Bár ott még nem tartunk, ahol a németek, ti., hogy egy bánya aknáiban, járataiban rendezzünk mountainbike versenyt, de azért valami már elkezdődött a héten. A Red Bull ugyanis a nagykovácsi külszíni fejtésbe hívta a legjobb magyar bringásokat, hogy összemérjék tudásukat crosscountryban, downhillben és triálban. Az extrem.hu helyszíni tudósítása!
 Mire jönnek, mekkcsináljuk!  |
Persze az is lehet, hogy az „igazi” bányaverseny hiányának az az oka, hogy nálunk nincs megfelelő hely, hiszen kőkemény és hófehér bányában öröm tekerni, de kinek van kedve a komlói szénbánya porában megfulladni? Logikus, senkinek. És kinek van kedve egy magára hagyott külszíni fejtés meredek lejtőin száguldozni, miközben több százan figyelik lélegzetvisszafojtva, hogy egészben ér-e le a célba, ráadásul megállás nélkül szól a zene, egyszóval remek a hangulat. Megint csak logikus, mindenkinek. Jól tudta ezt a Red Bull, és ezért hívta meg a három MTB szakág hazai legjobbjait Nagykovácsiba, a gazdátlan bányába.
Ezt aztán nem lehet kihagyni, úgyhogy irány Nagykovácsi, és nem is kellett sok, két fős tudósítói stábunk a Moszkváról egy hűvösvölgyi átszállással kb. 40 perc alatt a helyszínen termett. Dimbes-dombos, jól karbantartott kis falu, ráadásul a szervezők gondolták, hogy lesznek néznők, ezért gondosan kitáblázták a bányába vezető egyenes utat, eltévedni még készakarva sem lehetett volna. Nekünk sem sikerült.
A forró kása és az ő kerülgetése
Ahogy közeledtünk úgy lett egyre több a parkoló autó és egyre hangosabb a zene, de nem fülsértő. Gyorsan felmértük a terepet és megállapítottuk, hogy jó döntés volt Nagykovácsiba vinni a versenyt. Már javában tartott a cross country (XC) verseny és a résztvevők, hol az orrunk előtt téptek el, hol pedig 200 m-re, a hegyoldalban, illetve az erdőben.
 Palik László: Nekem tetszik! |
Megint körülnéztünk, és akkor megláttuk! A forró kása egy padon ült, egy fiatal hölgy társaságában. És úgy hívták őt, hogy…Palik László! Bizony, bizony híveim, az a Palik Laci ült ott a porban (ami egyébként csak az ember cipőjét lepte be, de nem szállt föl, így nem kellett Michael Jacksonos szájvédőt viselnünk) military szerkóban, mi pedig tudtuk, hogy be kell cserkészni.
-Meglepő, hogy itt látjuk, csak nem a biciklizés iránti szenvedélye csábította ki?
-Nem igazán. Én a Red Bullosok miatt vagyok itt, akikkel nagyon régóta nagyon jó barátságban vagyok. Ők mondták, hogy feltétlenül jöjjek ki, mert nagyon jó hangulat lesz, és ezt nem szabad kihagynom.
-Valóban tetszik, amit lát?
-Nagyon tetszik! Főleg ez a downhill, állati félelmetes, amit ezek a gyerekek csinálnak. Lejönni ezeken a lejtőkön, komolyan mondom, én végigcsináltam a Dakart, de nincs az a pénz, amiért itt lejönnék. Ezek a fiúk és lányok igazi nagy sportemberek, nagyon komoly teljesítményeket lehet látni.
-Apropó, Dakar! Januárban ismét hallunk önről a sivatagból?
-Nagyon remélem! Mindenesetre mi készülünk, elindulunk az összes világkupa futamon, teszteljük az autót, amit közben folyamatosan építenek Angliában. Idén egy Land Rover alapokra épített speciális géppel vágunk neki.
-Akkor biztos nagy célokat tűzött ki.
-A cél mindig ugyanaz. Végig kell menni.
