Adam Ondra, a világ legjobb mászója filmet forgat

Hogy ki Adam Ondra? A világ legjobb sziklamászója. A legnehezebb sportút megmászója hamarosan jelentkezik lenyügöző filmjével. Így készült a Change…

 

Adam Ondra-nak sikerült.

Adam három éves korától, 1996-tól mászik. Mivel a cseh fiú mászócsaládba született, szülei nemcsak támogatták ebben, szinte elvárás is volt  – és ő teljesített.
Már 13 évesen egyike volt azoknak a keveseknek a világon, akik képesek megmászni 9a utat.

Tizenegy és tizenhat éves kora között a junior bajnokságokon soha nem veszített egyetlen versenyt sem. 2009-ben egy pici hiba csúszott be a kínai világbajnokságon, s csak második lett, de összeszedte magát, s abban az évben is megnyerte a világkupát.

Most is ő a világ legjobbja.

2012. október 4-én, három hónapnyi készülés után megmászta a világon jelenleg legnehezebbnem tartott sportmászó utat (9b+), aminek nevet is adott: Change.

Szintén a Change címet kapta a hamarosan megjelenő film is, ami a történelmi jelentőségű eseményről szól, az emberi képességek határainak feszegetéséről, valamint egy klassz norvég mászótúráról. DE: korántsem klasszikus mászó-film.

A film honlapján például nemcsak folyamatosan frissülő tartalom van, szavazni is lehet, mit látnánk szívesen a filmen: mászójeleneteket, utazós és mászópraktikákat, a skandináv természetvilágot, a szereplők életének, gondolatainak bemutatását, AZ észak hangulatát…, vagy egyszerűen mindent.

Íme a 25 perces “így készült” dokumentumfilmje: http://vimeo.com/68469466

A plusz egy rövidebb:

Comments

comments