A lengyelek megúszták a lavinát, a Nanga Parbat még tartja magát

Idén is sikertelenek voltak a 8126 méter magas Nanga Parbatra szervezett téli expedíciók, pedig a hegymászók hónapokon át rostokoltak a hegyen. Két lengyelt elvitt a lavina, de szerencsére életben maradtak, és már kórházban vannak, de Jacek Teler expedícióvezető kiadta a parancsot: irány haza! Majd jövőre.

Már csak két nyolcezres hegy van a Himalájában, amelyiket még senki nem mászott meg télen, a K2 (8611 méter) és a Nanga Parbat (8126 méter), az utóbbin pedig idén nagy sürgés-forgás volt a téli mászóidőszakban. Most viszont az utolsó csapat is dolga végezetlenül hagyta el az alaptábort, a kis híján tragédiába forduló szezon végén.

Március 10-én ugyanis elvitt a lavina két lengyel hegymászót, Pawel Dunajt és Michal Obryckit, akiket végül sikerült helikopterrel egy katonai kórházba szállítani, de csak a csodával határos módon úszták meg élve a balesetet. Dunaj sérült meg súlyosabban, négy bordája eltörött, a tüdeje pedig összeesett.

Ugyancsak sikertelenül járt Simone Moro, David Göttler, Emilio Previtali és az idén már negyedszerre próbálkozó Tomek Mackievicz is, aki a kitartó lengyel csapattal a legelső volt a hegy lábánál tavaly decemberben. Idén 7200 méterig mászott Göttlerrel együtt, ennél magasabbra most senki sem jutott a hegyen.

A Nanga Parbat téli megmászásával már 21 alkalommal próbálkoztak az utolsó 25 évben, mindig sikertelenül. Mackievicz viszont már jelezte, hogy ő decemberben újra visszatér. Valószínűleg a Gyenyisz Urubkót győzködő Moro is, aki egyelőre három nyolcezres téli megmászásával rekorder, és Magyarországon járva azt nyilatkozta munkatársunknak, hogy a Nanga Parbat megmászása után befejezné téli mászókarrierjét.

Comments

comments