A holtszezon zárásaként érkezik a mindent eldöntő döntő

Utolsó, döntő állomásához érkezett az Indoor Wake Cup, az Európában is egyedülálló magyar fedettuszodás wakeboard kupasorozat. A pécsi és nagykanizsai IWC után a végső győztes kilétére a budapesti Sportmaxban derül fény április 16-án.

 

Hatalmas küzdelmet, remek versenyt és fergeteges hangulatot hozott az első két IWC állomás.
Mind a közönség, mind a versenyzők szép számmal jelentek meg az uszodákban, így garantált volt az élvezetes és látványos küzdelem, valamint a feszült, de egyben emelkedett hangulat is.
Pécsett Bakró Balázs, Nagykanizsán pedig Bodnár Bence állhatott a wakeboardos dobogó legfelső fokára, megelőzvén tucatnál is több indulót.
 
A versenyvárosok uszodáiban egy speciálisan beltéri wakeboardozásra kifejlesztett Winch nevű csörlős rendszer vontatta a boardosokat, akiknek egy vagy két a vízre elhelyezett akadályon kellett ugratniuk vagy végigcsúszniuk, s eközben bemutatni a lehető legnehezebb és leglátványosabb trükköt.
 
A harmadik, mindent eldöntő budapesti állomáson garantált, hogy hihetetlen izgalmak várnak a versenyzőkre, illetve a kilátogató közönségre, hiszen roppant kiélezett mezőny gyűlt össze.

Jól mutatja az egyenlő erőviszonyokat, hogy az első két állomáson Bakró Balázs és Bodnár Bence egymást váltotta az első helyen.
 

Hogy ki lesz az egyedülálló extrém sport kupasorozatnak győztese?
Ki lesz a wakeboardos előszezon legjobbja?
Ki utasíthat maga mögé tucatnál is több versenyzőt?

Minden kiderül április 16-án a Csörsz utcában található Hegyvidéki Sportmax uszodában, este 8 órától!

A wakeboardos holtszezon búcsúztató nem ér végett az esti versennyel, hiszen egy fergeteges afterparty követi azt az uszoda mellett található 4bro bisztróban, ahol egyben a díjakat és a nyereményeket is átadják.

Itt együtt bulizhat és ünnepelhet az összes wakeboardos sportoló és a sportágat imádó közönség is.

A belépés a rendezvényre és az afterpartyra is ingyenes!

Comments

comments