Karl Bushby úgy döntött, hazagyalogol Dél-Amerikából Nagy-Britanniába. Az út minimum 10 év, mire hazaér, a kalandjainak felét elfelejtené, így útközben naplót ír. Mivel nem csak jól gyalogol, de jól is ír, naplója humoros, néha ironikus, de végig igen érdekes. Kedvcsinálóként a naplóból szemezgettünk. Aki teheti, olvassa el az eredeti, teljes angol verziót is.
 Karl útvonala: Chile – Argentína -Chile kezdettel  |
1998. november 1, vasárnap. Az út első napja. Punta Arenas, Chile
Karl összeszerelte az utánfutóját, de alig tett meg pár métert, amikor szétment a tengely. Hiába próbált rájönni, hogy mi lehet a gond, nem sikerült neki. Nem merte a „járművet” nagyon mozgatni, nehogy még nagyobb kárt tegyen benne. „Volt némi tésztám, de a kempingfőzőbe nem volt olajam, mivel azt nem vihettem fel a repülőre, venni meg még nem volt időm. Ráadásul, mivel a város közepén voltam, tüzet sem gyújthattam…Első hét, első nap, Isten, segíts rajtam!” Végül talált egy kerékpárszerelő műhelyt, viszont ez vasárnap lévén zárva volt. Végül dél környékén találkozott egy ott élő kanadaival, aki a házába invitálta, enni adott neki, nála hagyhatta a cókmókját, és elmehetett bevásárolni.
1998. november 4, szerda: valahol Chilében
Karl napi tippje: „Rakd bele a tésztát egy lábos vízbe éjszakára, és ez teleszívja magát vízzel, és reggel kevesebb olajat kell majd a kempingfőzőhöz használnod, mert csak fel kell melegíteni a vizes tésztát. Ráadásul így jobban telíti is a gyomrodat.
1999. március 14, vasárnap – Chile
 A magányos vándor |
Karl egy Entrelagos nevű faluban betér egy kávézóba, hogy naplójában bepótolja lemaradását. Egy kávét rendel, többre nincs pénze, majd két csoport (egy munkáscsapat és egy család) is meghívja ebédre. „Arra gondoltam, hogy lehet, hogy igazándiból meghaltam, és a mennybe kerültem….Kiderült, hogy a család Esquelben, ahol élnek, látott engem a tévében. TV – milyen régen jutottam már hozzá. Ettünk, beszélgettünk, sőt még autogrammot kértek. ..Mire képes egy kis publicitás! Kár, hogy a hírem a nyomomban halad és nem előttem.”
1999. március 26, péntek. Lanco, Chile
“A tegnap este nagy részét azzal töltöttem, hogy nagyon magányosnak éreztem magan. Erősödött, aztán gyengült ez az érzés…Barátok árnyai suhantak el előttem. Aztán feleszméltem, és kiderült, hogy kilyukadt az egyik kerék. Még ez is!….A mai egy nagyon hosszú és unalmas nap, az ég kék és borzasztóan süt a nap, ami persze az arcomat égeti, és félő, hogy teljesen le fog égni.”
1999. március 30, kedd. Karl 30. születésnapja. Pitrufquen, Chile
 Többet szerepel a tv-ben, mint amennyit ideje és lehetősége van nézni |
Karl Chilében gyalogol, pénze már szinte semmi, étrendjének közel 80%-át az út mentén talált gyümölcsök teszik ki. Születésnapjára való tekintettel, úgy dönt, betér a legközelebbi Esso kúthoz, kér egy kávét és egy kicsit tv-t néz. De a kútnál nem volt kávé. „A francba! Amire most szükségem lenne az az, hogy egy fiatal szőke nő idejöjjön hozzám, és azt mondja, nem akarsz velem reggelizni? És ekkor, mint a mesében, odajött hozzá egy fiatal szőke nő, és megkérdezte, hogy nem akarok-e náluk reggelizni.” A nőt Barbarának hívták, tudott angolul, és mint kiderült, náluk családi tradíció a vándorok beinvitálása. Amikor pedig megtudták, hogy Karlnak születésnapja van, ott marasztalták ebédre, és fenséges lakomát tálaltak fel neki. Tévét is nézhetett, BBC-t, angolul, és ekkor tudta meg, hogy Kosovót hetedig napja bombázták.
