Banff/Vagabond Fesztivál: itt a versenyprogram

Május 15-én újra Banff és Vagabond kalandsport filmek fesztiválja, ezúttal a Millenáris Parkban. Ez már (talán) nem újdonság, az viszont igen, hogy mit lehet megnézni. Ezt!

Nem árt sulykolni: május 15-én, szép szombati napon szinte már hagyományosan, hozzánk is megérkezik a Banff World Tour, azaz a világ legjelentősebb extrém- és kalandsport, ill. hegyi film fesztiváljának színe, java. Előtte azonban 2. Vagabond Filmfesztivál a fenti témában készült legjobb magyar alkotásokkal. A zsűrit már bemutattuk nektek (csak emlékeztetőül: Juhász Árpád, Nedeczky Júlia, Keresztesi Zoltán, Szörényi Csaba, Sticai Péter), most már azt is el tudjuk mondani, mit láthattok 15-én szombaton délelőtt 11 órától a Millenáris Fogadó és Teátrum nagytermében. Azaz a Vagabond fesztivál versenyprogramjában. Az előzsűrizés után 11 film maradt fönn a rostán, köztük hosszabb, rövidebb, akció és dokumentum, hegyes, vizes, bringás. Nagyon úgy néz ki, mindenki megtalálja a számítását!

A program még nem végleges, a szervezők fenntartják a jogot, hogy változtassanak, de az biztos, hogy kikerülni nem lehet, csak bekerülni. Erre még eséllyel pályázik pl. Lakatos Emese szörfös dokumentumfilmje. Kollmann András, a főszervezők egyike elmondta, az előzsűrizésnél elsősorban filmes szempontokat tartottak szem előtt, azt, hogy mennyire igényes az alkotás képi megformálása, milyen mértékben tudták a mű készítői a film nyelvén kifejezni gondolataikat, érzelmeiket, világlátásukat. A név és az alkotói múlt nem nyomott a latban, egy jól sikerült első film ugyanúgy bekerülhetett a versenyprogramba, mint egy rutinos rendező sokadik alkotása.

Vetítési időpont Filmcím Hossz Alkotó Kategória Téma
11.00 A festő 6 Cseh Attila környezet és kultúra Vajon megfesthetjük-e a tökéletes víz alatti festményt?
Ötletek, töprengések, bizonyosságok és bizonytalanságok az alkotó szemével.
11.08 Az élet fagyos szigete I. 27 Tóth Zsolt Marcell expedíciós Első Magyar Antarktiszi expedíció filmje
11.37 Érzelgős utazás 16 Kármán Irene környezet és kultúra „Underwater” Szindbád-történet. A Karib-tengeren, ezúttal rája képében bolyongó Szindbád látomásaival, szorongásaival viaskodik, miközben sorra megjelennek életének nőalakjai.
12.00 Cho Oyu 53 Banai Tibor Péter hegymászó Egyszemélyes expedíció a világ hatodik legmagasabb hegycsúcsára a Cho Oyura. Őszinte film a motivációkról, a felfedező személyiségról. A film csúcspontja egy mentési jelenet 7000 méter közelében.
13.00 Baleo baleo! 40 Hadzsi Imre környezet és kultúra Bálnavadászok Indonéziában.Akár életük kockáztatásával is megpróbálják elejteni az ámbrás ceteket. Rövid kézi szigonnyal a bálnákra ugranak, hogy a falunak legyen mit enni…
13.45 Atlantic Rally Cruiser 27 Fehér Sándor expedíciós Atlanti átkelés Fa Nándor vezényletével.
14.15 Patagónia 43 Tóth Zsolt Marcell hegymászó A magyar sziklamászás élcsapata a szeles Patagóniában.
15.00 Ulralight 52 Králik Dani, Marics Tamás kalandsport BMX banditák reality. A fesztivál legakciódúsabb filmje, bámulatos képi világgal.
16.00 A fagyos oázis 50 Tóth Zsolt Marcell, Fiar Sándor környezet és kultúra Klímaváltozás a földön. A változás az érintetlennek hitt sarkvidékeken a legszembetűnőbb.
17.00 Egy nap 12 Marcin Ciesielski kalandsport Lélektani utazás egy ejtőernyőssel Budapesten. Az arizónai álmodozó adaptációja ejtőernyőre.
17.15 Padre 18 Zarándy András, Sóós Csaba kalandsport Az idei síszezon eseményei klippekben elmesélve. Az első magyar freeride film
17.40 Szünet        
18.15 Ünnepélyes díjátadó        

Comments

comments