Akadályozott emberek, akik teljes életet élnek; sikeres színészek, akiknek vastaps a jutalmuk – ők a Baltazár Színház tagjai.
Az értelmi sérült, siket, nagyothalló, mozgássérült, vak és gyengénlátó, valamint hátrányos helyzetű gyerekek, fiatalok és felnőttek között számos művészi tehetség bújik meg. Hazánkban szerencsére akad olyan hely, ahol szakemberek segítségével ez a tehetség kibontakoztatható.
A szóbanforgó társulatot működtető Baltazár Színház Alapítvány – amely már 11 éve működik – úttörő feladatot lát el azzal, hogy a társadalom számára láthatóvá teszi a tehetséges sérült emberek eddig rejtve maradt értékeit.
Céljuk, hogy tevékenységünk nyomán a sérült emberek társadalmi megítélése megváltozzon. Az alapítvány közhasznú munkássága nagyon sokrétű: kulturális tevékenység, a társulat hátrányos helyzetű tagjai számára társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése: oktatási, munkahely-teremtési, egészségügyi rehabilitációs tevékenység.
Nem múló emlék
Ülök a színházteremben. Múló Rúzs – talányos darabcím. Teltház a nézőtéren, a lépcsőn is ülnek. Vártam az előadást, ismerősöm szerint ennél őszintébb előadás kevés van. Baltazár-kabaré az idő múlásáról. Kabaré, mégis komoly. Komoly színészi feladat, annyira, hogy az előadás során észre sem venni, hogy értelmileg akadályozottak a művészek. Pontosan játszanak, nem hibáznak, sok munkájuk van abban, hogy kikapcsolódást adnak. Röpke pillanatnak tűnik a több mint egy óra.
Még néztem volna. Ez érződik a közönség minden tagján.
Nem is tagadhatnák: színészek ők, vérbeli színművészek.
Őszi napsütésben indultam riportra a Baltazár Színház tagjaihoz. Eldugott, árnyas fák alatt meghúzódó, szinte kastélyszerű épület a II. kerületben az alapítvány székhelye. Csöngetek a vaskapun, nyílik. A hatalmas, ősfás kertben a színház tagjai serénykednek.
– Leveleket szedünk. Segítesz? Hozzánk jöttél? – kérdezik, majd miután válaszolom, “hozzájuk”, felkísérnek a kert végi ház hátsó verandájára, ahol a többi színész sziesztázik.
A kerti asztal mellett ülnek, egyikük ír, másikuk hangol.
Erdős Balázs: Nekem nem csak a színház okoz örömöt, a zenélés is a zenekarommal. Az együttesem neve Black. Hardcore és punk zenét játszunk, én írom a dalszövegeket. Feleségem, Cecília énekel, én billentyűs hangszeren játszom, de persze vannak más együttestagok is.
– Idézne egy rövid dalszöveget?
Erdős Balázs: “Hiába menekülsz, úgysem bújhatsz el, sorsod úgy sem Te írod”.
 Fent: Erdős Balázs és felesége, Janzsó Cecília Lent: Rafael Erzsébet és Vörös Ferenc (Fotó: Kardos G.)  |
Közben, Papp Beáta, a Baltazár Színház menedzsere érkezik közénk. Mondja, nyugodtan beszélgessünk, de ne túl sokáig, mert hamarosan Kecskés Karina jön órát adni a színészeknek.
– Erzsébet, azt mondják Önről tanárai, hogy érzelmes típus. Hogyan éli meg, amikor nem sikerül valami?
Rafael Erzsébet: Vannak kudarcaim, amikor valamit nem tudok úgy, ahogy kellene. De magamhoz mindig őszinte vagyok. Mindig többet és többet szeretnék kihozni magamból, hogy majd én megmutatom a közönségnek, hogy én is tudok úgy játszani, mint az egészségesek.
– Milyen technikával tanulja a darabok szövegeit?
Rafael Erzsébet: Reggel szeretek tanulni, akkor friss az agyam, estére elfárad.
– Mi a legfontosabb Önnek?
Rafael Erzsébet: Sok minden! Első helyen a színészet, de érdekel a gyógyítás, a természetgyógyászat is, mert szeretnék betegeken segíteni.
– Ferenc, Ön is maximalista?
Vörös Ferenc: Folyamatosan kritizálom magamat. Nincs olyan nap, hogy ne tenném meg. Még ha mindent jól csináltam, akkor is.
– Volt pillanat, amikor azt érezte, inkább abbahagyja a színészetet?
