Túl kevés víz és a bajtársiasság… – ezek voltak a fő okok a hazaérkezett Kollár Lajos szerint, amik miatt Kiss Péter és a Hópárduc a hegyek között maradt.
Június 4-én hazaérkezett a “Magyarok a világ nyolcezresein” utolsó csoportjának életben maradt tagjai.
Kollár Lajos, az expedíció vezetője magával hozta a koreai hegymászók által készített fotókat, ami alapján azonosítani kellett Kiss Péter holttestét.
A magyar mászócsapat vezetőja június 6-án sajtótájékoztatót tartott, aminek, azt is mondhatnánk, mottója, ez volt: “Tovább kell lépni.”
“Tovább kell lépni, mert ez adja meg a tiszteletet az áldozatoknak” – mondta Kollár Lajos a csütörtöki budapesti sajtótájékoztatón, amelyen a Kancsendzöngán történtekről volt szó.
A két eltűnt magyar hegymászóra, Erőss Zsoltra és Kiss Péterre néma felállással emlékeztek.
Kollár Lajos arról beszélt: nem látja tisztán a “Magyarok a világ nyolcezresein” folytatásának lehetőségét, mert a fennmaradó két hegy – az Annapurna és a K2 – iszonyatosan nagy kihívás technikailag, csapatilag és emberileg egyaránt, és egy ilyen expedícióba jelenleg nem tud olyan magyar hegymászót, aki mindennek képes lenne megfelelni.
Az expedíciósorozatot legerősebb, legcsúcsképesebb és legjobb hegymászóját vesztették el Erőss Zsolt személyében, aki a világ 14 nyolcezres csúcsa közül 10-et mászott meg, Kiss Péter pedig a következő nemzedék egyik jeles tehetsége volt.
“Mi itt megállunk – mondta, – bár biztosan lesznek magyar szervezésű himalájai expedíciók, tudok is készülődő formációról.”
Ha minden igaz, pénteken érnek Katmanduba azok a koreai mászók, akik társuk holttestét szerették volna lehozni a Kacsedzöngáról. Kollár kérésére a felső régiót is átkutatták még egyszer, de ott nem találtak semmit, mivel a monszun hatméteres hótakarót hozott magával. Ők készítették azokat a fotókat 7600 méteren, amelyen beazonosították Kiss Péter holttestét, aki valószínűleg rosszul lépve kicsúszott egy jégfolyosóban (kuloárban).
Egyetértés volt az expedíció tagjai közt: a technikai vezető ugyanis tapasztaltsága folytán Erőss Zsolt volt. A felsőbb régiókban csak az ő döntése számított – bár ellent lehetett volna mondani neki, ilyenre nem volt szükség. Kollár szerint elhalaszthatták volna a csúcstámadást akár, ám egyezett a véleményük, semmilyen ellenlépést nem kellett javasolnia, nem volt oka rá. Minden rendbenlévőnek tűnt.
“A mai napig nem tudjuk, mi történhetett” – mondta.
Erőss javaslatára vitték magukkal az ilyen magasságban még nem járt Kisst is, mivel tehetsége és nagy technikai tudása, kiváló fizikai képességei alkalmassá tették egy ilyen útra.
Mivel azonban ilyen magasan még nem járt, szerződésben íratták vele alá, 7000 méter felett mindenben Erőss és Kollár döntéseire hagyatkozik.
Akklimatizációja rendben volt: az 5500 méteren található alaptábor elérése után ugyan 2-3 napig nem volt jó állapotban, de ez normálisnak mondható. Aztán fölépült az 1-es tábor 6500 méter körül, ott Kiss Péter fájlalta a fejét, ezért felküldték akklimatizálódni a 2-es táborba, “erre a szervezete jól reagált “- hangsúlyozta Kollár Lajos.
Az utolsó napra emlékezve kifejtette, hogy délelőtt még beszélt Erőss Zsolttal, aki szinte teljesen elveszítette a látását, és összeroskadva a fáradtságtól, elaludt a rámpán. Délután 3-kor ő ébresztette, Erőss Zsolt akkor “normális” hangon beszélt, és azt mondta, elindul lefelé, de aztán nem lehetett vele kapcsolatba lépni.
A sajtótájékoztatón részt vett Erőss Zsolt édesanyja is, aki szerint ebben a láthatatlan történetben csak akkor derülne fény valamire is, ha visszahallgathatnák a rádióbeszélgetéseket.
Még korábban, a 4bakancs.com készített Kollárral telefonos interjút, amiből kiderül, több hiba is esett a mászásnál.
Egyrészt az, hogy a magyarok nem fizettek serpákat, így mikor segíteni kellett volna menni, hogy lejöjjenek, az nem állt érdekükben. Az volt az általános vélemény: ha egyedül akartak felmenni, jöjjenek is le egyedül.
