Alternatív hajtású járművek versenye Budapesten

Az MVM Csoport márciusban indította útnak az Energia 2.0 – Pont Veled elnevezésű programot, amely az energiafelhasználásban környezetünkért, értünk, jövőnkért feltétlenül szükséges – 2020-ig pedig számszerűen is meghatározott – változások sürgősségére és az elérésükhöz rendelkezésünkre álló eszközökre hívja fel a figyelmet.

A programsorozat az Európai Mobilitási Héthez kapcsolódóan Budapesten, 2011. szeptember 16-ától 18-áig egy új, kiemelt rendezvénnyel jelentkezik. Ez az MVM Energia 2.0 Futam, amely az esemény izgalmain túl, határozott üzenetet hordoz magában, és azt az ország teljes lakossága felé el kívánja juttatni: Az MVM Csoport, felelős nemzeti vállalatként kiemelt figyelmet fordít a szén-dioxid-kibocsátás csökkentésére, a megújuló energiafelhasználás növelésére.

Az MVM Energia 2.0 Futam alternatív hajtású járműveket felvonultató verseny, melyet európai fővárosban most először tartunk szeptember 18-án, vasárnap. A Futamon zömmel azok a ma is elérhető zöld technológiák vonulnak fel, amelyeket a járműgyárak felhasználhatnak. A rajthoz álló járművek alkotói fiatal szakemberek, többnyire mérnökhallgatók, akiket munkájukban kisebb-nagyobb cégek, egyetemi tudásközpontok, tanszékek segítenek. Ezen járművek mellett külön kategóriában bemutatkoznak és megmérkőznek azok a környezetbarát szériaautók is, amelyek a kereskedésekben akár ma is megvásárolhatók.
Miközben a járművek izgalmas versenyükkel hirdetik a szén-dioxid-kibocsátás mentes közlekedés kézzelfogható lehetőségét, szakemberek mutatják be az érdeklődők számára az energiatermelés szintén CO2 mentes ágazatait, többek között a Paksi Atomerőművet, mely ipari méretben állít elő energiát és legkevésbé szennyezi a környezetet. Az esemény helyszínén lesz Energia 2.0 Sziget, mely a nyári fesztiválokon már nagy siker volt, továbbá vonzó és tanulságos programok a legkisebbek számára.

 

A Futamon résztvevő autók szeptember 16-án, pénteken érkeznek a fővárosba a Magyar Villamos Művek székházához, hogy a csapatok a technikai előkészületeket megtegyék.
Szombat reggel 9 órakor rendőri felvezetés mellett látványos felvonulás keretében indulnak el a különleges járművek a város szívébe, hogy a Nemzeti Vágta helyszínét is érintve beálljanak a boxutcába az Oktogonon, ahol az érdeklődők egész nap megszemlélhetik őket. A megújuló energia egyéb felhasználási módjaival foglalkozó interaktív bemutatók is várják az érdeklődőket a helyszínen.
Vasárnap a versenyzés veszi át a szerepet. Reggel 8 órától megkezdődnek az időmérő edzések. 13 órakor Tarlós István főpolgármester és az MVM Csoport elnök-vezérigazgatója Baji Csaba indítja el az első európai fővárosi Alternatív Hajtású Járművek Versenyét, az MVM Energia 2.0 Futamot.

Felvonultatott technológiák:

Elektromos járművek

Mai ismereteink alapján talán nehezen hihető, ám volt idő, amikor a leggyorsabb szárazföldi járműveket elektromos motor hajtotta. Tény, hogy az elektromos erőforrások alacsony fordulatszám mellett nagy nyomatékot képesek biztosítani, amely megfelelő átvitel esetén igen nagy sebességet eredményezhet.
Hogy a felismerés nem napjainkból származik, arra jó példa az 1899-ből való La Jamais Contente. A belga Camille Jenatzy által használt elektromos jármű volt az első versenyautó, amely elérte a 100 km/h-s sebességet. Két, egyenként 50 KW teljesítményű elektromotor hajtotta a töltény formájú járgány Michelin gumikon guruló hátsó kerekeit.
 
