Zalaegerszeg, 35°C árnyékban, árnyék (szinte) sehol, annál több aszfalt és kilométer. Pontosan 100. Reggel hétkor 18-an vágtak neki a távnak, hogy kb. nyolc órával később ketten, egy férfi és egy nő elmondhassák magukról, ők az ultrafutás 100 km-es távjának honi bajnokai. Az extrem.hu helyszíni beszámolója a megpróbáltatásokról.
 Meg kellett küzdeni a hőséggel  |
Megpróbáltatásból a tudósítónak is kijutott, a zalai megyeszékhely megközelítése ugyanis nem egy egyszerű dolog. Az IC három és fél, a gyorsnak mondott vonat pedig valamivel több mint négy óra alatt teszi meg a jókora vargabetűkkel ékesített távolságot. No, de önsajnálatból ennyi éppen elég, elvégre voltak olyanok, akiknek az utazás csak a kisebbik gond volt. Például az a 18 hölgy és úr, akik szombaton reggel hétkor elrajtoltak a Pénzügyi és Számviteli Főiskola udvarán kijelölt rajtnál. A nyolcas alakú útvonalon egy „kör” 1140 méter hosszú volt, a 100 km megtételéhez 88 alkalommal kellett áthaladni a célvonalon. Talán még emlékszik a kedves olvasó a minap megjelent hasonló témájú ausztriai tudósításra, amelyben arról áradoztunk, hogy lám, az ultrafutás köré is lehet eseményt szervezni, akár népünnepély méretűt is, olyat, aminek van reklám- és médiaértéke. Akkor azt mondtuk, hogy hát igen-igen, ez Ausztria. Most viszont megint saját szemünkkel láttuk a hazai rögvalóságot, a versenyen ugyanis a futókon, körszámlálókon, szervezőkön és családtagokon kívül senki nem jelent meg. A sajtót pedig lapunk képviselte. Kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci, ahogy Öcsi bácsi mondta annak idején. Az elmélet mit sem vesztett igazságtartalmából, sőt bármilyen más sportággal kompatíbilis, lásd a fenti példát.
Kezdődjön a verseny
 A győztes cseh váltó |
Mire megérkeztünk, a verseny már javában tartott, és a kiváló békéscsabai Molnár Mihály vezetett, akiről legalább annyit feltétlenül meg kell jegyezni, hogy részt vett már a Trans Ausztrália versenyen is, azaz nem ma kezdte a szakmát. Második helyen állt Ossó Zoltán, alig 500 méterrel lemaradva, őt pedig a sárvári 24 órás ob-ról van szerencsénk ismerni, ott ugyanis ő nyerte a, nem hivatalos, 12 órás versenyt. Harmadik helyen Kiss Zoltán futott lábában a wörschachi 24 órással, ami azt illeti látszott rajta, hogy még nem regenerálódott 100 százalékosan. A női mezőny nem sok meglepetést tartogatott, legfeljebb azt, hogy, szintén wörschach után, elindult Bérces Edit, és vezetett ugyan, de nem úgy futott, ahogy szokott. Nyolcvan kilométer körül, alig négy kilométerrel volt lemaradva az élen állótól Werderits Brigitta, akinek a neve szintén Sárvárról lehet ismerős. A főszervező Horváth Mária, aki maga is nagy futó, most a szervezésre koncentrált és nem állt rajthoz, így viszont elláthatott bennünket pontos számokkal: 100-on 18 egyéni induló volt, és öt csapat, 50 km-en pedig 13 fiú állt rajthoz, illetve egy osztrák hölgy, ő azonban sérülése miatt lassabb tempót vállalt, és még reggel a 100-as mezőnnyel elindult.
 A hőséget Molnár Mihály bírta a legjobban |
A nyolc órával is elégedett
Szintén a százas mezőnnyel indult két kiváló marathonista, Zabari János és Lajtos Márton. Annak rendje és módja szerint 42.195 m-ig ők vezettek, utána azonban kénytelenek voltak feladni a versenyt, mert a 35 fokos hőségben nem bírták a saját tempójukat. Persze a többiek sem tudták hozni azt, amit elvártak maguktól, a hőség és az aszfalt mindenkinek próbára tette a tűrőképességét. Nem csoda, hogy nem születtek nagy eredmények, mindenki jóval elmaradt az egyéni legjobbjától, egyedül az abszolút győztes, Molnár Mihály tudott 8 órán belül futni. A Békéscsabai Csaba Honvéd Kulturális Egyesület futóját, akinek klubja lelkére kötötte, hogy elinduljon az ob-n és képviselje Békés megyét, egy kis pihenő után, egy hatalmas szelet görögdinnye és jó sok Vitalade társaságában kérdeztük a versenyről.
