Az év vitorlázója 2009:Torben Grael

Torben Grael-t a Volvo Ocean Race győzelme alapján jelölték erre a díjra. Graelnek szinte minden trófeája megvan, az olimpiai aranytól kezdve a Louis Vuitton Kupáig. Az Amerika Kupája ez alól még kivétel.

 

Torben Grael

"Fantasztikus év volt és egy fantasztikus Volvo Ocean Race. Ez az év olyan érzéseket ébresztett bennem, amelyekhez nem szoktam hozzá" – mondta Torben Grael brazil skipper, amikorátvette az ISAF Rolex Év Vitorlázója Díjat.A djátadót november 10-én rendezték, ez a legmagasabb elismerés, amelyet kiemelkedő teljesítményéért egy vitorlázó kaphat. A díjat évente adják át egy egész világot felölelő válogatási procedúrát követően, mely magába foglalja a jelöltek nyílt meghívását, amit az ISAF 130 tagországa szavaz meg egymás között.

Torben Grael-t a Volvo Ocean Race győzelme alapján jelölték erre a díjra. Graelnek szinte minden trófeája megvan, az olimpiai aranytól kezdve a Louis Vuitton Kupáig. Az Amerika Kupája ez alól még kivétel.

"Szeretném megköszönni a Rolexnek a folyamatos támogatását – nagyszerű, amit a sportunkért tesznek" – mondta Anna Tunnicliffe, a női győztes. "Nagyszerű móka volt ennyiféle osztályban versenyezni, szeretem ezt csinálni és szeretném megköszönni a szponzoraimnak, a csapatomnak, a szüleimnek, hogy menedzseltek engem és a férjemnek, hogy mindig elenged vitorlázni."

Anna Tunnicliffe miután aranyat nyert az olimpián Laser Radial osztályban (ez volt az amerikai vitorlázás első érme az elmúlt 20 évben) az idei évben második lett a Snipe (Szalonka) világbajnokságon és megnyerte a női párosverseny világbajnokságot.

Az idei jelöltek:

Nők

Sam Davies (GBR)
Hilary Lister (GBR)
Blanca Manchón (ESP)
Anna Tunnicliffe (USA)

Férfiak
Pascal Bidégorry (FRA)
Michel Desjoyeaux (FRA)
Paul Goodison (GBR)
Torben Grael (BRA)
Nathan Outteridge (AUS)

Comments

comments