 Karl naplót ír – nem csak bátor, külseje is figyelemreméló |
1999. november 21., szombat, Peru
Poula, a lány, akivel Peru déli sivatagjában találkozott, újra előbukkant. Két napig kereste Karl, de nem hiába. Másnapra beszéltek meg találkát. “Du. 4-kor értem el a megbeszélt útkereszteződést, leültem és vártam Poulát. Kb. egy óra múlva kiszállt egy minibuszból. Letáboroztunk és egy emlékezetes éjszakát töltöttünk a csillagos ég alatt. Telihold, sivatag, ameddig csak a szem ellát és csak mi ketten”.
2000. június 3., szombat, a Perut Ecuadortól elválasztó határon
Mivel nincs pénze a vámra, Karl inkább a zöldhatárt választja. A Caiuas folyónál összeakad egy csoportnyi fiatallal, akik elmondják neki, hogy tudnak egy helyet, ahol átkelhet. Egy állatcsapáson lemennek a folyóig. “Bár a csapás nagyon meredek volt, végül csak leértünk a folyóig, ahol egy csapatra bukkanunk, akik egy gumibelsőt használnak raftként. Átviszik a cuccomat, én pedig átkelek a gyors folyású folyón, ami a mellkasomig ér. Egyikük még le is fényképez átkelés közben. Sikerül átjönni. A küldetés végrehajtva!”
2000. október 3, szombat, Kolumbia
 Nem mindig magányos.. |
Karl Caliban egy kávézóban kávézás közben elbeszélget a felszolgálóval. “Mesélt nekem Kolumbia problémáiról. Mint mindenki, akivel Kolumbiában találkoztam, ő is meglepődött, amikor elmondtam neki, hogy eddig még nem találkoztam egy rosszfiúval sem az úton. Mindannyian természetesnek veszi, hogy már összefutottam terroristákkal. Ez mindig azzal a kellemetlen érzéssel tölt el, mintha már kellett volna találkoznom velük, és minden bizonnyal a jövőben fogok is….A következő megállóm egy internet kévézó, ahol kiderül, hogy 107 megválaszolatlan levelem van, aminek persze 80%-a szemét. Így is majdnem egy órát töltök a levelek előtt. Aztán kimegyek, és beszélek néhány újságíróval, de nem tűnnek túl lelkesnek. Aztán csak üldögélek egy kávézó teraszán, gondolataimba merülve. A lányok errefele csoda szépek, ami persze nem könnyíti meg a helyzetem…Ezalatt a város felett sok katonai helikopter (Mil 8 Hip-ek, és amerikai Black Hawk helikopterek) köröz.
2001. február 12., hétfő, Kolumbia és Panama határán
 A megfáradt Karl a dzsungelben |
Karl megint a zöldhatárt választja. Ehhez azonban át kell verekednie magát a dzsungelen, ahol kitaposott út sehol. “Egy machetével utat vágok magamnak a sűrű növényzetben. De a talaj annyira sáros és csúszós a rohadó fadarabok miatt, hogy egy lépést haladok előre, kettőt hátra. Találok egy ösvényt…néha nehéz megmondani, hogy ember vagy állat csinálta-e. Kivágott növények nyomait kellene keresnem, hogy rájöjjek, de még az ösvényt is hamar elvesztettem. Aztán egy szakaszon egyszerűen nem tudok átjutni, és egy új utat kell találnom, ami elvezet a határig. Olyan közel vagyok Panamához. Végül találok egy utat, és két órán keresztül gyaloglok. Mire felérek a hegytetőre, már térdreereszkedtem, olyan fáradt vagyok. Felismerem, amikor a teljesítőképességem határához érek, ülök levegő után kapkodva, elnehezednek a szemeim. Csak előre-hátra himbálózom. Ez az akaratlan himbálózás megnyugtat…csak himbálózom. Előveszem a GPS-em, de nem kapok szatelit jelet, ezért megyek tovább, amíg találok egy helyet, ahol tisztább a jel. ”
Ha Karl kalandjainak további részleteire is kiváncsiak vagytok, itt elolvashatjátok az eredeti teljes angol verziót.
(A cikkben szereplő képek Karl útjának honlapjáról valók.)