A modern, nagy kapacitású és kompakt akkumulátorok segítségével, elektromos árammal hajtott autó ma már nem egy fantasztikus film meghökkentő ötlete. Már most ezek az autók három-négy óra töltéssel (otthon, az éjszakai alvás közben, vagy a munkahelyünkön) minden gond nélkül megtesznek 100-150 km távolságot tisztán elektromos áram segítségével, ami sokunk átlagos napi ingázásához megfelelő hatótávolságot jelent.
 
Hidrogén hajtású járművek és hidrogén üzemanyag cellák
 
A hidrogén talán a legtisztább alternatív üzemanyag. Az elektromos autókhoz hasonlóan közel zéró károsanyag kibocsátással üzemelnek. Régen használták a megszokott belső égésű motorok üzemeltetésére, most már az úgynevezett üzemanyag cellákban. Az üzemanyag cellákban hasznosított hidrogén egy fordított vízbontó elvén működve elektromos áramot termel, amely meghajtja a villanymotorokat (egyszerűen fogalmazva: ha elektromos áramot vezetünk a vízbe (H2O), akkor az oxigén (O) és a hidrogén (H) elválik egymástól; ha a folyamatot átalakítjuk úgy, hogy oxigént szívunk be a levegőből, és az üzemanyag tartályból hidrogént adunk hozzá, elektromos áramot nyerhetünk. Vagyis víz+villamos áram = O, H, és O+H= víz, villamos áram).
 
Ezek a járművek csak vízgőzt és hőt bocsátanak ki működés közben. Az üzemanyag cellás hajtás sokkal fejlettebb az akkumulátorokkal történő üzemelésnél, ugyanis sokkal tartósabbak, addig üzemelnek, amíg hidrogént töltünk beléjük. A jövő meghatározó közlekedési eszközei feltehetően az üzemagyag cellákat fogják hasznosítani. Habár viszonylag egyszerű a működési alapelv, már csak a lehetőségek sokasága is elég sok munkát ad a tervezőknek és a gyártónak egyaránt.
 
Napenergia
 
Ezeket a járműveket a napenergia közvetlen vagy közvetett átalakítása hajtja. Ma már tudjuk, hogy rengeteg energiánk származik a Naptól, elképzelhetetlenül több energiát sugároz a Földre, mint amennyit az egész emberiség felhasznál. A napenergiát az űrtechnológiában kezdték alkalmazni, ahol űrállomások, űrben végzett tevékenységek energiaigényeit fedezték/fedezik a napelemek segítségével. Ma már mindennapi életünk része, mint már említésre került, háztartásunk is egyre több napelemes készülékkel egészül ki.
 
Az autógyártásban sem újdonság a napelemek használata. Például a Toyota autógyár a Prius-ban jó néhány évve arra használja a napelemeket, hogy álló helyzetben energiát gyűjtve működtesse a klíma berendezést, így az autó nap- közben sem melegedett fel túlzottan. Mindezt a „hulladék" hő felhasználásával tette, miközben az autóval elindulva, az adott esetben 50 fokra felmelegedett utasteret nem a benzin, vagy a gázolaj felhasználásával kellett lehűteni.
 
Levegővel hajtott járművek
 
Ezek a járművek minden eddig ismertetett típusnál furcsábbnak tűnnek, de léteznek. Működési elvük, hogy sűrített levegőt hordoznak egy, vagy több palackban, amivel munkahengerekben dugattyúkat vagy légmotort hajtanak meg. Különös nehézséget a befúvó és kiengedő szelepek összehangolt vezérlése, valamint az egyelőre szerény hatótávolság jelent. Ez a károsanyag kibocsátással szintén nem járó üzemanyag a jövő egyszerű járművének ígéretét hordozza, és egyre jobban terjed Európában, Ázsiá- ban, valamint az Egyesült Államokban.
 
További info és részletes program itt.
 
Forrás: MVM

Comments

comments