“Apák napján” az angolok bevették Amerikát!

Kettős angol győzelem született az Air Race New York-i futamán. Bonhomme nyert, Besenyei Péter a nyolcadik helyet szerezte meg.





Rekkenő hőség fogadta az Amerikában a nagy  ünnepnek  számító  "Apák  napjána   Red  Bull  Air  Race
Világbajnokság  New York-i futamára, június 20-án kilátogatókat.
A Szabadság szobor és Ellis Island határolta pálya első látásra szűknek ígérkezett, ám a  pilóták a  tréningek után már magabiztosan navigáltak  a  pilonok között.

 

Besenyei Budapesten több lóerővel indul

 Az előző három futamot magabiztosan megnyerő Hannes Arch óriási csatában végül a negyedik helyen végzett, a dobogó legfelsőbb fokára a 2009-es világbajnok, Paul Bonhomme  állhatott fel honfitársa, a brit Nigel Lamb és az amerikai Kirby Chambliss előtt. Besenyei Péter gyengébb motorja és két büntetése miatt csak nyolcadik lett.

Ugyan sok helyi magyar szorított érte, ám mégsem sikerült az új géppel mindenképpen jobb esélyekkel induló magyar pilótának teljesítenie a dobogót jelentő időeredményt.
Besenyei Péter két büntetést is kapott: az egyiket a megengedettnél gyorsabb pályára-érkező sebességért, a másikat pedig a nem megfelelő repülési magasságért.

„Mindössze 1 km/óra-val haladtam meg a maximális érkező sebességet, ami nagyon könnyen előfordulhat, de persze én tehetek róla. A Corvus jól megy, de az augusztus eleji németországi futam előtt pár módosítást végzünk rajta” – nyilatkozta Besenyei a verseny után.

A magyar fejlesztésű Corvus Racer 540 géppel mindössze ez a második verseny, amelyen a magyar pilóta elindult, és reményei szerint a budapesti futamra új, a versenytársakéhoz hasonló lóerővel rendelkező motorral vághat neki.

A gyorsasági műrepülő világbajnokság következő fordulóját augusztus 7-8-án, a németországi Lausitzben rendezik.

 

A világbajnokság jelenlegi állása: 

1.         Paul Bonhomme 53 pont

2.         Hannes Arch 48 pont

3.         Nigel Lamb 47 pont

4.         Kirby Chambliss 35 pont

5.         Pete McLeod 29 pont

6.         Nicolas Ivanoff 26 pont

7.         Michael Goulian 24 pont

8.         Matt Hall 22 pont

9.         Matthias Dolderer 21 pont

10.        Besenyei Péter 18 pont

11.        Alejandro Maclean 7 pont

12.        Yoshihide Muroya 5 pont

13.       Sergey Rakhmanin 4 pont

14.       Martin Sonka 1 pont

15.       Adilson Kindlemann            0 pont





Besenyei Budapesten több lóerővel indul

Az előző három futamot magabiztosan megnyerő Hannes Arch óriási csatában végül a negyedik helyen végzett, a dobogó legfelsőbb fokára a 2009-es világbajnok Paul Bonhomme  állhatott fel honfitársa, a brit Nigel Lamb és az amerikai Kirby Chambliss előtt.

Besenyei Péter gyengébb motorja és két büntetése miatt csak nyolcadik lett. Ugyan sok helyi magyar szorított érte, ám mégsem sikerült az új géppel mindenképpen jobb esélyekkel induló magyar pilótának teljesítenie a dobogót jelentő időeredményt.

Besenyei Péter két büntetést is kapott: az egyiket a megengedettnél gyorsabb pályára-érkező sebességért, a másikat pedig a nem megfelelő repülési magasságért.

„Mindössze 1 km/óra-val haladtam meg a maximális érkező sebességet, ami nagyon könnyen előfordulhat, de persze én tehetek róla. A Corvus jól megy, de az augusztus eleji németországi futam előtt pár módosítást végzünk rajta” - nyilatkozta Besenyei a verseny után.

A magyar fejlesztésű Corvus Racer 540 géppel mindössze ez a második verseny, amelyen a magyar pilóta elindult, és reményei szerint a budapesti futamra új, a versenytársakéhoz hasonló lóerővel rendelkező motorral vághat neki.

A gyorsasági műrepülő világbajnokság következő fordulóját augusztus 7-8-án a németországi Lausitzben rendezik

A világbajnokság jelenlegi állása:

1. Paul Bonhomme 53 pont

2. Hannes Arch 48 pont

3. Nigel Lamb 47 pont

4. Kirby Chambliss 35 pont

5. Pete McLeod 29 pont

6. Nicolas Ivanoff 26 pont

7. Michael Goulian 24 pont

8. Matt Hall 22 pont

9. Matthias Dolderer 21 pont

10. Besenyei Péter 18 pont

11. Alejandro Maclean 7 pont

12. Yoshihide Muroya 5 pont













Comments

comments