A Banff/Vagabond Fesztivál versenyfilmjei

Az idei Vagabond Fesztiválon versengő filmeknek eddig csak a címeit ismerhettétek. Most egy kicsit többet is megtudhattok ezekről az alkotásokról.


A fagyos oázis

Fagyos oázis – Klímaváltozás

Környezet és kultúra



A film hossza: 52 perc

Rendező: Tóth Zsolt Marcell

Szerkesztő: Nemes Veronika

Operatőr: Tóth Zsolt Marcell



Gyártó: T.Zs. M. Filmgyártó Bt.



A tudományos ismeretterjesztő film célja, hogy megmutassa azokat a ma már egyértelmű változásokat, amik a Földünkön tapasztalhatók. Az Antarktiszon végzett kutatások drámai eseményeket mutatnak, az Északi sarkvidéken élő inuitok már magukat is a kipusztulás szélén lévő fajnak tartják, az óceáni szigetállamok pedig végveszélyben vannak. Világszerte több száz állat és növényfaj hagyja el folyamatosan élőhelyét. A magasabban fekvő, hűvösebb vagy csapadékosabb vidékekre vonuló fajok miatt akár néhány év alatt megbomolhat a hosszú ideig tartó fejlődés eredményeként létrejött ökológiai egyensúly. Amikor látjuk ezeket a változásokat, persze feltesszük magunkban a kérdést: természetes jelenségről van szó? Vajon csak általános változékonyság ez a Föld éghajlatában? Esetleg a nap vagy a vulkáni tevékenység az oka a változásnak? Mert ezek is befolyással vannak az időjárásra. Vagy talán az emberi tevékenység a felelős?


Ahol a madár se jár

Ahol a madár se jár…

Hegymászófilm



Műsoridő: 42 perc

Rendező: Tóth Zsolt Marcell

Szerkesztő: Nemes Veronika

Operatőr: Tóth Zsolt Marcell, Kovács Attila

Producer: Tóth Zsolt Marcell

Gyártó: T.Zs. M. Filmgyártó Bt.

Forgatás színhelye: Magyarország, Dél-Amerika, Patagónia



A hazai sziklamászás meghatározó személyisége Babcsán Gábor. 2003-ban két társával Nádasdi Oszkárral és Kovács Attilával expedíciót indítanak Patagóniába, a Torres del Paine Nemzeti Parkba, arra a helyre, amit mászókörökben az egyik legromantikusabb és legkeményebb helynek tartanak. Gábor számára nem ismeretlen a terep, hiszen 2001-ben a Mascara nevű 850 méteres sziklafal megmászásával a legnevesebb francia sportmászó díjat nyerte el. A mostani expedíció hasonló tervekkel vágott neki az utazásnak. A cél a Cota sziklafal meghódítása. A filmepizód elkalauzolja a nézőt Dél-Amerika, Chile varázslatos helyein keresztül a Torres del Paine lenyűgöző természeti világán át egészen a függőleges, 800 méter magas sziklafal tetejéig.


Atlantic Rally for Cruisers

Magyarok az Atlanti óceánon

Expedíciós és útifilm kategória



27 perc

Rendező: Fehér Sándor, Császár Zoltán

Operatőr: Fehér Sándor

Producer: Fehér Sándor

Gyártó: X-Trame Filmstúdió

Forgatás helyszíne: Atlanti Óceán



Az atlanti óceán átszelése már a felfedezések kora óta vonzza az emberiség fantáziáját. Bizony, Kolombusz sem a teljes ismeretlenség felé indult, már akkoriban ist tudták, hogy talán valami másnak is lennie kell nyugat felé. A nagyvízen való átkelés mára új dimenziókat kapott és leginkább sportértéke domborodik ki. Ebből az elgondolásból nőtt ki az Atlantic Rally for Cruisers elnevezésű verseny, amelynek több száz hajóból álló mezőnye 2003 novemberében a Kanári szigeteknél rajtolt el, hogy aztán közel 2700 tengeri mérföld megtétele után a karibi vizeken fusson be. Az év szenzációjaként hatott a Fa Nándor által vezényelt, professzionális magyar csapat nevezése. Fa Nándor és csapata a Djuce nevű hajóval tizenhárom nap, egy óra és húsz perc alatt teljesítette a távolságot. A verseny eseményein túl betekinthetünk a legénység mindennapi életébe az Atlanti Óceánon.


Az élet fagyos szigete

Az élet fagyos szigete – Antarktisz

Expedíciós és útifilm



27 perc

Rendező: Tóth Zsolt Marcell

Szerkesztő: Nemes Veronika

Operatőr: Tóth Zsolt Marcell

Gyártó: T.Zs. M. Filmgyártó Bt.



A Fagyos Oázis – Első Magyar Antarktiszi expedíció 2003 januárjában indult el 3 hónapos útjára. Az expedíció célja, hogy a György-király sziget jégmentes oázisaiban terepi kutató munkát végezzenek és megörökítse filmen a kontinens életét. A kutatókból és természetfilmesekből álló 7 fős csapatnak, hogy elérje a kutatási és filmezési terepet át kell kelni a György király szigeten található jégsapkán a varsói jégmezőn. A több, mint egy tonnányi felszerelést szánokon maguk után vontatva szállítják nem kis szenvedés árán. A film a csapat első napjainak megterhelő pillanatait idézi fel, miközben visszatekint a múlt nagy felfedezőinek történetére is és a 35 évvel ezelőtt egy Szovjet expedíció segítségével itt járt első magyar filmesek élményeire egyaránt.


Baleo! Baleo!

Baleo, Baleo! Bálnák és bálnavadászok Indonéziában

Kategória: Környezet és kultúra



40 perc

Rendező: Hadzsi Imre, Pacsorasz Viktor

Operatőr: Poór Attila

Producer: Lőwy Gábor

Gyártó cég: saját gyártás

Forgatás helye: Indonézia



Több száz liter vér festi vörösre a tengert, a bálna hátából kiálló szigonnyal a végét járja. Farokuszonyával aprókat csap, nincs már ereje lerázni a testén ujjongó bálnavadászokat. Nem szép látvány. Egy magyar forgatócsoport mégis úgy döntött, hogy megörökíti az eseményt valahol Indonézia keleti részén, egy Lamalera nevezetű faluban.



A nyugati világban a bálnavadászatot általában elítélik az emberek. Visszatetszést kelt bennük, amikor látják a ceteket ipari méretekben tizedelő bálnavadász-hajók mészárlását. Ráadásul az ilyen események sokszor a veszélyeztetett bálnafajok védelmére hozott bálnavadászati egyezmények felrúgásával történnek felségvizeken kívüli területeken.


Egy nap

Egy nap

Kalandsport film



Játékidő: 12 perc

Rendező: Marcin Ciesielski

Operatőr: Marcin Ciesielski, Tóth Ákos

Vágó: Marcin Ciesielski

Gyártó: MC films,

Forgatás helyszíne: Budapest, Börgönd, Esztergom, Arizóna



Lélektani utazás egy ejtőernyőssel Budapesten. Az arizónai álmodozó adaptációja ejtőernyős témára. A X-Aft fődíjas filmje.



A festő



Műsoridő 6 perc.

Szövegíró: Cseh Lívia

Rendező operatőr: Cseh Attila

Vágó és képmegvalósító: Rajhona Péter



Vajon megfesthetjük-e a tökéletes víz alatti festményt? Ötletek, töprengések, bizonyosságok és bizonytalanságok az alkotó szemével.


Érzelgős utazás

Érzelgős utazás

kísérleti film



Beta/ 16 perc

Rendező: Kármán Irén

operatőr: Schmuck Viktor

Vágó: Kornis Anna

Producer: Szita Miklós

Gyártó: Goess Film



Underwater Szindbád-történet Krúdy Gyula novellájából. A Karib-tengeren, ezúttal rája képében bolyongó Szindbád látomásaival, szorongásaival viaskodik, miközben sorra megjelennek életének nőalakjai.


Nehéz napok a Cho Oyun

Nehéz napok a Cho Oyun

Hegymászófilm



Játékidő: 53 perc

Rendező-operatőr: Banai Tibor Péter

Producer: Szekeres Dénes

Zene: Hooligans/ Tóth Tibor

Vágó: Horváth József

Forgatás helyszíne: Tibet, Nepál, Dolomitok



Az izgalmas expedíciós film a világ hatodik legmagasabb csúcsára, a Tibetben található 8201 méter magas Cho Oyu-ra kalauzolja a nézőket. A rendező-operatőr egyedül nézett szembe a hegy viszontagságaival, a heves szélviharokka, kűzdve a levegőhiánnyal és a hagyásveszéllyel. Az önriportokból építkező filmből kiderül, hogy milyen az élet a felhők felett. A film bravúrja, hogy megörökíti egy 7000 felett balesetet szenvedett hegymászó mentését! A film emellett hiteles képet rajzol Tibet nomádjairól is.


Padre

Padre

Snowboard film



Játékidő:’18 perc

Rendezte: Zarándy András

Operatőr: Zarándy András, Soos Csaba

Vágó: Zarándy András

Gyártó: Ridehouse



A Padre Snowboard Film a 2003-2004-es téli szezon legjellegzetesebb pillanatait gyűjti őssze és tárja a nézők elé. A film a snowboardos szubkultúra jegyében született. Különleges stílusa igyekszik a mai extrém sportokat űző fiatalok életét tükrözni. A film készítői maguk is snowboardosok így bepillanthatunk olyan élethelyzetekbe, ahova egyébként kamera nem juthat.

A film elkészítésével Gémesi Károlynak, a magyar snowboard sport apjának szeretnénk emléket állítani.


Ultralight

Ultralight

Kalandsport film



52 perc

Rendező: Marics Tamás, Králik Dani

Operatőr: Marics Tamás, Králik Dani

vágó: Marics Tamás, Králik Dani

producer: Marics Tamás



Filmünk szeretné bemutatni a magyar BMX sport világát, hogy közben betekintést enged a stílus legjobbjainak életvitelébe is. Ez a közel ötven perc össze foglalja a sport 2002, 2003-as évét, bár vannak újra digitalizált VHS felvételek 1995-bôl is. A film gyakran tűréshatáron mozog, mivel kendôzetlenül mutatja be a “suhanc” fiatalok nem mindig nyomda festéket bíró viselkedését, de teszi ezt oly módon, hogy a jó izlés határait, öncélúan ne hágja át. A hat főszereplőnek külön szekciója van ami mint egy videoklipp, egy zeneszámra van -némi nagyképűséggel- ütemre vágva. Kik ôk? Szabó Laci 23, a mi kis dörmögő dömötörünk, akinek soha semmi sem jó, de mégis úgy nyomja, mintha pesszimizmus nem is létezne. Az ország legtechnikásabb “rájdere”. Moharos Csaba 18, az új generáció teljesen kiforrott egyénisége, specialitása minden olyan trükk aminek teljes sebességgel kell neki menni. Nagy Roland 30, a legidősebb aktív BMX-es. Ô kifejezetten skatepark bicós de a dirt is lázba hozza, legalább egy évben egyszer. Králik Dániel 23, Magamról csak annyit, hogy nagyon jó és végtelenül szerény vagyok. Bakó Viktor 23, az abszolút BMX-es, aki az egész életét erre az egy lapra teszi. Viktor szép kiegyensúlyozott, és kellően elszállós stílust képvisel. Shenker Benjámin 25, a profi. Magyarország egyetlen világ-élvonalbeli BMX-ese. Bicózási stílusáról a precizitás, és az ijesztő méretek jutnak elsőként eszembe. Rajtuk kívül több tucat másik “bájker” vesz részt az ország első valóban csak street-es, dirt-ös BMX videójában. A film egyetlen célja bemutatni: kik vagyunk és hogyan élünk ezen a bolygón!

Comments

comments