Nem csak a húszéveseké…
…a világ, énekelte (és énekli a mai napig fáradhatatlanul) Aradszky László, az utolsó szót azonban nyugodtan kicserélheti „montenbájk”-ra. A néphit szerint ugyanis a MTB, különösen annak gyorsasági számai, főleg a tizenéves korosztályt vonzzák. Ma erre alaposan rácáfolt az amatőrök nyílt versenyének mezőnye. A nőknél a dobogósok közül ketten is jóval húszon túliak voltak. Az eredményhirdetés után, mi Solymosiné Kovács Katalint faggattuk arról, hogy akkor, hogy is van ez?
Mint kiderült, Kati 39 éves, és a kisfia kezdett el pár hónapja MTB-ozni, ő csábította le a papát és a mamát is a pályákra. Azóta a Plisi Mountainbike Klubban hetente háromszor együtt edz a család. Kati elárulta, hogy leginkább a csapatban uralkodó remek hangulat miatt szerette meg a MTB-ot, de azóta már a sebesség ízére is rákapott. Ennek ékes bizonysága a mostani harmadik helyezés.
Csak ejtőernyővel!
 Indián a fehér szalag mentén, szinte függőlegesen teker le |
Bicajosok rendszerint nem használnak ejtőernyőt, de elnézve a DH pályát, aki ezen ernyő nélkül mer végigjönni, az fix, hogy nem százas! Persze lehet, hogy a hiba az én készülékemben van, ugyanis mindenki ernyő nélkül jött le, méghozzá olyan eszelős tempóban, hogy az ember haja szála az égnek állt. Főleg a cél előtti utolsó lejtő volt félelmetes, kis híján ugyanis függőlegesen szakadt le a bánya fala, de volt olyan őrült, aki még itt is tekert! A pályán elhelyeztek három ugratót, amelyek elszabotálásáért eredetileg három büntető másodpercet kaptak volna a delikvensek, azonban ezt a szabályt nem sokkal a rajt előtt visszavonták, könnyítésül. Nem mondhatni, hogy mindenki örömére. Bóhér Júlia, alias Indián az első futam után nyilatkozott az extrem.hu-nak.
-Nem értem, hogy miért vették ki a három másodperces büntetést! Elvileg ez egy meghívásos verseny, tehát a legjobbak vannak itt, akkor meg legyenek egyenlő feltételek. Ha nincs büntetés, akkor az ugratót csak kerülővel lehessen kihagyni. Na, de mindegy! A magam részéről én mindet bevállalom, most már nem az eredményre hajtok, inkább egy jó kis edzés. Mert maga a pálya nagyon kemény, nagyon nehéz, vagyis nagyon jó. És ez általában az egész rendezvényről elmondható.
 Gizmo, és Fan Clubjának egyik oszlopos tagja |
Nagy “Gizmo” Attila fekete keretes szemüvegével elsőre inkább egy tanulmányi verseny nagymenőjének néz ki, mint a száguldás mesterének, de a látszat csal. Gizmó ugyanis az egyik legjobb MTB-os, Nagykovácsiban is második lett a profik között. Ő még azzal is büszkélkedhet, hogy saját, komoly Fan Club kíséri a helyszínekre. A Club tagjai egyenpólóban istenítik kedvencüket, és kérdésünkre, miszerint családi kapcsolatban állnak-e Gizmóval, felháborodottan jegyzik meg, hogy dehogy. Ők rajongók, és ráadásul már nagyon régóta – mutatnak rá a pólón virító autogramra, amin ott áll feketén, hogy 1999.
Gizmó már a verseny után válaszolt kérdéseinkre.
-Innen, lentről félelmetesnek látszik a pálya, pláne ezzel az a lejtővel itt a végén. Ott, fent milyen volt?
-Fentről nem olyan félelmetes. Az kétségtelen, hogy nehéz és talán egy kicsit veszélyes is a pálya, de ez a legtöbbről elmondható. Azonban ezt is ki lehet tanulni. Minél többet teker az ember, annál inkább tudja, hogy mire képes, mi az ami még belefér az ő képességeibe. Egy idő után pontosan meg tudja állapítani mindenki, hogy hol van a határ, ameddig még veszély nélkül el tud menni.