-Egyik szemem sír, a másik meg nevet. Elvégre magyar bajnok lettem, ugyanakkor szerettem volna 7 óra 20 perc körüli időt futni, erről a tervemről azonban le kellett tennem, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy milyen meleg lesz. A meleg persze nem csak engem viselt meg, hanem a többieket is, akik egyébként nagyon sokat segítettek, például Ossó Zoli edzője, Joó Vilmos az én eredményeimet is számolta, és tovább adta nekem, ebből látszik, hogy az ultrafutás ma már részben csapatsportág.
– A körülmények ellenére, ez egy remek eredmény, novemberben pedig 100 km-es világbajnokság lesz Tajvanon, készülsz rá?
– Az még odébb van, addig még az edzőm elvárja, hogy fussak legalább egy 7 óra 30-as százat, ugyanis a vb-n ennél gyengébb idővel nincs reális esély a jó szereplésre. A 100 km-re specializálódott számos ultrafutó, nem kizárt, hogy előbb vagy utóbb ez olimpiai szám lesz, szóval itt már igazi profik versenyeznek.
– Készülsz-e most valamilyen nagy versenyre?
– Számtalan tervem és meghívásom van, sajnos az anyagiak miatt kénytelen vagyok ezek közül egyet kiválasztani, amin elindulhatok. Feltétlenül indulni akarok viszont a Bécs-Budapest versenyen, ami egy csodálatos sportesemény. Viszont ahhoz, hogy ott jól szerepeljek, feltétlenül szükség lenne magaslati edzőtáborra, ami viszont nem biztos, hogy összejön.
A második és az első
A második helyezett Ossó Zolit már a frissítő leves után értük utol, hanyatt fekve a fűben. Ő is elégedett volt, ha nem is az idővel, de magával a teljesítménnyel.
 Joó Vilmos edző, Ossó Zoli, Molnár Misi |
– Időben valamivel jobb eredményre számítottam, de, mint mindenki mást, engem is megviselt a hőség. 50 km körül volt egy holtpont, komolyan gondoltam rá, hogy feladom, aztán túltettem rajta magam, és onnan már nem volt gondom.
– A sárvári versenyen találkoztunk legutóbb, gondolom versenyzéssel telt a nyár.
– Így van, nem régen volt a Fertő-kör, ahol negyedik lettem, azt megelőzően pedig Belgiumban futottam egy éjszakai 100 km-es versenyen 7 óra 35 percet, csapatban pedig másodikok lettünk. Most pedig nagyon készülök a Bécs-Budapestre, bár most először indulok egyéniben, úgyhogy ez csak aféle tapasztalatszerzés lesz.
 Edit és a zalai sztyeppe |
A nők versenyét megnyerte, összetettben pedig harmadik lett Bérces Edit. Két hete még Wörschachban futott 24 órát, és ez most meglátszott a teljesítményén. Bár élete egyik leggyengébb idejét futotta, hangsúlyozta, hogy az ultrafutásban minden eredményt a körülmények tükrében kell nézni, azok pedig nem voltak éppen ideálisak egy nagy eredményhez.
-Jóformán csak reggel határoztam el, hogy rajthoz állok. Mégiscsak hazai pálya, országos bajnokság, ráadásul a külföldről jött futók is többségükben az én ismerőseim, és miattuk is úgy éreztem, hogy el kell indulnom. Aztán ez lett belőle, holt pont nem volt, hanem az egész volt egy nagy lejtő, úgy ahogy van. Talán a fáradtság is, a nagy meleg, meg pálya. Itt dolgozom, azt hittem ismerem a pályát, de csak most éreztem, hogy milyen sunyi emelkedők vannak benne. Azt viszont mindenhogy el kell mondani, hogy mind a futók számát, mind pedig minőségét tekintve ez egy nagyon rangos bajnokság volt.
 Frissítés |
Szakmai szempontból nézve Editnek igaza van, hiszen számos, hazai és nemzetközi szinten egyaránt elismert futó állt rajthoz, azonban be kell látnunk, hogy hiába vannak világsztárjaink ebben a sportágban, Magyarországon jóformán senki nem kíváncsi rájuk. Ebben persze az is szerepet játszhat, hogy az hétköznapi emberek a futást önmagában unalmasnak tartják, és nem tudják, hogy hogy kell nézni egy ultrafutó versenyt.
Persze könnyen lehet, hogy ez csak afféle gyerekbetegség, amit szép lassan ki fog nőni az ultrafutás (bár, szerintem, nem velük van a baj), és talán még mi is megérjük, hogy olyan versenyeket lássunk, mint szerencsésebb európai kollégáink.
 A 100 km-es ob érmesei, urak és hölgyek |
