Az Africa-Europe Challenge vezetőit fogadta Schmitt Pál

A magyar köztársasági elnök fogadta az Africa-Europe Challenge (AEC) vitorlásverseny alapító tagjait, Gál Józsefet és dr. Kondricz Pétert.

 

A szervezők tájékoztatták az államfőt, hogy egyre több ország érdeklődik és csatlakozik a kezdeményezéshez; nemrégiben Bukarestben, Hágában, Madridban és Berlinben tartottak sajtótájékoztatót.

Hangsúlyozták, immár nem csupán sportról, hanem gazdasági, kulturális és környezetvédelmi projektről is szó van, melynek középpontjában az Európa és Afrika közötti együttműködés elősegítése áll.

Az AEC alapítói köszönetet mondtak az államfőnek, amiért korábban védnökséget vállalt az esemény fölött, és úgy értékelték, a legmagasabb szintről érkező támogatásnak is szerepe volt abban, hogy a NEFMI, a Külügyminisztérium, az NGM, a Nemzeti Külgazdasági Hivatal mellett egyetemek és számos vállalat is támogatja a kezdeményezést.

A nagyszabású vitorlásverseny a tervek szerint 2012. május 25-én, Afrika Napján, Máltán rajtol.

Az AEC-ről
Az AEC célja, hogy a sporttörténeti jelentőségű első Afrikát megkerülő vitorlásverseny segítségével erősítse az Európai Unió és az Afrikai Unió vezetői által megfogalmazott új típusú, a felek egyenrangúságán és kölcsönös gazdasági, politikai és kulturális érdekein alapuló együttműködést.
A közel egy évig tartó vitorlás eseménysorozat és a hozzárendelt nyilvánosság a maga nemében egyedülálló módon kiváló lehetőséget biztosít arra, hogy az európai és afrikai országok népei jobban megismerhessék egymást.
 

Comments

comments