Tényleg létezik egy ember, aki három hónap alatt megevett egy biciklit, fogadásból felakasztotta magát, lyukas tüdővel bagózott az intenzív osztály vécéjében. Ő a Fakír, kevésbé ismert nevén Kónya István. Hát vele aztán zajlik az élet. De meddig? Életútinterjú, II.rész.
Vissza az I. részhez
II. rész
Hogyan kezdted a „szakmát”?
– 1978-ban Kecskeméten volt egy Ki Mit Tud a Katona József Színházban. Itt már komoly zsűri volt. Én a színpadon fölvágtam a hasamat, tálcára kivettem a beleimet, a zsűri rosszul lett, hordágyon vitték ki az embereket, a függönyt meg összehúzták. Aztán én lettem az Egyéb kategória győztese. A Vitray élő műsorában is kiütöttem mindenkit az Egyéb kategóriában. Pedig ott az volt a rend, hogy ha valakinek a nézők közül nem tetszett a produkció, megnyomott egy gombot, és ha összegyűlt valamennyi gombnyomás, a versenyző kiesett. Az én produkcióm hibapont nélküli volt, senki nem mert hozzányúlni a gombhoz.
Szerinted miért nem?
– Az emberek szeretnek rémüldözni. Tudják, hogy amit csinálok, rájuk nézve nem veszélyes. Kíváncsiak, és ezért hajlandóak rémüldözni. Ha valaki túl közel van a mutatványhoz, mondjuk két méteren belül, általában elájul. De én tudom úgy is csinálni az előadást, hogy takargatom, vagy úgy, hogy mindent megmutatok. Tudom jó és rossz irányba is fokozni a hatást. Ha akarom, húsz ember elájul, de takarni is tudok annyira, hogy senki sem lesz rosszul. Van egy mutatványom , amiben egy tönkre kidugom a nyelvemet, és az asszisztensem a tiszti dísztőrömmel a kellő pillanatban átböki a nyelvemet. Akkor kijön pár ember, és megnézhetik, ahogy mozgatom a kiszögelt nyelvemmel a tőkét.
##XHang316?1##
 Szájon át  |
Nem tiltakoztak soha a műsorod ellen?
– Jaj, dehogy nem. Akkor, mikor ezelőtt öt évvel nyilvánosan keresztre akartam magam szegeltetni – ahogy Jézust szögelték ki egykoron. Nem azért, hogy bántsam bárkinek a hitét is, hanem csupán azért, mert én fakír vagyok, és kíváncsi voltam arra, hogy mit érezhetett az a szerencsétlen ember a keresztfán. Én ezt át akarom élni, csak én nem fogok meghalni, mint ő. Legalábis remélem. Ha meg mégis, akkor én már megrendeltem az koporsót.
Egyébként vallásos vagy?
– Járok templomba, katolikus vagyok. Szeretek templomba járni, mert szépek a díszek. A kocsmám is úgy van feldíszítve, mint egy templom, tele szent képekkel. Olyan, mint egy kis kápolna. Az a neve, hogy Tűznyelő.
És mik azok a tetoválások a kezeden?
– Annak idején nagy kártyás voltam. Kitaláltam magamnak egy kártyajátékot, amiben soha senki sem tudott megverni. Aki velem játszott, az biztos, hogy bukott. Én meg mindenhol játszottam, sok milliót nyertem. Ebből lett a baj: földobtak a spiclik – mert akkor még büntették tiltott szerencsejátékot –, a rendőrök meg kijöttek. Nem tudtak semmit rám bizonyítani, de azért bevittek a börtönbe. Ott csinálták nekem a tetoválásokat.
Bent is csináltad a mutatványaidat?
– Persze, felléptem a raboknak. Utána már mindegyik a szolgám lett. Nekem nem kellett beilleszkednem közéjük, én ott császár voltam, felnéztek rám. Majdnem sírtak, amikor eljöttem. Az őrök is szerettek, sokat beszélgettek velem.
Neked akkor igazából nem kellett soha beilleszkedned sehova.
– Soha nem alkalmazkodtam senkihez, mindig hozzám alkalmazkodtak. Nem is tudnék vállalatnál dolgozni. Én már így élem le az életemet.
Vannak riválisaid?
– Van egy pár trükköző, Pesten egyet személyesen is ismerek. Beszéltem vele, amikor az újságokban azt mondta, hogy ő a fakírok királya. Akkor kihívtam egy versenyre, hogy ki bírja tovább, de persze nem jelentkezett. Az ilyen emberek nagy túrók, nullák.
##XHang316?4##
Jól meg lehet élni a fakírságból?
– Én nem ebből élek, hanem a kocsmámból meg az üzleteimből. Persze, ha komolyan venném, sok pénzt kereshetnék.
 Ki mint veti ágyát |
Akkor ez csak hobbi?
– Nem, nem a pénz miatt csinálom. Ha keresek azt egyből el is játszom, mert szenvedélyes játékos vagyok. Ha komolyan venném a fakírságot, mint pénzkeresetet, már enyém lehetne fél Kecskemét. Németországban ötezer márkát kapok egy előadásért, Svájcban háromezer svájci frankot. Emellé jár még a teljes ellátás, meg az úti költség. Aztán hazajövök, beülök a kaszinóba, és már annyi is, mert nem tudok nyerni, nincs szerencsém.
##XHang316?3##
Külföldön másként reagálnak a nézők az előadásodra?
– Jobban értékelik a munkámat. Volt olyan, akinek a könny kicsordult a szeméből, annyira örült, hogy ott vagyok. Máskor meg dugdosták a zsebembe a száz márkákat meg az ajándéktárgyakat a nézők.
Van menedzsered?
– Nincs. Régen volt, jól is intézte az ügyeimet. De ma már nincs.
Hogy kapod akkor a meghívásokat? Egyszer csak csörög a telefon?
– Pontosan Fölhívnak, és megbeszéljük az időpontot, ennyi. Tulajdonképpen szájról szájra terjed a hírem. Sőt, most már túlzottan is.
Miért? Unod, vagy túlságosan megterhel fizikailag a sok fellépés?
– Egyik sem. Az a megterhelő, ha nincs elég időm felkészülni, és ha túl sokat kell ott maradnom. Mert kell egy nap otthoni pihenés a fellépés előtt.
Ha nem a produkcióra készülsz, mivel múlatod az időt?
– Van egy hatalmas műhelyem, ahol mindig elfoglalom magam valamivel. Csinálok egy szekrénykét, helyrerakok egy szentkép keretet, ilyesmi. De egyedül, mindig egyedül. Magamnak pedig nem fakírkodom, csak a közönségnek.
Ennyire fontos a közönség?
– Naná! Televízióba el sem megyek, mert nincs aki nézze, nincs ami engem inspirálna. Az a fontos, hogy a közönség jól érezze magát. Ki is számítottam, hogy amit én csinálok, az pont elég. Ennél több már sok lenne, ennyit bírnak az emberek elviselni.
 Bírkózik a nyelvvel |
Mit tervezel legközelebb?
##XHang316?2##
– A keresztre feszítést. Egyszer fogadásból már fölakasztottam magam. Akkor meg is haltam. Három percig voltam halott, és az intenzíven sokkolóval élesztettek újra. A fogadás egyébként az volt, hogy ha én tényleg fölakasztom magam, a többieknek bele kell ugrani a teli malteros kádba. A tizenkét ember közül nyolcat intenzívre kellett vinni, mert a malter kimarta a bőrüket. Ezt a hülyeséget!
Hogyan képzeled a halálodat?
Tudom, hogy hamarosan meghalok. Megvan a koporsóm meg a végrendeletem. De nem nagyon tervezgetem a halálomat. Ha mondjuk a keresztfán halnék meg – amire harminc százalék esélyem van –, az mondjuk fakírhoz méltó befejezés lenne.