 Szokatlan fényviszonyok között |
Night by triál
Aki tudja fordítsa le, egyetlen mentségem, hogy nem tőlem származik a kifejezés, hanem a géppuska szájú szpíkertől, aki fáradhatatlanul ontotta magából a változó színvonalú poénokat. Tulajdonképpen már azért is dicséret illeti, hogy nem kapott görcsöt a szája.
Bár a véleményemre senki sem kíváncsi, azért elmondom, hogy én a triált vártam a legjobban. Ugyanis felkeltette érdeklődésemet a beharangozó sajtóanyag: éjszaka, kivilágított pályán, természetes és mesterséges akadályokkal, a legjobb magyar versenyzők. Na, gondoltam, ha ezt jól megcsinálják, színes fényekkel, fifikás pályákkal, akkor ez hatalmas show lesz. Amikor Jamrik Andrással, a Red Bull triálosával végigjártuk a pályát, már tudtam, hogy nem hiába reménykedtem!
-Az első, sziklákból épített pálya lesz talán a legnehezebb. Nagyon csúsznak a kövek, és mire az ember felér a szekció tetejére, addigra nagyon elfárad. Ráadásul, ha az ember a lámpa elé kerül, akkor a következő sziklát alig lehet látni.
 Homályos részletek |
UV szűrés
A második, zöld fényekkel bevilágított, munkagépekből álló akadálypálya Andris szerint nem túl nehéz, egyetlen szakaszt kivéve. Számunkra viszont elképzelhetetlen volt, hogy ezt bicajjal végig lehet csinálni. A harmadik szekció óriási rönkökből volt kiépítve, és sárga lámpákkal megvilágítva. A nehézséget egyrészt a magassága, másrészt pedig a nagyon kicsi felületek jelentették. A negyedik szakasz, szintén nem mindennapi megpróbáltatásokat tartalmazott. A pálya vékony lécekből lett felépítve, és sejtelmes diszkó hangulatot idéző UV fénnyel világították be a ravasz pályaépítők.
-Ettől a fénytől teljesen kész vagyok. Tegnap a pályabejáráson már láttam, hogy alig fogok látni valamit az akadályokból. Az egész pálya egy kicsit homályos, és ezen még a fehér festés sem segít. Az egyensúlyozáshoz pedig nem ártana, ha valamit látnék a pályából. Ez az egész szituáció új lesz nekem, még soha nem versenyeztem éjszaka, kivilágított pályán. Nem is veszem véresen komolyan, persze megpróbálok minél jobb eredményt elérni, de nekem ez most nem a versenyről szól.
A világ legegyszerűbb sportága
 Ne tedd le a lábad! |
A triál szabálykönyve bátran benevezhetne a világ legrövidebb könyve versenybe (rosszmájúak szerint itt most A német humor története c. mű vezet), ugyanis egy szabály van: ne tedd le a lábad! Úgy kell végig egyensúlyozni és ugrálni az akadályokon, hogy közben a lehető legritkábban tegye le a lábát a sportoló. Ezen a versenyen az ötödik hibapont (lábletétel) után esett ki egy versenyző, illetve akkor, ha a kerékpárja elhagyta a pályát. A kilenc magyar és két szlovák fiú azonban a fizika összes kőbe vésett törvényét, és a józan ész szabályait áthágva, úgy szökellt a sziklákon, akár a zergék. A nézőknek percenként esett le az álluk, egy idő után pedig már vissza sem tették, sőt egyre hangosabb szurkoltak, és egyre gyakrabban fogták a fejüket egy-egy hiba után. Egyértelmű közönségsikert arattak a zseniális triálosok!
Feltétlenül le kell szögeznünk, hogy óriási ötlet volt a verseny megrendezése, és a magam részéről biztos vagyok benne, hogy az ehhez hasonló kezdeményezéseknek, igenis van jövőjük. Azaz, jövőre találkozunk!
(A cikkben található fotók Kapornaki Anikó felvételei.)
