A XX. század legismertebb "norvég felfedezője", Thor Heyerdahl a történelem előtti korokban élt, és elődeink ősi kultúráját tanulmányozta. Kutatásai és felfedezőutjai során nem annyira a földrajzi értelemben vett térkép, mint inkább a történelmi múlt részleteinek felvázolása foglalkoztatta.
Gördeszka, snowboard, bázisugrás, sziklamászás,egyéb őrületek- lapunk többnyire ezekkel a sportágakkal foglakozik. Napi kapcsolatban állunk különféle sportolókkal, jópár sportágat magunk is aktívan űzünk. Egy idő után azonban az ember megcsömörlik – ez az egész nem annyira fontos, érdekes vagy hasznos.
Megmászni egy hatalmas hegycsúcsot télen, leugrani egy sziklafal tetejéről vagy lemerülni egy korallzátony mellett meglehetősen öncélú tevékenység.
Ismerünk viszont olyan tudósokat, művészeket, kutatókat és felfedezőket, akiknek életében a kaland szakmájuk velejárója volt, ésnem célja.
Értékeket hoztak létre. Cikksorozatunk róluk szól.
Mai cikkünkben egy régész életművét mutatjuk be, aki ősi technikával hajókat épített és óceánokat hajózott át. Mindezt azért, hogy bebizonyítsa: a korábbi évezredek lakói képesek voltak arra, hogy átkeljenek egy óceánon. Ő Thor Heyerdahl.
Thor Heyerdahl: A régész, aki tengerre szállt…
 |
– Hiszen még nem szíveskedett elolvasni az érveimet – mondtam, és szelíden és reménykedő pillantást vetettem az íróasztalán heverő kéziratomra.
– Érvek – ismételte. Néprajzi kérdéseket nem lehet olyan módszerrel megoldani, mint a detektívtörténetek bűneseteit…
 |
|
Polinéziából, az amerikai kontinensről, valamint Dél-Kelet Ázsiából származó etnográfiai és régészeti leletek aprólékos elemzését követően arra a következtetésre jutott, hogy Polinézia őslakói a korábbi vélekedéssel szemben nem Dél-Kelet Ázsiából, hanem Amerikából érkeztek a szigetvilágba.
Az akkori tudományos közélet elutasította Heyerdahl elméletét. Sőt, el sem olvasták doktori szakdolgozatát.
– Egy dolgot biztosan tudunk” – mondta Heyerdahlnak egy tótumfaktum a New York-i múzeumban -, hogy a dél-amerikai népek egyike sem vándorolhatott a Csendes-óceánon. És tudja ön, hogy miért nem? Mert nem volt hajója….
Hősünk hiába próbálta elmagyarázni, hogy a Peru területén élő indiánoknak volt balsafából készült tutaja – de ezt senki sem akarta elfogadni.
A múzeumi tótumfaktum a következő mondattal penderítette ki Heyerdahlt az irodájából:
-N os, hát próbálja meg, vajon át tud e jutni Peruból az óceáni szigetekre egy balsafatutajon?
A Kon-Tiki útja
 A Kon-Tiki  |
|
Az utazáshoz balsafa tutajt építtetett, pontos mását azoknak a vízi járműveknek, melyeket a dél-amerikai indiánok is használtak már ősidőktől fogva.
1947-ben Heyerdahl hatfőnyi legénységével kihajózott a perui Callao kikötőjéből és a Polinéziában található Tuamotu-szigetek felé vette az irányt, ezzel megkezdődött a ma már világhírű Kon-Tiki-expedíció.
Gondoljunk csak bele: egy tutajjal nekivágni a Csendes-óceánnak. Több ezer kilométer hosszú víziút, ami még ma is kemény feladat egy csúcstechnikával felszerelt vitorlással. Több méter magas hullámok, viharok – ehhez képest eltörpül egy kis tutaj.
Ráadásul Heyerdahl teljesen ősi technikával építette a járgányt, ugyanúgy háncskötéllel kötötték össze a fatömböket, mint a perui indiánok.
