Kernács Ákos, alias, Töky az elsők között volt, akik idehaza gördeszkára álltak. Ma már egyike az utolsóknak, akik még mindig színen vannak a nagy generációból. Mostanában, félig meddig civilként, már a fiatalokat menedzseli, és saját iskolájában adja át évtizedes tapasztalatát. Az extrem.hu, “munkahelyén”, a Villányi úti Zone boltban kereste fel Tökyt.
 Tökyt a Sport Szigeten sem tudták legyőzni  |
Már lassan húsz éve láthatunk városszerte gördeszkás fiatalokat, mégsem tudunk sokat ezekről az elszigetelődött srácokról, egy misztikus köd veszi őket körbe, pedig csak meg kell őket ismerni közelebbről. Így is tettünk, felkerestük Kernács Ákost, alias Tökyt a gördeszka egyik hazai fenegyerekét. Töky azon kevesek közé tartozik, akik már évtizedben mérik a gördeszkás múltjukat. Megjárta Hősök terét, a VSZM-et és a szépemlékű csillebérci parkot. Beszélgetésünkre a Villányi úti Zone boltjában kerítettünk sort.
Elvarázsolt kastély
Ahogy a Villányin haladtam, a bolt közeledtével egyre sűrűbben jelentek meg a házak falain a jellegzetes graffiti festmények. A bolt előtt két kis srác éppen a szünidő helyes eltöltésén elmélkedett deszkája társaságában. A boltba belépve az eladók egyből hátra irányítottak, ahol Töky épp a gördeszkáját szerelte a szerviz pulton. Egy kívülálló úgy érezné, mintha egy elvarázsolt kastélyba toppant volna be: bő pólók, nadrágok lógtak mindenfelé, sima talpú cipők a falakon, misztikus rajzolatú deszkalapok, felfüggesztések, kerekek, sisakok és ezernyi kiegészítő. Mégis, a tizenéves gyerekek egészen természetesen, otthonosan mászkáltak, nézelődtek és vásároltak az üzletben.
 A tanár úr órát tart |
A beszélgetés apropóját a Godspeed skateparkban június 21-én rendezett Honda Ramp Jam mini-félcső verseny szolgáltatta, ahol Töky, szokásától eltérően, nem a dobogó tetejéről integetett – ezen a viadalon meg kellett, hogy elégedjen a 3. hellyel.
– Elég komoly volt a szponzor a versenyen, mégsem volt elképesztően nagy mezőny. Mi volt az oka?
– Rossz időpontban rendezték meg a versenyt. A szervezők még előtte megkérdezték tőlem, hogy mikor a legalkalmasabb rendezni versenyt a Godspeedben. Én elmagyaráztam, hogy a legideálisabb az ősz lenne, mert kevés ilyen minőségű fedett, fűthető pálya van Európában. Ilyenkor nyáron viszont kicsi az esélye annak, hogy külföldiek ide jönnek versenyezni. Erre megrendezték június 21.-én…
– Eléggé kitűnik a versenyek alkalmával, hogy egy picit idősebb generációhoz tartozol, mint az indulók zöme. Te mikor kezdted a deszkázást?
– Valóban így van, de azért még van egy-két srác, aki ugyanúgy deszkázik, mint én. A többiek, akikkel én is kezdtem, lemorzsolódtak: elköltöztek, munkájuk nem tette lehetővé, egyszóval szétmentek a társaságok, amelyek összetartottak minket. Eredetileg BMX-en kezdtem a BMX banditák című film hatására, de amint megismerkedtem a gördeszkával tudtam, hogy ez kell nekem.
Töky tanár úr
 Előfordulnak “kisebb” balesetek |
– Idén volt egy komoly sérülésed is, milyen sűrűn töröd össze magad?
-Sajnos mindig a tavasszal történnek velem a sérülések, ami nem a legjobb időpont, hiszen pont az úgymond felkészülési időszakot töri ketté. Természetesen nem volt rajtam a megfelelő védőfelszerelés, ezért következhetett be ez a sérülés, ebből is látszik, hogy az idősebbek sem tökéletesek és nekik is van még mit tanulni.
– Mivel foglalkozol a „magánéletben”?
