Bécs-Budapest: futva

Az osztrák fővárosból három óra alatt kényelmesen el lehet jutni vonattal Budapestre. Ha azonban saját lóerőből akarja valaki legyűrni a távot, akkor szánjon rá legalább 5 napot. A legjobbak ugyanis ennyi idő alatt teszik meg a szupermarathont – most hétvégén már 13. alkalommal.

Egyszer volt, hol nem volt egy ötlet, hogy Bécs és Budapest rendezzen közösen világkiállítást. Az ötletből aztán nem lett semmi, viszont oldalhajtásként megszületett a Bécs-Budapest Supermarathon, amely idén már 13. alkalommal kerül megrendezésre, október 19. és 23. között. Ma már kiemelt rendezvénynek számít – idegenforgalmilag is. Ez persze nem azt jelenti, hogy évente megduplázódna az indulók száma. Ezt nem is lehet elvárni, hisz komoly felkészülés nélkül nem teljesíthető a táv. (A versenyszabályzat szerint például „Azt a versenyzőt, aki a verseny során feltűnő felkészületlenséget árul el, a versenybizottság elnöke kizárhatja” (1.9 pont)).



Idén – a szervezőktől kapott legfrissebb adatok szerint – 123 csapat áll rajthoz a váltóban – ez a szám tavaly 110 volt, egyéniben pedig összesen 36-an. 16 magyar, 11 külföldi férfi és kilenc nő. A honfitársnőink közül még senki nem vállalta a megterhelő feladatot.



A táv ugyanis nem hobbifutóknak való – legalábbis egyéniben semmiképp. 5 nap alatt összesen 352 km-t kell lefutni:

1. nap Bécs-Sopron: 94 km

2. nap: Sopron-Győr: 116 km

3. nap: Győr-Tata: 61 km

4. nap: Tata-Budakeszi: 60 km

5. nap: Budakeszi-Budapest: félmaraton

Akinek nincs kedve egyedül végigtalpalni a két főváros közötti távot, az indulhat a váltóban (4+1 fős csapatokban). Az egyik legérdekesebb csapatnak a Bajnok-váltó ígérkezik, ahol Pető TiborHaller Ákos kétszeres evezős világbajnok egység, Balogh Gábor öttusa világbajnok, Zala György olimpiai bronzérmes kenus és Beé István Európa-bajnok kajakos váltja majd egymást.



Nem csak a vízisportok nagyjai, hanem az ultrafutás világnagyságai is nekivágnak a távnak. Elindul Vozár Attila, a férfi egyéni tavalyi győztese, Frank Tibor, a magyar ultrafutás egyik legnagyobb alakja, de itt lesz Miguel Martinez Basurko, aki a 100 km-es futás 2002-es világbajnoka. A nőknél a német Maria Bak a címvédő, aki például már kétszer megnyerte a legnagyobb díjazású szupermaratoni versenyt. Ez persze nem a Bécs-Budapest verseny, hanem a dél-afrikai Comrades Marathon. (A Bécs-Budapest szupermaraton összdíjazása 20 millió forint.)

A profik – elmondásuk szerint – leginkább a jó szervezés és a remek hangulat miatt kedvelik a versenyt. Az útszéli szurkolók tuningolására, a hangulat fokozására idén is meghirdetik a „Legszimpatikusabb település” versenyt.



Nem csak futók vesznek azonban részt a versenyen. Már 35 kerékpáros jelezte a szervezőknél, hogy ők is kérnek rajtszámot. Persze nekik ez inkább túra, mint verseny, meg egy nagy buli. Náluk kicsit nehezebb dolguk lesz a görkorcsolyával útnak indulóknak. Eddig (okt 15.) hárman jelezték, hogy apró kerekekkel a talpuk alatt próbálják túlélni a göröngyökkel teli szakaszokat. Farkas Katalin az első női próbálkozó ebben a kategóriában. Tavaly ketten kísérelték meg legyűrni a távot. Egyikük, a Magyarországon élő finn Raimo Frondelius, aki tavaly kisebb plezúrokkal, de teljesítette a távot, idén is próbálkozik.



Aki inkább csak tisztes távolból szemlélné a heroszok küzdelmét, és a végén rázna kezet a győztesekkel, az a nemzeti ünnepen keresse őket Budapest utcáin és végül hol másutt, mint a Hősök terén.

Comments

comments