A tavasz megjött, itthon is indul a szörfélet

Detre Diána már megkezdte a gyakorlást a magyar tengeren, és hamarosan jönnek a különböző versenyek is.

A tavalyi év magyar vitorlázója címet is birtokló Detre Diána is megkezdte a felkészülést az idei szezonra, bemerészkedett a hideg Balatonba.
(A szörfös-címet az MSZSZ nem tartotta jogosnak mivel az olimpia évében vállalása ellenére egyetlen magyar vonatkozású versenyen sem vett részt, ellentétben Cholnoky Sárával, aki a nemzetközi és a hazai színtéren is jónak bozonyult. A vitorlás szövetség sem tudott 2012-es eredményt felmutatni a döntés mögött – mob.hu.)
“Végre tényleg itt a tavasz, végre itthon is el lehet kezdeni a visszarázódást. Bár a 8 fokos víz még nem a legbarátságosabb, de az idő és az élmény kárpótolt a kis lábfázásért:)” – posztolta ki rögvest a sportoló.

A vitrolások is melegítenek: Szépfy Zsomborék már a hajóról jelentkeztek be Balatonföldvár közeléből:

Nem is árt vízre szállni, hiszen április 20-21-én már itt az első MSZSZ (sebességi verseny) forduló, Gárdonyban.Ezzel szinte egy időben,  20-tól 27-ig az RS: X ISAF Sailing World Cup-nak Hyeres (Franciaország) ad otthont, az IWA pedig két helyszínen is tart versenyt: 20-21-én a  VW California Cup 2013-ra kerül sor (Isleten Lake Uri, Svájc), valamint a 20-24. között zajló Bissarose Cup-ot is ekkor tartják.
Ez utóbbi egyben a FW World Ranking második fordulója is.

Comments

comments