Balaton Regatta: nagyszerű verseny Szigligeten

Ideális szélviszonyok között zajlott le az V.UNIQA Balaton Regatta amatőr vitorlásverseny- sorozat idei harmadik helyszínének futama. Szigligeten 84 hajó állt rajthoz, s csaknem mindenki teljesítette is a Szigliget- Balatongyörök- Szigliget- Badacsony- Szigliget távot. A futam után a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálata (VMSZ) pedig vízi biztonsági bemutatót tartott.

 

A meteorológiai előjelzéssel szemben gyenge DNY-i szélben rajtolt el a regatta mezőnye, de a rajt után fél órával megélénkült, majd a verseny végéig kitartóan fújt a mintegy 12-14 csomó erősségű szél. Dániel Gábor versenyigazgató elmondta: igazán jó verseny volt, mert a szélnek köszönhetően hosszú cirkáló- és hosszú hátszeles szakaszok tették próbára a versenyzők ügyességét. A légvonalban nagyjából 25 kilométeres versenyen a cirkáló szakaszok miatt akár 40 kilométert is megtettek a hajók, ez még a legügyesebbeknek is csaknem négy órájába telt. A Yardstick III. osztály egyébként rövidebb pályát futott, nekik a györöki bója kerülése után Szigligeten véget ért a verseny.
 
Balaton Regatta Mentőöv címmel vízi biztonsági sorozatot indított Bagyó Sándor, a VMSZ vezetője, aki elmondta: mint ahogy az az idei Kékszalagon is kiderült, veszély esetén gyakran még a sokat látott hajósok sem mérik fel jól a kialakult helyzetet. Éppen ezért nem árt újra és újra feleleveníteni még az egyértelműnek tűnő dolgokat is. A sorozat első részében a viharban történő horgonyzásról és a homokpadra futásról esett szó elméletben és gyakorlatban egyaránt. A sorozat mint mindig, ezúttal is pályaversennyel folytatódott vasárnap.

A regatta következő helyszíne augusztus 27-28- án Balatonboglár. 

Eredmények:
 
Yardstick I. osztály
 
1.     Aeroplane  (kormányos: Márfy Miklós)
2.     Kék Fény (Hajdu Róbert)
3.     Széltoló (Lehoczky Ádám)
 
Yardstick II.osztály
  1. Dolce Vita (kormányos: Sáfián László)
  2. Gé. (Pál Gaszton)
  3. Vivace (Bíró Márk)
 
Yardstick III.osztály
  1. Penny (kormányos: Fazekas Ákos)
  2. Blue Fly (Kék Tamás)
  3. Dudu (Szabó László    

Comments

comments