Vörös Ferenc: Sokszor, de türelmes vagyok magamhoz mindenben. Például, ha nem sikerül leírnom egy mondatot, akkor kiradírozom. Ha még egyszer sem sikerül, akkor is kiradírozom. És addig radírozok, amíg nem sikerül leírni. Ha kell, akár 150-szer is megpróbálom jól leírni, ami nem ment addig.
“Megbámulnak az emberek, de nem tudom, miért”
– Cecília, gratulálok Balázzsal kötött házasságához, sok szép együtt töltött évet kívánok! Milyen a házasélet?
Janzsó Cecília: Nagyon jó a házasélet, köszönöm! Szép volt az esküvőnk. Az a jó, hogy mindent meg tudunk beszélni Balázzsal, nem veszekszünk.
Vörös Ferenc: Nem is jó az idegesség, veszekedés, nincs semmi értelme, csak mind a két fél ideges lesz.
Erdős Balázs: Na, azért szoktunk néha veszekedni…
– Van olyan, amit nem szeretnek az emberekben, tulajdonság, viselkedés?
Vörös Ferenc: Azt, hogy megbámulnak minket az emberek, de nem tudom, miért. Például a városi közlekedésben. Tegnap Papp Beával villamossal utaztunk, és amint felszálltunk, beszélgettünk. Néztek az emberek, de nem tudom, miért.
Erdős Balázs: Feri! Nemcsak minket bámulnak meg az utcán az emberek! A nem látókat, mozgássérülteket is sajnos.
Vörös Ferenc: Az igaz, leszokhatnának róla.
“Színész az egész világ”
– Ferenc, miben segít Önnek a színház, a társulat?
 Részlet a “Repülési-engedély angyaloknak” című darabból (Fotó: Bege Nóra Szilágyi Lenke) |
Vörös Ferenc: Sok mindenben. Főként erőt ad a mindennapokban, és a kultúra fontos része az életemnek, mindig is az volt. Évekkel ezelőtt, amikor még nem színészkedtem, hanem kosárlabdáztam, akkor is éreztem, hogy hiányzik valami az életemből, ami összefügg az irodalommal. Amikor rátaláltam a színházra, tudtam: ez hiányzott, hiszen ez maga az irodalom, maga a kultúra.
– Cecília, változott az élete, amióta a színtársulat tagja?
Janzsó Cecília: Más lett. Már van életcélom. Az, hogy jó színész szeretnék lenni!
– Erzsébet, Ön sem tudna élni a Baltazár Színház nélkül?
Rafael Erzsébet: Nem. Igaz a versírás is kiemelt helyen van az életemben.
– Elmondana pár sort egyik költeményéből?
Rafael Erzsébet: Igen, a címe: Színész az egész világ:
Van, aki színészkedik, van, aki zenél,
az is egy színészet,
van, aki énekel,
az is egy színészet,
van a bohóc, aki táncol,
az is egy színészet.
Ha színész vagy, állj színpadra, és mutasd meg magad!
Beszélgetésünket ekkor Papp Bea, a Baltazár Színház marketingvezetője szakítja félbe, ugyanis megérkezik Kecskés Karina, a színészeknek órája kezdődik.
– Jó, hogy jöttél! Vigyázz magadra, és látogass meg minket máskor is! – búcsúzik tőlem Vörös Ferenc, és siet a többiek után Karina okítására.
Jótékonyság, segítség, összefogás a civil szervezetekkel
Papp Beával most jut időnk szót váltani. Elmondja, fellépéseik során tapasztalja, milyen sok negatív sztereotípia él az értelmileg sérültekről.
– Előadás előtt, (nem a közönség soraiból!) egy alkalommal hallottam már, hogy na, jönnek a “hülyék” fellépni. Majd, a darab után, amikor szemtől-szemben is találkozhat a közönség a Baltazár Színház tagjaival, minden megváltozik. Amikor a színészeinknek gratulálnak láttam könnyes szemeket, szívszorító öleléseket, és születtek barátságok olyanok kezdeményezésére, akiknek korábban fenntartásaik voltak az értelmileg akadályozott emberekről. A rákospalotai leánynevelő intézeti fellépésünk után pedig szinte alig engedtek minket eljönni a gyerekek, annyi mesélnivalójuk és kérdésük volt színészeinkhez – tudatja Bea.
Szerinte nem lehet elég korán elkezdeni átadni a gyerekeknek a színházon keresztül megvalósuló társadalmi fejlődés gondolatát.
– Fontosnak tartjuk, hogy sokat lépjünk fel fiatalok előtt, hiszen a gyerekek alkotják a jövő társadalmát, így megéri a szellemi “befektetés” – jelzi Bea.
