Baleset és extrém hegyimentés Dobogókőn

A hagyományos (idén 12.) Dobogókői Hegyi Futóverseny a terepfutók őszi megmérettetése. Elsősorban tájékozódási futásról van szó.

 

A futók 3 táv között választhattak: maraton, félmaraton, kis maraton, de idén több túratávon is rajthoz állhattak azok, akik inkább a gyaloglás szerelmesei.

A versenyen egy sajnálatos baleset történt: a hosszútávon az útvonal első harmadában egy futó a szakadékba csúszott, több helyen is csontját törte.

Az egyik versenyző (az X2S TEAM tagja) meghallotta a segélykiáltásokat, megtalálta a sebesültet, és mivel látta a sérülés súlyosságát, azonnal segítséget hívott – de a szakadék mélyén nem volt térerő. Ezért visszafutott a tetőre, ahonnan hegymászó és extrém sportos emlékeit felelevenítve nem is a mentőket hívta, hanem a hegyimentőket, hiszen a sérült olyan helyen volt, ahova más el sem jutott volna.

A hegyimentők fantasztikus tempót teljesítve Solymárról, ahol éppen gyakorlatoztak, egy óra alatt a sérültnél voltak a terepen.
Azonban még nekik is komoly kihívás volt a szakadékból való kijuttatás, de csapatmunkában sikerült eljuttatni a mentőhöz és kórházba szállítani.

A futóverseny és a túra résztvevői minderről mit sem tudva rótták a kilométereket a csodálatos őszi erdőben, ahol a Rám-szakadék, a Prédikáló-szék és Dobogókő érintésével teljesítették a távot. A női hosszútávot Farkasdi Edina (X2S TEAM) nyerte (ideje 3:52:38), aki tavaly az abszolút 3. helyet szerezte meg. A férfiaknál Zsebeházy István (MOM) győzött, ideje 2:56:14.

Ez az őszi futó esemény évről évre egyre népszerűbb, hiszen a sportolni és mozogni vágyó emberek egyre inkább ráébrednek, hogy a természetbe eljutni sokkal jobb és élvezetesebb, mint a város aszfaltdzsungelében vagy edzőteremben teljesíteni a távot.

Forrás: www.terepsport.hu 
Foto: X2S TEAM

Comments

comments