Már úton van a Földkerülésre indult biodízellel működő óriás trimarán, hogy – környezetvédelmi célok mellett – rekordot döntsön. Az Earthrace 44 500 km-es vízi portyája nem lesz sima út.
A saját fejlesztésű, 400 millió Ft-ot kóstáló, 7 méter széles, 24 méter hosszú karbon és kevlár anyagokból (wave-piercing technológiával) készített, alternatíív hajtóművel száguldó hajókülönlegesség tesztútjáról korábban már mi is beszámoltunk.
Arról is írtunk, hogy az Earthrace nem mindennapi vízi útra szándékozik indulni.
Eddig ez terv volt. Eddig…
![]() Barbados felé |
65 nap alatt a Föld körül
A trimarán legénysége nem kisebb célt tűzött ki maga elé, mint azt, hogy biodízellel meghajtott, torpedó alakú járgányukkal megdöntik a motoros hajóval megtett 74 napos Földkerülési rekordot. Megállás nélkül szelik majd a habokat, amiben nagyban segít majd a 540 lóerős motor is…
A korábbi rekordot tíz éve állította fel a brit Cable & Wireless nevű hajó.
Az Earthrace legénysége a 74 napból 10 napot tervez lefaragni. Igaz, “ember tervez, Isten végez”, és ez igaz az Earthrace tervére is.
Nem beszélünk a levegőbe, hiszen a hajónak eddig is sok akadállyal kellett már megküzdenie.
Vihar, elfolyt üzemanyag, gond gond hátán
Tavaly ugyanis egyszer már nekiindultak, azonban fel kellett adniuk a rekordkísérletüket. A hajó ugyanis India partjainál ütközött, majd viharba került, sőt az is megesett, hogy nem tudtak hozzájutni a speciális biodízelhez.
![]() Egy igazi powerboat |
De nem adják fel, ezért ismét úton vannak. Persze a problémák most sem kerülik el az elszánt csapatot. Túl vannak például már azon is, hogy elfolyt 50 liternyi biodízelük, de megoldották, továbbmentek.
Rekordra hangolva
A lényeg: a horgonyt április 27-én szedték fel Spanyolországban, azóta pedig már megtettek 8000 mérföldet. Elhagyták San Diego-t és most éppen Hawaii felé tartanak. Küzdelmekben jócskán lesz részük, hiszen a hajótest nagyon meleg, szinte alig lehet megmaradni benne, és rendet tartani sem könnyű az extravagáns testtel megáldott vízi alkalmatosságban.
De ez legyen a legkevesebb bajuk….
Merre jár az Earthrace: itt követheted nyomon!



