Barátjánál szenvedett súlyos balesetet Dylan Harju

Az intenzíven kezelik a világ motorosszános élmezőnyének egyik kiemelkedő alakját, Dylan Harjut. Harju barátjánál, Justin Hoyernél gyakorolt, ahol egy hátraszaltóból esett óriásit.

 

Harju, a Team Sledneck csapat tagja a február 24-én rendezendő bécsi Monsters of Dirt versenyre gyakorolt, ahol éppen az X-Gamesen egy dupla hátraszaltóból lesérült  Hoyert helyettesítette volna. 

Josh Huppert, aki végignézte az esést elmondta, hogy Harju még így is szerencsésen jött ki a balesetből. Túlpörögte a szaltót, de még idejében sikerült ellöknie magát a szántól, sokkal nagyobb baj történhetett volna, ha az rá esik.
Huppert szerint 4-5 méter magasról csapódott a földnek, ők pedig rögtön mentőt hívtak hozzá.

Az orvosok szerint legalább egy hét, de akár kettő is lehet, mire Harju teljesen visszanyeri öntudatát. A kórházbaszállítás után rögtön végeztek rajta egy koponya CT-t, ami megállapította hogy nem sérült az agya, ami mindenképp jó jel a felépülése szempontjából.

Harju egyébként egy ideje visszavonult az aktív versenyzéstől, az elmúlt években inkább a zsűrizésből vette ki a részét, pontozóbíróként ott volt például az idei X-Games-en is.

 

Nem indult túl jól az újév a motorosszánosoknak.
A LaVallee csapat tagjai, Levi LaVallee és Daniel Bodin január elején szenvedtek balesetet, így nem lehettek ott az X-Games-en, míg Justin Hoyer egy elrontott dupla hátraszaltóból törte kezét és a lábát. 

Comments

comments