-A Zone-nál vagyok sportmenedzser, én hozzám tartozik az összes szakág felügyelete nem csak a gördeszkásoké. Elindítottam egy iskolát a fiataloknak, ahol megtanulhatják az alapokat. Ennek azért éreztem szükségét, mert amikor mi fiatalok voltunk, mindent filmekről, könyvekből lestünk el. Együtt fejlődtünk a gördeszkázással, a mai fiatalok viszont csak azt akarják megtanulni, amit most látnak a profiktól. Ők meg nem az alapgyakorlatokat mutatják már be, hanem mindig a divatos elemeket kombinálják. Ez persze nem jelenti azt, hogy ne tudnák a régebbi trükköket, csak versenyeken nem azokat mutatják be. Az órákat sokszor különböző helyeken tartjuk, de mostanában a Converse pályáján gyakorlunk. Nincs egységes órarend, mivel a társaság már nagyon összeszokott, és telefonon beszéljük meg a következő alkalmat, ha valami változás van. Az ügyesebbeket biztatom, hogy induljanak versenyeken is, de elsősorban belülről kell érezni a motivációt, csak aztán tudok igazán segíteni.
– Nemzetközi versenyekkel hogy állsz?
– Szoktam a környező országokban Ausztriában, Szlovákiában versenyezni, de voltam már Németországban is. A legjobb eredményemet is ott értem el még 1994-ben. 190 indulóból a 89. helyen végeztem és voltak mögöttem igazán nagy nevek is, persze előttem is, hiszen az ismertek előnyben vannak a pontozásnál.
– A jelenlegi versenydíjak milyen motivációval bírnak?
– A profikra nem hathat, hiszen nekik szponzoraik vannak és kötelező elindulniuk a versenyeken. Az amatőröknél van egyedül jelentőssége, illetve a 16 év alattiaknál. Ma már több tízezerbe is belekerül egy jó lap, nem beszélve a kerekekről, így aki igazán komolyan akarja csinálni, saját magának kell belefektetnie, amíg nem lesz szponzorált. A „profik” általában egy keretösszeget kapnak egy évre, amiből kigazdálkodhatják a felszerelésüket. Külföldön csak profi és amatőr megkülönböztetés van, de láttam olyan versenyt is ahol nem volt kategorizálás.
– Milyen zenei stílus jellemzi most a deszkásokat?
– Kétirányú, a mai fiatal srácoknál egyre nagyobb népszerűségnek örvend a régi rock-os design: szegecses övek, csuklószorítók, szűkszárú nadrágok, heavy metal-os pólok, és az ehhez tartozó zenei világ. A másik oldalon ott van az általam is képviselt rap-es stílus, ahol a bő ruhák a jellemzőek. A deszkásokra egyébként jellemző volt mindig is, hogy egy kicsit divatdiktálóak, csak nálunk lassabban teljesednek ki ezek a hullámok vagy később gyűrűződnek be. Volt idő, amikor a bő farmert hoztuk be a divatba, utána jöttek a military-s szerelések, most meg a deszkás cipők.
Amerika már nem vonzó
 Egy szelet a félcsőből is |
– Milyen a viszonyod a versenytársaiddal?
– Ez egy nagy közösség, itt a versenyek sem az eredményekről, hanem a hangulatról és a bulikról szólnak, hogy egy kicsit együtt hódoljunk annak a sportnak, ami az életstílusunkká vált.
– És a többi sportág?
– A BMX-esekkel nagyon jó a viszonyunk, régebben közös szövetségünk is volt, sokszor egy pályán is edzünk, persze ez a pályahiányból is fakad, külföldön akár öt pálya is van egy helyen. A görkorisokkal egy kicsit más a helyzet, mert ők össze vannak kötve az eszközükkel, így korlátozva vannak a fejlődésben. Hosszú távon nem tud olyan sikerélményt nyújtani, mert egy gyakorlat általában 10-ből 9-szer sikerül. Viszont ők egy kicsit összetartóbb brigád, mint mi, rendszeresen szerveznek maguknak össznépi napokat.
– A gördeszka őshazájába, Amerikába nem vágysz, ha nem is versenyezni, de legalább nézőnek?
– Régebben persze nagyon szerettem volna, de már nem vágyom. Azért kimenni pedig, hogy csak nézzem nem éri meg. Sokan beizgulnak, amikor látnak egy anyagot amerikai versenyről, de azok már meg vannak vágva, azért tűnnek olyan pörgősnek. Nagyon jó nekem itthon is, és lefoglalnak teljesen a fiatalokkal való foglalatosságok.
