD RECORD IN 24 HOUR TREADMILL RUNNING. Vagyis az új abszolult csúcs: 247,2 km.

Knézy Jenő vallotta anno, hogy sportban a számadatokban lehet a leginkább hinni. Edit eredményeit látva a számok nem száraz adatok, hanem hátborzongató, érzelmeket kiváltó teljesítmények. Amikor a Népszabadság újságírója, a 20 óra környékén eljött a helyszínre, az Eurocenter Fit 4 Fun fitness központjába, és elmeséltük neki, hol tart Edit, belegondolt és ránézett a rendületlenül futó Editre, rosszul lett. Szabályosan elfehéredett, és bevallotta, hogy neki ez egy kicsit sok.



Akik a jelenlévő újságíróknál is jobban értették, hogy mennyire emberfeletti, amit Edit teljesít, azok a Sztárváltó tagjai voltak. Akik maguk is lefutották a maguk 10-30-60 percét. Mi is meglepődtünk, amikor mindenki elsőre mondott igent a felkérésünkre. Mindenki segíteni akart, annak ellenére, hogy nem nagyon tudták, mi fog pontosan történni velük. Volt olyan, aki azt kapta feladatul, hogy szórakoztassa Editet, másoknak megszólalniuk sem volt szabad. A fő cél ugyanis az volt, hogy Editet segítsük. Az első 12 órában még “emberi” teljesítmény volt, amit nyújtott, a második 12 óra inkább már az “emberfeletti” kategóriába tartozott. Hisz már maga az a tény, hogy valaki egy négyzetméteren álljon 24 órán keresztül, és óriási agyi teljesítményt kiván. Editnek viszont eközben futnia is kellett.


A futók és a gépek is jól bírták

Mi magunk is azt gondoltuk a kísérlet előtt, hogy lesznek olyan időszakok, amikor Edit gyalogolni fog. Ehhez képest végig ugyanazzal a mozgással futott. A tévések viccelődtek is, hogy még jó is, hogy közben felkelt a nap, mivel másképp hogyan bizonyítanák, hogy közben eltelt 16 óra. Hátulról annyit lehetett látni, hogy Edit a maga energiatakarékos, kiegyensúlyozott ütemében mozog a padon. Egyszer sem billent meg vagy szédült el. Sárfalvi Péter hívta fel a figyelmünket arra, hogy az a pad, amin őt szokták futtatni a Sportkórházban, sokkal keskenyebb. A Fitness Trade által a kísérlethez biztosított három vadonatúj Johnson T8000-es futópad szélessége jól jött Editnek, mivel így több területe volt az egyensúlyozáshoz. A 24 órás folyamatos terhelést remekül bírták a padok, egyetlen komoly bajunk volt, amely miatt nagyon nagy lelkiismeretfurdalásunk volt, de persze tenni nem tudtunk ellene semmit. A gépekbe ugyanis gyárilag beépítenek egy 90 perces limitet. 90 perc után a gép leáll. A futópadokat ugyanis fitness termekbe és nem ultrafutásra tervezik, és a kódot a Fitness Trade, a forgalmazó szakembere sem tudta feltörni. Ennek tudatában még embertelenebb Edit teljesítménye, mivel másfél óránként meg kellett állnia, amíg a lehető leggyorsabban (2-3 mp) alatt újraindítottuk a gépet. Ilyenkor kiesett a ritmusból, a maga koncentrált világából, amit mi csak alagútnak hívtunk.


“Edit teljesítménye fantasztikus!”

A kategória korábbi rekorderei közül többeknek is volt olyan gépük, amiből ezt kiiktatták. Nekik van otthon saját, egyéni kérések által gyártott gépük, úgy könnyű. Edit azonban nem panaszkodott, tudomásul vette a tényeket, és azok tudatában futott. Nem foglalkozott vele, hogy mennyit futna egy ideális világban.



Ehhez a teljesítményhez és hozzáálláshoz három dologra volt szüksége a genetikai adottságokon kívül: óriási ultafutó rutinra, remek fizikai állapotra és egy mentális hozzáállásra, amire rajta kívül talán senki sem képes. Ugyanis nagyobb teljesítményt kellett nyújtania mint a férfiaknak. “Vannak sportágak, amiről eddig is tudtuk, hogy a nők a nagyobb kitartásuk miatt legyőzhetik a férfiakat, de Edit bebizonyította, hogy a futásban is tud egy nő nagyobb teljesítményt nyújtani” – mondta Kropkó Péter a finish után. Valószínűleg Editen kívül nincs még egy másik nő, aki erre képes lenne – tesszük már mi hozzá.


Célbaérés után Nati azonnal kezelésbe vette Editet

Editet a finish után a Fit 4 Fun masszőre, Nati vette kezelésbe. A talpáról készült felvételek sokakat sokkolnának, viszont a vérnyomása és a pulzusa talán még meghökkentőbb: 120/79 és 77. 24 óra folyamatos futás után. Ha már a pulzusnál tartunk: a Fitness Trade jóvoltából Edit végig egy POLAR 610-es pulzusmérővel futott, amit a Fitness Trade Editnek is ajándékozott, így a világklasszisnak végre lesz saját pulzusmérője. Az nem is lehet kérdés, hogy egy profi sportolónak mennyit segíthet egy profi pulzusmérő óra. A rajtot jelenlétükkel megtisztelő kézilabdázó lányok is mondták, hogy minden edzésen rajtuk van, és Edit is mondta, hogy a műszerfalon szinte csak a pulzusszámát figyelte, számára az volt a legfontosabb érték, abból tudta, milyen állapotban van. Amint elkészül a grafikon elemzése, azt azonnal közzétesszük. Abból sokat megtudhatunk majd arról, hogy mi kell ahhoz, hogy valaki így tudjon lefutni 24 órát. És az sem kérdés, hogy mennyit segíthet a profi energia utánpótlás, amit a Powerade sportital biztosított. Az óriási teljesítmény rendkívüli módon igénybe vette a szervezetet, de ezt végig ellensúlyozta folyamatos frissítés.

Comments

comments