Az is sokat rontott a helyzeten, hogy az előre megbeszélt kifeszített kötél nemm volt ott a csúcs felé vezető úton. A spanyol csapat szerint a magyarok nem is akartak fizetni az általuk rendelt segítségért, ami nem igaz. Ők 600 dollárt kértek, amit a magyarok sokalltak, 400 dollárral kívántak beszállni. Mindez azonban nem számít, hiszen a kötél fel sem került, mivel a sherpák aggódtak magukért, így nem mentek előre, elkészíteni a sabil köteles részt, ami nem csak a feljutást, hanem a lejutást is nagyban könnyítette volna a veszélyes, jeges szakaszon. A spanyolok így aztán csúcstámadás nélkül indultak vissza, a magyarok pedig tovább.
S fel is értek:
Peti és Oscar felérnek a csúcsra
18-20 perccel később Zsolt is megérkezett:
Zsolt és Mario
Este negyed hat körül indultak el lefelé. Kissnek fázott a keze, Zsolt azt mondta, össze tudja szedni magát. úgy döntöttek, bár kemény lesz, de lejönnek. Este nyolcra már nem ez volt a helyzet. Kiss Péter valahol elől, Zsolt megállt, mert úgy legyengült, hogy nem tudott tovább menni. Kollár már akkor azt gondolta, Zsolt számára ez a vég. Ráadásul a zsákjába sem tudott bebújni, leejtette. Későb aztán továbbindult – így legalább a fagyásveszélyt meúszhatja. Hajnali négy-fél ötre már összefüggéstelenül beszélt…
Aztán jött a hősies fordulat, Erőss rádióján Kiss jelentkezett be. Visszafordult Zsoltért. Azt mondta, Erőss kicsit rossz állapotban van, de ő megmasszírozza, s reggel, amikor felkel a nap és felmelegszik az idő, majd tovább indulnak. Ez segített és így is lett. Bár hajnalban nem sikerült riadóztatni a sherpákat, mivel nem akartak felmenni olyanokért, akik nem fizettek, valamint közben a kettes tábori lavina miatt is intézkedni kellett. Annyit sikerült elérni, hogy az olasz, vagy a spanyol orvos lássa majd el a magyar mászókat a táborban.
Ők pedig jöttek 8100 méteren még mindketten látszottak a távcsövön, majd jött a köd, s amikor az szétoszlott, már csak Zsoltot lehetett látni. Kiss Péter kicsúszott, egy 500-600 méter mély jégfolyosóba, amint az később kiderült a koreaiak felvételeiből.
Erőss még tartotta a kapcsolatot rádión Kollárral, de már összefüggéstelenül beszélt. Többször is elmondta, hogy nem lát – ami valószínűleg a hideg okozta retinafagyástól lehetett. Kollár mondta, hogy pihenjen, két óra az út lefelé, így van egy kis ideje, sütött a nap. Zsolt botorkált lefelé, de jött a köd, ő pedig nem érkezett meg.
Kollár utólagos elemezgetésével arra jutott, Zsolt nem vitt elég vizet magával. Eleve nem akart túl sokat vinni, mert minden plusz teher nagy nehézséget jelent, Kollár szerint elmérhette az adagot, s hozzávetőleg egy-egy és negyed literen múlott, hogy a mászót legyőzte a végelgyengülés.
Kiss Péter pedig a bajtársiasság áldozata lett. Nem mondták neki, ha valaki fennmarad, ilyen magasságban nem megyünk vissza érte, mert az végzetes lehet… És ha elmondták volna, akkor is így cselekszik. Ösztönösen is segítve a társát, nem hagyva egyedül.
Kollár elmondta, bár a fiú korábban még nem járt 5000 méter felett, minden képzettsége megvolt ahhoz, hogy sikerrel járjon, mint ahogyan azt bizonyította is. Újra beválogatná őt is a csapatba.
A fotókat a holttestről nem is a keresésükre felküldött sherpák készítették, mivel a nepáliakat nem igazán érdekelte a dolog ilyen időjárási körülmények között, csak felszóltak a négyes táborba, a spanyolok pedig megerősítették, nincs ott magyar. Eltűnt társuk után kutató koreaiak készítették a felvételeket, amin valószínűsíthetően a magyar fiú látható a szakadékban. Mentésről itt szó sem lehetett. Ha túl is élte a több, mint fél kilométeres zuhanást, mire odaérnek érte, akér helikopterrel “tizenháromszor is meghalt volna”.
A két mászó a Szemlőhegyen kapott végső emlékhelyet.
Kollár lajossal készített interjú: 4bakancs:
A hazaérkező Kollár Lajos:
