Ajtai András és Csillag Kata nyerte a hullámszörfösök országos bajnokságát

A Palatinus strandon rendezték meg a hullámszörfösök országos bajnokságát. A 14 meghívott versenyzőből összeállt mezőnyben a férfiaknál Ajtai András a nőknél pedig Csillag Kata bizonyult a legjobbnak.

 

A Burn Surf Up Ob-n az indulók Közép-Európában egyedülálló módon, medencében küzdöttek meg a mesterségesen generált, helyenként akár egyméteres hullámokkal. 
"A medence adottságainak köszönhetően a szörfözés ugyanolyan technikát és manővereket igényel itt, mint a nyílt vízen" – mondta Tancsa Péter, a Magyar Hullámlovas Szövetség elnöke. 

Az idei verseny végeredménye nem hozott meglepetést: Lotfi Peiman és Rigler Miki távollétében Ajtai András zsebelte be a győzelmet, ami persze nem von le semmit András érdemeiből, de hármuk versenye szoros összecsapásokat hozott volna.
A nőknél Csillag Kata nyerte az Ob-t.

 
A futamok között az érdeklődők is kipróbálhatták, hogyan boldogulnak a szörfdeszkán, valamint a parton a Burn szörfszimulátor segítségével szárazon is lehetett ismerkedni a sportággal.  A Palatinus hullámmedencéjében már évek óta a szörfösöké a terep reggelenként. 

Az itt biztosított közel egyméteres hullámokon nagyobb deszkákkal kényelmesen lehet gyakorolni a hullámlovaglást. A heti rendszerben működő táborok pedig sok érdeklődőnek segítenek az alapok elsajátításában és a sportág megismerésében. A szövetség a Palatinuson strand hullámmedencéjében ingyenesen tart 6 éves kortól gyerekek részére szörfoktatást.  www.surfer.hu

Burn Surf Up! Hullámlovas Pool OB 2011 from Peak on Vimeo.
 

Eredmények:

Nők:
1. Csillag Kata
2. Németvölgyi Emese
3. Horváth Eszter
4. Fekete Barbara

Férfiak:
1. Ajtai András
2. Balogh Gergely
3. Major Zsombor
4. Kövesdán Krisztián
5. Sticzai Péter
6. Takács Balázs

Fotók: Bleyer Ádám

 

Comments

comments