Elmondja azt is, nagyon sok jótékonysági fellépést vállalnak, igaz anyagi kereteik nagyon korlátozottak. Kérem, soroljon fel néhány szervezetet, akikkel együttműködnek, de Bea nem teszi. – Nagyon sok alapítvánnyal és civil szervezettel vagyunk szoros kapcsolatban, itt most egyet sem emelnék ki, de szívesen elküldöm a listát, se vége-se hossza, azoknak akik tesznek azért, hogy alapítványunk működhessen. Kölcsönösen segítjük egymást. Több alapítványnak és más szervezeteknek is rendszeresen adunk darabjainkra belépőjegyeket. Van, amely cégtől autót kapunk utazásainkoz, van, aki másként segít, és nem csupán közösségek, hanem magánszemélyek is. Például, a Gemenci Zrt. vezetőjét annyira lenyűgözte előadásunk, illetve a céljaink, hogy egész társulatunkat meghívta egy gemenci túrára, mely bemutatta a térséget. Ez azonban csak töredéke annak a pártoló tevékenységnek, amit végzünk és amit kapunk – emeli ki Bea.
Törzsi nyelven beszélő sérül afrikaiakat tanítottak színészeik
A Baltazár Színház nemcsak hazai szervezetekkel ápol szoros kapcsolatot, hanem külföldi civil szervezetekkel is. A színház például minden évben meghívást kap a közép-afrikai Burkina Faso-ba tartott színházfesztiválra, melyre eddig egy alkalommal sikerült kijutniuk.
– Sok segítséget kaptunk az úthoz. A tv2 például kamerát biztosított, amivel rögzítettük az utat, kinti oktatómunkánkat, a fesztivál képeit, ami adásba is került – meséli lelkesen Bea, arcán látszik, szívesen emlékszik az útra.
Pedig, a Baltazár színtársulat színészei nagyon kemény műhelymunkát végeztek a fesztivál ideje alatt. A 40 Celsius-fokos rekkenő hőségben, ott, ahol villanypóznákon keselyűk ülnek egész nap, törzsi nyelven beszélő sérült afrikai fiatalokat oktatott a Down-kóros Kovács Veronika és Szilvásy Márton, Elek Dóra a Baltazár Színház művészeti vezetőjének irányításával. Az, hogy a színház az integráció megvalósításában nem cél, hanem üzenethordozó, nem számított újdonságnak az afrikai színházfesztiválon, a sérült emberek színházi nevelése azonban igen, így a külföldi társulatok sokat tanultak a hazai példából.
Társadalmi érzékenység a színház segítségével?
Beszélgetésünk közben kihallatszik Kecskés Karina kurzusa, amely után a társulat legfrissebb darabjának próbáját tartják majd. Bea búcsúzik, hogy csapatát a következő képzésre irányítsa. Én is indulok, lassan sötétedik. Sétálok végig a kapuig vezető, fákkal szegélyezett úton. Közben, gondolatok járnak a fejemben. Például egy írásban azt olvastam: egy ország társadalmi megítélésében irányadó a fogyatékossággal kapcsolatos szemlélet. Ha ez így van, akkor hazánkban még akad teendő e téren. Amikor felvetődik az esélyegyenlőség megteremtésének kérdése, vagyis, hogy ledőljenek a falak a fogyatékossággal élők és egészséges emberek között, elsőre kevesen asszociálnának arra, hogy ez szórakozás útján is működhet. Hiszen a színház a társadalmi fejlődés kialakításának fontos pillére lehet.
A társadalom elé tartott tükörként megmutathatja, hogy ember és ember között nem az alapján tehető különbség, hogy egészséges vagy akadályozott.
A Baltazár színház művészei munkájukkal minket gazdagítanak, tehetségük révén önfeledt pillanatokat adnak, és mindeközben észrevétlenül mozdítják szemléletünket az előítéletektől mentesség irányába.
Az már csak rajtunk áll, miként gondolkodunk a megszokottól eltérő helyzetekről, emberekről. A világ dolgainak a szokványostól eltérő látásmódja ugyanis nem kivételes adománya, hanem szándék, akarat kérdése.
Nem kell hozzá más, mint rohanó világunkból pár órára, pillanatra “szabadságra menni”, megállni, hogy észrevehessük az élet valódi értékeit.
Szent-Györgyi Albert vallotta: “Ahhoz, hogy az ember valami egészen újat meglásson, ahhoz egészen másképpen kell gondolkodnia”.
Végére érek a kerti ösvénynek, nyílik a vaskapu. Kilépek az utcára, gondolataimban azonban még a színészek világában járok.
