Négy másodpercen múlott. Ennyi késéssel ért vissza a cölöpülő vb egyetlen magyar résztvevője hajnalban a helyére, így a szabályok értelmében kizárták a versenyből. Sajnálkoznak a szervezők, a többi versenyző, de persze legfőbbképpen maga Bálint Andris vigasztalhatatlan.
 Nem ülhet tovább a cölöpén  |
Szomorú hírt kaptunk hétfő reggel Németországból, a 7. cölöpülő vb-ről. A szervezők egyik kedvenc versenyzője, a magyar Bálint András hétfő hajnalban, 6 óra 44 perckor végleg búcsút mondott cölöpének. A szerencsétlenül járt magyar négy – jól látják 4 – másodperc késéssel érkezett vissza a 10 perces szünetről, így a szervezők kénytelenek voltak diszkvalifikálni. Balint ekkor már pontosan 6 napja, 18 órája és 40 perce üldögélt a cölöpön.
Ez a négy másodperc annyit jelent, hogy nem jól mérte fel, hogy a tíz perces szünet alatt mennyit tud futkorászni, és későn ért vissza a helyére. A szervezőknek muszáj kíméletlenül kizárniuk, aki akár egy másodpercet is késik, mivel különben az idők végezetéig tartana a verseny. (A világcsúcs a szigorú szabályok ellenére is 196 nap). Bálint Andris kiesése után hatan maradtak versenyben a világbajnoki címért és az azért járó 20 ezer euróért, köztük a három nagy esélyes, a címvédő lengyel Daniel Baraniuk, a 2001-es győztes Roland Maier és a többszörös második Hermann Kümmerlehn.
Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a magyar világbajnoki aspiráns egy hét elteltével esett ki dobogós helyezés nélkül, és nem mondjuk hat hónapnyi üldögélés után. Bálint az extrem.hu-nak a cölöpről adott interjújában elmondta, hogy ő hónapok óta erre a versenyre készült, és egyetlen cél lebegett előtte, hogy ő legyen az, aki a legtovább bírja.
Andris kieséséről Klaus Müller, a verseny sajtófőnöke értesítette hétfő kora reggel az extrem.hu-t. Klaustól megtudtuk, hogy Andris hétfő hajnalig hiba nélkül versenyzett, éjjelente jól tudott a 40×60 cm-es ülőkén aludni, nem panaszkodott komoly fizikai fájdalmakról és topfit volt. Kiesése után a magyar versenyző érthető módon nagyon szomorú volt, de hasonlóan érzett a többi még versenyben lévő hat résztvevő is, akik az együtt töltött egy hét alatt nagyon megkedvelték a németül jól beszélő magyar srácot. Klaus Müller azt is hozzátette, hogy bár a versenyt a németországi Soltauban, a Heide-Park szabadidőparkban rendezték, nagy volt a magyar média érdeklődése Andris iránt. Az írott sajtó, a tévék és a rádiók intenzíven követték nyomon Andris „ülését“, ezért is annyira sajnálatos, hogy Andris ilyen korán kiesett a versenyből.
Hétfő délelőtt sikerült utolérnünk Andris, aki bánatos hangon a következőket nyilatkozta az extrem.hu-nak:
-Nagyon megviselt, hogy fel kellett adnod a versenyt?
-Inkább az viselt meg, hogy így lett vége. Fél évet készültem, úgy jöttem ide ki, hogy győzni akarok, ezek után nagyon elkeserítő így kiesni. Tulajdonképpen csak annyi történt, hogy négy másodperccel később értem vissza a szünetről. Az első napokban mindig a vidámpark parkolójába jártunk futkározni. Muszáj egy kicsit lazítani a sok ülés után. Aztán persze ráuntunk a parkolóra is, és egyre messzebb merészkedtünk. Ma reggel aztán túl messzire mentem, és már nem értem vissza időben. Így jártam.
-Egy perccel a szünet vége előtt hangjelzéssel figyelmeztetnek benneteket, hogy idő van. Amikor megszólalt a duda, már sejtetted, hogy nem érsz vissza?
-Igen, szinte biztos voltam benne, hogy elfogok késni, és valóban el is késtem. Nem is tudom elmondani, milyen sokk volt, amikor be kellett látnom, hogy ennyi volt. De nincs mit tenni, ilyenek a szabályok, mindenki tisztában van velük, így én is. Ha valaki más járt volna így, én is csak azt tudtam volna mondani, hogy sajnálom, de nincs mit tenni. Természetesen, jövőre megint megpróbálom. Azért az mégsem lehet, hogy így érjen véget ez a történet. Mert ha valamilyen fizikai fájdalom, vagy szellemi fáradtság miatt kellett volna feladnom, akkor azt mondom, hogy ennyit tudtam, be kell látni, nem vagyok többre képes. De erről szó sem volt. Éppen most kezdtem csak belejönni, a harmadik, negyedik nap után, jóformán már semmim nem fájt. Addigra elmúlt a hátfájásom, rendbejött a fenekem és a bedagadt bokám, tehát úgy nézett ki, hogy most már akármeddig bírom, erre föl elkések a szünetről. Ezek után az a legkevesebb, hogy jövőre megint belevágok.
-A többiek mit szóltak?
-Sajnálták, hogy így jártam, de senki nem tehet semmit.
-Azt lehet sejteni, hogy ki lesz a végső győztes?
-Fogalmam sincs, lehetetlen megmondani. Nagyon erős a mezőny, mindenki úgy ült fel, hogy nyerni akar. Itt van a tavalyi győztes, Daniel Baraniuk, és a tavalyelőtti győztes, Roland Maier, itt van Kümmerlehn, aki már számtalanszor volt második. Ő egyébként egy fantasztikus arc, óriási humora van, egyedül szórakoztatja az összes versenyzőt, néha még a turistákat is. Nem vitt fel magával semmit, se rádiót, se olvasnivalót, én már biztos, hogy bekattantam volna, ha nem olvashatok, vagy nem hallgathatok zenét.
-Kedden jössz haza, mihez kezdesz itthon?
-Először is valami munkát kéne szerezni, mert valamiből csak meg kell élni. Ettől persze nem félek, elvégre még soha nem haltam éhen. Kell egy kis pénz, hogy jövőre újra ki tudjak jönni, és megint felülhessek a cölöp tetejére.
-A magunk részéről ehhez csak annyit tudunk hozzáfűzni, hogy sok sikert!
