A Makalusok már lefelé jönnek, Kleinék most készülnek a csúcstámadásra

Erőss Zsolt május 18-án megmászta a világ ötödik legmagasabb hegycsúcsát, a Makalut. A Pepsi Max Everest Expedíció csapata pedig befejezte az akklimatizációt, és néhány pihenőnap után megkezdhetik az Everest csúcstámadását.





Csúcsfotó a Makaluról
A Makalu sikeres megmászása után az expedíció tagjai  mindannyian épen és egészben leérkeztek az 5690 méteren álló alaptáborba.

Erőss Zsolt mozgását a lábán elszenvedett kisebb fagyások nehezítették, ezért a leereszkedés a III-as táborból nagyon lassú volt. A fagyások egyelőre nem tűnnek veszélyesnek. Erőss Zsolt és Sterczer Hilda nagyon le van merülve, ezért a csapat egy napot pihent.
Az alaptábort május 19-én éjszaka érték el, a felszerelés lehozatalában négyükön kívül Chiri serpa, az expedíció konyhafiúja is rész vett. Összecsomagolás és pihenés, regenerálódás után, a tervek szerint holnap kezdik meg a levonulást a hegyről Katmanduig, ami újabb két hetet jelent vissza a dzsungelen keresztül.
Az expedíció sikerének gyorsasága miatt Erőss Zsolt, Szerczer Hilda, Mécs László és Kollár Lajos már június első hetében visszaérkezhet Budapestre.

A Pepsi Max Everest Expedíció  csapata befejezte az akklimatizációt, és néhány pihenőnap után megkezdhetik a csúcstámadást. Klein Dávid, miután május 17-én elérte a Genfi Sarkantyú tetejét (7850 m), az 5300 méter magasan lévő alaptábor alá, Gorak Shep-be ment. 3-4000 méteres magasságban a szervezet jobban regenerálódik, mint az 5300 méteren lévő alaptáborban. Várkonyi László úgy döntött: nem vállalja a hosszú túrát ezért Alaptáborban maradt.

Klein Dávid azt mondta: “Még minimum két nap pihenésre van szükségünk – május 20-21., esetleg 22. is. Ha május 23-án megyünk fel a 2-es Táborba, akkor 25-én éjszaka indulunk el a 4-es Táborból a csúcs felé. De az is lehet, hogy egy nappal korábban indulunk, tehát 25-én vagy 26-án lehet a csúcsmászás.”


A Pepsi Max Everest Expedíció (2008) csúcstámadási terve:

















Május 20-22.
Pihenés a csúcstámadás előtt
Május 23.
Alaptábor – 2-es Tábor
Május 24.
2-es Tábor – 3-as Tábor
Május 25.
3-as Tábor – 4-es Tábor
Május 26.
4-es Tábor – Csúcs – 2-es Tábor (vagy 4-es, vagy 3-as)


Az extrem.hu információi szerint a hét elején két sherpa, Pemgya és Namgyal jártak az Everesten.
A 2008-as szezonban ők voltak az elsők, akik a nepáli oldalról feljutottak az a csúcsra. A sherpák Project-Himalaya klienseinek készítették elő az utat, köteleket rögzítettek egészen a hegy tetejéig. Az amatőr hegymászókból álló fizető ügyfelek első csoportja május 20-án érte el az Everestet – természetesen palackozott oxigénnel.

Comments

comments