A norvég régész abból indult ki, hogy a csendes-óceáni szigetvilág lakói és a Peru területén
 A Kon-Tiki fedélzetén |
A következő fura egybeesés, hogy a polinéziai népek úgy tartják, őseik nyugat felől érkeztek a tengeren. Pontosan vissza tudják vezetni, hogy egyes törzsfőnek ki volt az apja – és az ükapja.
Mindkét területen ugyanolyan arcot formázó kőszobrokat találunk. Érdekes, hogy a Peru területén élt indiánok és a polinéz szigetek lakói ugyanolyan hajókat használtak a tengeren való közlekedéshez.
És az már csak hab a tortán, hogy a Humboldt áramlat pont Peru partjaitól tart Polinézia felé.
Heyerdahl és öt társa 1947 a Kon-Tiki-nek (Napisten) elkeresztelt tutajjal ráültek a Humboldt áramlásra.
101 nap alatt tették meg a 8000 km-es utat Perutól Polinéziáig. Kőkemény kaland volt: cápákkal harcoltak, táplálékukat az óceánból fogták ki, pusztító trópusi viharokat éltek át.
Tutajjal a Csenes-óceánon
A három hónapig tartó kockázatos utazás nem csak merész vállakozás, hanem jelentős tudományos teljesítmény is volt.
Heyerdahl hazatérte után könyvet írt az expedícióról “Tutajjal a Csendes-óceánon” címmel, ebben az olvasók elé tárja az út során gyűjtött átfogó tudományos anyagot, mely hite szerint igazolja feltételezését.
A könyvben Heyerdahl úgy véli: Polinézia első lakói Peruból érkeztek i. sz. 500 körül, majd ezt követően i. sz. 1000 és 1300 között telepesek újabb hulláma népesítette be a szigeteket.
Tárgyi bizonyítékok
1953-ban Heyerdahl egy norvég expedíciót vezetett a Galapagos-szigetekre, hogy további bizonyítékokat találjon elméletéhez. A norvég kutató és csapata útját siker kísérte, mivel a szigeteken elsőként ők találtak indián eredetű dísztárgyakat mind az inka korból, mind pedig az azt megelőző időkből.
Három évvel később Heyerdahl egy huszonöt fős expedíció élén a Húsvét-szigetekre indult, hogy kiterjedt régészeti ásatásokat folytasson. Az előkerült leletek igazolták, hogy a szigeteken három különböző kulturális korszak létezett, melyek közül a másodikból származnak a híres húsvét-szigeteki kőszobrok.
Az ásatások során napvilágra kerültek olyan régebbi szobrok is, amelyekhez hasonlókat Bolíviában találtak. Heyerdahl elgondolása Polinézia településtörténetéről és a régióban végbement ősi kultúraáramlásról továbbra is igen érdekes, bár antropológusok gyakran illetik kemény kritikával.
Rá I. és Rá II.
Amíg alternatív elméletei elismerést és szkepticizmust váltottak ki a tudósok körében, Thor fantáziája új elméleti utakat nyitott meg az emberi kultúrák terjedéséről a Földön.
A húsvét-szigeteki nádhajók is azt jelzik, hogy a távhajózást illetően nagy vállalkozásaik lehettek, az ott élő emberek pedig igen szakképzettek voltak e téren.
 Heyerdahl és a Ra II. |
Ezeket már a predinasztikus időkben, a fáraók uralkodása előtt is használták, távoli tengeri utazásokhoz, s a nádhajók használata az egész Nílus-völgyében elterjedt.
Hála ezen pontos ábrázolásoknak, megépülhetett a Rá I., majd a Rá II. nádhajó, melyek kemény próbát álltak ki a nyílt tengeren.
A két expedíció 1969-ben és 1970-ben volt.
A Rá I. már majdnem áthajózott az egész Atlanti-óceánon, amikor elszakadtak a kötelek, s ezzel az expedíció félbeszakadt. Ám a következő évben a Rá II.-n sikeresen tették meg az utat Afrikától egészen Amerikáig. Marokkóból indulva 57 nap alatt szelték át az Atlanti-óceánt annak a hipotézisnek az alátámasztására, hogy az ókori Egyiptom lakói eljuthattak Amerikába.
