Az élre ugratta magát a visszatérő Nate Adams Poznanban

35 000 néző előtt bemutatott fantasztikus trükkjeivel Nate Adams szerezte meg a győzelmet az X-Fighters aktuális futamán. A győzelem számára egyben a Red Bull X-Fighters karrierje során megszerzett 18. dobogós helyezése is. A döntőben az amerikai semmi esélyt nem adott spanyol riválisának, Dany Torres-nek. A dobogóra kettejük mellé a japán Eigo Sato ért fel, de a bajnokavatás egyelőre elmaradt.

 

Összesen 440 teherautónyi földből alakították ki azt a freestyle motokrossz játszóteret Lengyelország KKS Lech Poznan focicsapatának az otthonában, ahol a versenyzők az évad leghosszabb és legmagasabb ugrásait mutathatták be.

A világ 12 legjobb FMX-versenyzője 15 méter magas, 36 méter hosszú ugrásokat produkált.

Adams-nek volt egy-két izgalmas pillanata a döntőben:
"A motor nem forogta ki magát a hosszú ugrás alatt, és első kerékkel fogtam talajt. Most azonban nagyon örülök, hogy sikerült legyőznöm Dany-t" – nyilatkozta.

Adams oldalára billent a mérleg, minthogy az öt kategóriából négyet ő nyert. Torres elmondása szerint nem adja fel a bajnoki címért folytatott küzdelmet:
"Nem tudtam mindent kihozni magamból, így örülök, hogy sikerült megszereznem a második helyet. A következő hat hétben keményen fogok edzeni, hogy Ausztráliában visszavághassak."

Adams harmadik győzelmét szerezte meg a szezonban, így 365 pontjával 40 ponttal előzi meg a 325 pontos Torrest. A lengyelországi futam a szó szoros értelmében igen zúzósra sikeredett. A norvég Andre Villa, aki összesítettben vezetett, a selejtezőn bemutatott hátraszaltót elvétve, törött combcsonttal volt kénytelen feladni a küzdelmet.
A svájci Mat Rebeaud, aki Lengyelországban tervezett visszatérni, mankókon érkezett a városba…
A három ausztrál, Robbie Maddison, Blake Williams és Josh Sheehan a poznani versenyre való felkészülés közben szerzett sérülései miatt nem tudott indulni.

A mindent eldöntő évadzáró futamot 2011. szeptember 17-én rendezik Sydneyben.
A Red Bull X-Fighters versenysorozat története során először látogat Ausztráliába.

A lengyelországi futam végeredménye: 1. Nate Adams (USA), 2. Dany Torres (ESP), 3. Eigo Sato (JPN), 4. Javier Villegas (CHL), 5. Maikel Melero (ESP), 6. Petr Pilat (POL), 7. Adam Jones (USA), 8. Andre Villa (NOR), 9. Libor Podmol (CZE), 10. Beau Bamburg (USA), 11. Jackson Strong (AUS)

A bajnokság állása (6-ból 5 verseny után): 1. Nate Adams (365 pont), 2. Dany Torres (325 pont), 3. Andre Villa (270 pont), 4. Blake Williams (AUS/215 pont), 5. Eigo Sato (180 pont), Robbie Maddison (AUS/ 160 pont).

A verseny összefoglalója:

 

Comments

comments