Afrikától Dél-Amerikáig evezett a lengyel kalandortata

A világon elsőként kajakozott át kontinenstől kontinensig az Atlanti-óceánon a 64 éves lengyel Aleksander Doba, aki a szenegáli Dakarból indult útnak 2010 október 26-án. Összesen 98 nap 23 óra és 42 perc alatt 5394 kilométert evezve teljesítette a Dakar-Brazília távot…

 


A majdneml 99
napos utazás a világ leghosszabb kajakkal megtett útjának számít, legalábbis időben. Doba egy egyedi kialakítású, szén-aramid ötvözetből álló, hét méter hosszú egy méter széles kajakot használt az expedícióhoz.
A kifejezetten erre az útra készült hajót napkollektorral, víztárolóval, sótalanítóval, szerelték fel, hogy az út során mindig legyen friss vize és legyen áramellátása.
Energiát az evezéshez száraz, cukros, fagyasztott ételekből és az út során fogott halakból nyert.

A hajó belseje különleges kialakítást kapott, több különálló, vízhatlan részből építették meg, az orr-részt pedig egy fekvőhellyel látták el.
A kapcsolatot a szárazfölddel műholdas telefonnal és egy jeladóval tartotta, ami folyamatosan tájékoztatta segítőit – legfőképpen fiát – az aktuális helyzetéről.
Dobát fia navigálta az útja során, ugyanis édesapja nem igazán beszél angolul.

Útja során átlagosan 2.26 km/h-val haladt, és naponta 54 km-t evezett, de olyan is előfordult, hogy 126,5 km-t tett meg egyhuzamban.
Az óceánon a hat méter magas hullámokkal, a cápákkal és az óriási meleggel is meg kellett küzdenie.
Január 11-én ráadásul a sótalanító berendezése is elromlott, így kénytelen volt esővízből összegyűjteni és pótolni az elvesztett folyadékot.
Aleksander Dobán kívül Franz Romernek 1928-ban, Hannes Lindemannak 1956-ban és Peter Bray-nek 2001-ben sikerült hasonló teljesítményt elérnie, azonban egyiknek sem sikerült kontinenstől kontinensig eveznie; ők mind egy-egy szigeten fejezték be az expedíciójukat. 
 

Comments

comments