 A Ra I. és a Ra II. útja |
Az egyiptomi napistenről elnevezett Ra papiruszhajó azért hajózott ki a marokkói Safi kikötőjéből, hogy átkeljen az Atlanti-óceánon, ezzel bebizonyítva, hogy a régi egyiptomiak is képesek voltak papirusznádból készült hajóikkal átszelni az óceánt.
Ötezer kilométer megtétele után azonban a Ra egy konstrukciós hiba következtében elkezdett szétesni, ezért az utazást nem folytathatták tovább.
Egy évvel később Heyerdahl a Ra II-expedíció élén újra megpróbálkozott az átkeléssel, ezúttal sikerrel: a két hónapos út alatt 6 100 kilométert tett meg és elérte Barbados szigetét.
A RA II-expedíció igazolta Heyerdahl feltételezését, hogy a Ra-hoz hasonló hajók már a történelem előtti időkben is átkelhettek az Atlanti-óceánon a Kanári-szigetek körül tapasztalt áramlatok segítségével.
1977-ben Heyerdahl újabb útra indult Tigris nevű hajójával, hogy saját maga ellenőrizze azoknak az elméleteknek a hitelességét, melyek ősi tengeri hajóútvonalakról szóltak.
A Tigris-expedíció célja az volt, hogy a Mezopotámia, a Közel-Kelet, Észak-Afrika valamint a mai Pakisztán között i.e. 3000 körül létezett kereskedelmi hajóútvonalakról, és az azok mentén kialakult kulturális kapcsolatokról szerezzen tudományos bizonyítékot.
A történelem nem az, aminek hisszük
Az Indus-völgyi gyapotszállítók láttán ismét az ősi Mexikó és Peru jutott Heyerdahl eszébe. A tudósok szerint először itt termesztettek használható gyapotot, s a növény innen került Egyiptomba.
Amikor azonban a spanyolok Mexikóba és Peruba érkeztek, mindkét helyen hatalmas megművelt gyapotmezőket találtak. Mind a mai napig rejtély a tudósok előtt, hogyan lehet a függőleges keretű, dupla lánchengeres szövőszék, amelyet a spanyolok érkezésekor az inkák használtak, azonos azzal, amelyet az ősi Egyiptomban és Mezopotámiában használtak.
A különlegesen díszített kerámiakorsókat, amelyeket a fonalkészítésnél használtak, alig lehet megkülönböztetni az óvilágiaktól, és a tudósok rámutattak arra, hogy a megszőtt anyagból olykor azonos ruhákat is készítettek.És még ez sem minden, mert ehhez aztán még a botanikusok is hozzászóltak. Egy kromoszómakutatás szerint az ősi mexikói és perui nép által termesztett gyapot nagyon különös fajta, nem ugyanaz, mint, ami vadon nő Amerikában, és amelyből tulajdonképpen nem lehet fonható szálat kinyerni.
Az összes óvilági gyapot kromoszómái különböznek az amerikai fajtáétól; a Kolumbus előtti Mexikó és Peru gyapottermelői valamiképpen hozzájutottak az óvilági gyapothoz, azt keresztezték a vadon növő, helyi fajtával, és egy tökéletesen fonható növényt kaptak mely – egy dupla kromoszóma számú hibridben – mindkét fajta kromoszómáit tartalmazta.
A botanikusok joggal tehetik fel a kérdést: hogyan került az óvilági gyapot a mexikói és perui kultúra alapítóihoz? Heyerdahl szerint:
Van valami nevetséges számos történész és antropológus kétségbeesett törekvésében, amellyel azt akarják bizonyítani, hogy az Atlanti-óceánt a spanyolok és vikingek szelték át először. Van abban valami vallási fanatizmus, ahogyan a nyugati világ ragaszkodik ahhoz az elképzeléshez, miszerint Amerika európai alkotás, amelyet tökéletesen megvédett a tenger, egészen addig, amíg a helyi “barbárokat” fel nem fedezték a “civilizált”, keresztény úttörők. Próbáljunk elfogulatlanabbak lenni! A hajózás és írás tudományát, sőt még a keresztet meg a vallást is, amit Amerikába vittünk, Ázsiából kaptuk.
