Babanov és Koselenko kapta a hegymászás Oscarját

Megérte kis híján megfagyni a Nuptse keleti csúcsán. Hegymászó körökben nem volt különösebb vita afelől, hogy a tavalyi év legnagyobb eredménye Valerij Babanov és Jurij Koselenko mászása volt. Meg is kapták érte a maguk Oscar-díját, az Aranycsákányt.


Nuptse East, a díjazott útvonal

Hegyet, pláne nagy hegyet nem különböző díjakért szoktak megmászni az emberek. Persze, egy szakmai elismerést azért ők sem utasítanak vissza, sőt! A sportág legrangosabb kitüntetése az Aranycsákány (Piolet d‘Or), amit az év legnagyobb teljesítményéért ítél oda egy szakmai fórum. A “zsűri” a francia hegymászó magazin, és a Magas Hegyek Társasága (Groupe de Haute Montagne) nevű szervezet szakértőiből áll (akárcsak az Aranylabda, melyet a France Football munkatársai passzolnak oda az év legjobbjának). A két szervezet 1991-ben alapította a díjat, és azóta minden évben az a hegymászó teheti vitrinjébe a díszes trófeát, aki az ítészek szerint a legmaradandóbb tettet hajtotta végre az adott esztendőben. A jelöltek kiválasztásában természetesen nem a meghódított hegy magassága a döntő tényező, és nem is csupán a mászás nehézségi foka. Sokat számít, hogy járt vagy járatlan útról van-e szó, milyen stílusban (tisztán alpin vagy vegyes stílus), milyen mértékben képviseli a hegymászás szellemiségét. A díj kifejezi a hegymászás folyamatos fejlődését, és a hegyek, ill. az emberek és kultúrák tiszteletét is.



Főleg franciák, de nem csak


A hegymászó lakása: Jurij a falon

A hegymászó kultúrák ismeretében nem meglepő, hogy eddig a legtöbb díjazott francia volt. Igaz, az első elismerést egy szlovén kettős (Pretzelj – Sremfelj) kapta, akik egy 3000 m hosszú utat másztak meg a Kancsenjungán déli csúcsán (Himalája, 8476 m). Utána azonban három egymást követő évben is francia hegymászó lett a kitüntetett, bár 94-ben Francois Marsigny brit társával, Andy Parkinnal közösen emelhette magasba az Aranycsákányt, jutalmul, hogy életben maradtak a Cerro Torrén (Patagónia). A következő évben egy német csoport kapta a kitüntetést, aki számos új utat másztak meg Alaszkában. 1996-ban, pedig ismét szlovén kettőst ért a megtiszteltetés, Tomaz Humar és Vanja Furlan Nepálban, az Ama Dablam (6812 m) keleti oldalán másztak meg egy addig járatlan utat tiszta alpin stílusban. Egy év múlva, először a díj történetében, orosz hegymászókat jutalmaztak. Egy jekatyerinburgi csoport a Makalun (8643 m) mászta meg a nyugati oldalt. 1998-ban pedig először került Európán kívülre az Aranycsákány: egy ausztrál és egy új-zélandi hegymászó a Thalay Sagar (India, 6904 m) északi oldalán mutatott be bravúros produkciót.



Babanov először, másodszor


A hegymászó magánya: Valerij a Himalájában

1999-ben francia, a következő évben pedig egy német-svájci duó kapaszkodhatott a csákány markolatába. Tulajdonképpen most értünk a lényeghez, 2001-ben ugyanis egy orosz hegymászó először jutott fel a Meru (India, 6810 m) csúcsára az északi oldalon. Ezért a teljesítményért joggal kapta meg az Aranycsákányt Valerij Babanov. Nem kell rögvest a címhez scrollozni, eláruljuk, ugyanarról a Babanovról van szó. Két év elteltével (2002-ben Mick Fowler és Paul Ramsden angol hegymászók kínai mutatványa nyert) ismét az orosz hópárduc (a jelzőt az viselheti, aki megmászta az egykori Szovjetunió öt legmagasabb csúcsát) hódította el a díszes sporteszközt. Mint az a fentiekből kiderült, ő az első hegymászó, akit kétszer jutalmazott a jeles zsűri. Babanov ezúttal Jurij Koselenkoval közösen kapta az Aranycsákányt. Ők ketten 2003. október 27-én jutottak fel a Nuptse (7804 m) keleti csúcsára, méghozzá a világon elsőként. A hegy meghódítására az elmúlt húsz évben számos kísérlet történt, maga Babanov másfél éven belül harmadszor próbálkozott. Első két kísérletét a rossz időjárás még meghiúsította, harmadszorra azonban Koselenkoval együtt elérték a csúcsot.



Jól döntöttünk!


Jurij és Valerij az Aranycsákánnyal

Igaz, nem színtiszta alpin technikával, amit több hegymászó is nehezményezett, szerintük az oroszok mászása nem nevezhető fair play-nek. Babanov, persze megvédte társát és önmagát.

– A Nuptse nagyon veszélyes hegy, ritkán és rövid ideig van mászásra alkalmas idő, azt pedig muszáj kihasználni. Tiszta alpin technikával szinte lehetetlen felérni a csúcsra. Az előző mászásaim során a hegyen hagyott köteleimet most tudtuk használni. Az alpin stílus valóban nagyon szép, de néha nem árt kicsit rugalmasnak lenni. Meggyőződésem, hogy jól döntöttünk. Másrészt, én olyan ember vagyok, aki előbb mászik, azután beszél.



Babanov és Koselenko egyébként alaposan megszenvedtek az Aranycsákányért. A csúcsmászás napján -20 fok hideg volt, Koselenko szerint szabályosan majd‘ megfagytak. Három egymást követő éjszaka nem aludtak (kettő fölfelé, egy lefelé), ugyanis hálózsákjaikat nem vitték magukkal, hogy ennyivel is könnyebb legyen málhájuk. Éjszakánként szorosan egymás mellé feküdtek, és lábaikat a másik mellkasán melegítették, így kerülve el az értékes végtag fagyását.


Alpin és expedíciós stílus
Az alpin stílus a tiszta, klasszikus formája a hegymászásnak, de nem csak “túrázás kicsit magasabban”. Erre is alaposan fel kell készülni, a lehető legtöbb időt tölteni magaslaton, a szervezetnek hozzá kell szoknia az oxigénhiányhoz (pl. 8000 m fölött a tengerszinten felvehető oxigénmennyiség harmada jut a hegymászónak). Itt nincsenek óriási mennyiségű csomagok, nincs teherhordók hada, csak hátizsák, sisak, jégcsákány. A mászók a lehető legrövidebb idő alatt próbálnak feljutni a csúcsra.

Az expedíciós stílus általában jóval nagyobb költségvetésű, hosszabb ideig tartó vállalkozás. A csapat központja az ún. alaptáborban van, onnan indulva egyre magasabbra mennek akklimatizálódni (a szervezet szoktatása az oxigénhiányhoz), de az első és második táborból még visszatérnek az alaptáborba. A harmadik (v. negyedik) táborból már csak a másodikba mennek vissza, majd a harmadik táborból indulva érik el a csúcsot, ahonnan azonnal visszaindulnak, és próbálnak minél lentebb jutni.

Comments

comments