A világon először ugrott 1080-at a 12 éves Tom Schaar

Új fejezetet nyitott a gördeszkázásban a mindössze 12 éves Tom Schaar. A még csak hatodik osztályos malibui gördeszkás a világon először ugrott 1080-at gördeszkával. Schaarnak köszönhetően tizenkét év után, Tony Hawk és a 900-asok klubjának ideje leköszönőben van.

 
A kis Schaar korábbi sikereinek színhelyén – ahol a 900-at is tanulta – a philadelphiai Woowdward Skateparkban gyakorolta be a korszakalkotó trükköt. 

Édesapja, Nick Schaar elmondása szerint fia csupán öt próbálkozásból landolta be a trükköt. Bemelegítésnek tíz fakie 360 mute grabet, majd hat 720-at, végül pedig egy 900-at is csinált, majd ötszöri próbálkozás után, a világon elsőként háromszor pördült meg deszkájával a levegőben.
Ez annyira jól ment neki, hogy következő nap újra visszatért és másodszor is megcsinálta. 

"Lenyűgöző. Nagyon sokat tanulhatok tőle a jövőben" – nyilatkozta a 35 éves megaramp legenda, Bob Burnquist.
Egyszer bizonyított neki Schaar, amikor a brazil meghívásos versenyén élesben is landolta a 900-at

Az első 1080-at a gördeszkás közösség Shaun Whitetól várta, aki snowboardos technikáját gördeszkára átültetve már egészen közel állt a trükkhöz.

Tom Schaar ugrásszerű fejlődése három-négy éve indult be, amikor szárnyai alá vette az Element félcső legendája Bucky Lasek.
Édesapja szerint egyébként sokkal inkább pool deszkás, mint megarampes, ami az eredményeit látva, egészen meglepő kijelentés.

Comments

comments