64 nap alatt futnak el a TransEurope Footrace résztvevői az Atlanti-óceán partjáról a Kremlig. Ehhez naponta két maratonnyit kell teljesíteniük. Arról, hogy ezt hogyan lehet bírni, Sipos Istvánt, a TransAmerica magyar bajnokát kérdeztük.
 Hosszú az út Lissabontól Moszkváig  |
Az ötlet az Újvilágból származik. Az USÁ-ban már 1928-ban átfutottak a kontinensen. Los Angeles-ből New Yorkba 199-en vágtak neki az 5000 km-es távnak, amit 84 nap alatt teljesítettek. Persze az öreg kontinens sem tűrhette ezt a végtelenségig, hisz Európa elég széles ahhoz, hogy überelhessék a TransAmerica versenyt. A TransEurope Footrace szervezői ezért 5017 km-esre tervezték a Lisszabonból startoló és Moszkva szívében végződő versenyt. Persze a szervezés jóval bonyolultabb feladat, mint az USÁ-ban, hisz itt nem egy egybefüggő országon kelnek át, hanem összesen 8 országon, ahol más-más nyelvet beszélnek, mások a vízum- és vámtörvények, szóval nem csak a verseny teljesítése, de a megszervezése is monstre vállalkozás.
A verseny kiagyalója az 58 éves német Manfred Leismann, akinek futás közben támadt az az ötlete, hogy mi lenne, ha végigfuthatná Európát egy verseny keretein belül. Mivel ilyen viadal nem volt, megszervezte. Manfred amúgy sem szereti nagyon a kocsikat, neki nincs is, bár akinek van ereje 23 km-t lefutni a munkahelyéig és vissza, az nem is nagyon szorul rá négy kerekű segítségre. Arról, hogy egy kontinensen átívelő, szünnap nélküli versenyt ki lehet-e bírni, Manfred ezt válaszolta: „Aki az első 12 napot túléli, az már végig tud menni. Minden nappal, amit végigfut az ember, egyre erősebb lesz.”
 Keresztül Európán |
A versenyt idén rendezik meg először. 36 férfi és 7 nő indult útnak április 19-én (egyikük tolókocsival) Liszabonból, hogy Portugálián, Spanyolországon, Franciaországon, Belgiumon, Németországon, Lengyelországon, Fehéroroszországon át elfussanak Moszkváig. A tervezett idő: 64 nap. (Kocsival, megállás nélkül 48 óra lenne.) Ez azt jelenti, hogy naponta mintegy két maratonnyit kell lefutniuk. (A leghosszabb napi táv 100 km, a legrövidebb 45.)
Természetesen kiváncsiak voltunk, hogy a versenyzők között van-e magyar. Felhívtuk Kiss Zoltánt, az Ultrafutók Magyarországi Szövetségének elnökét, aki elmondta, hogy tudomása szerint nincs magyar, viszont Sipos Istvánhoz irányított bennünket, aki TransAmerikát nyert 9 évvel ezelőtt.
 Napi program: futás-evés-alvás |
István persze képben volt, az interneten követi a TransEurópa eseményeit. Arra a kérdésünkre, hogy miért nincs a résztvevők között, a 45 éves klasszis azt válaszolta, hogy ennek leginkább pénzügyi okai vannak, de egyszer majd mindenképpen szeretne elindulni ezen a versenyen is. István szerint a magyarok közül többen is képesek lennének nagyot nyújtani a TransEurópán, például Molnár Misi vagy Kiss Zoli, de szponzorok nélkül nem sokra mennek, főleg mivel a nevezési díj egy vagyon – 2970 euró, vagyis 715 ezer ft.
Ennek ellenére az út alatt nagy komfortra nem számíthatnak az indulók. Eső esetén tornacsarnokokban szállásolják el őket, ha jó az idő, akkor marad a sátrazás. Vacsorára krumpli, tészta és rizs – no meg minden más, amiben sok a kalória és a szénhidrát. Mivel minden reggel 4:45-kor van az ébresztő, fél 6-kor a reggeli és 7-kor már indul is a menet tovább – 64 napon át.
– Hogyan lehet két hónapon keresztül minden nap két maratont lefutni? Hogy lehet ezt fizikailag és szellemileg kibírni? – kérdeztük Sipos Istvánt.
 A német ARD reggeli műsorában minden nap élőben tudósítanak a versenyről |
– Egy ilyen versenyen csak nagyon tapasztalt, profi versenyzők indulnak el, a táv mindenképpen nagyon nagy kihívást jelent. Főleg, mivel minden nap egy bizonyos időhatáron belül teljesíteni kell a napi távot. Ezt órántként 6 km körül állapították meg. Ez nem túl gyors, viszont sérülten, gyomorbántalmakkal már nem teljesíthető. Senki nem akar mondjuk két nappal a vége előtt elesni az összetett eredménytől, ezért ez óvatosságra inti a futókat.
– Bár az ultrafutás egyéni sportnak tűnhet, a kísérők nagyon fontosak. Ők csökkenthetik némileg a futókra nehezedő stresszt. Hisz egy ilyen versenyen óriási lelki nehezedik az indulókra. Egyrészt a forgalomban futnak, tehát balesetek mindig történhetnek. Másrészt figyelniük kell a szervezetükre, tudniuk kell, hogy mennyit bírnak. Ráadásul minden futó valamilyen várakozással vág neki a versenynek, és ha kiderül, hogy mégsem bírja olyan jól, mint szeretné, vagy egy feltörekvő futó keresztülhúzza a számításait, az összeroppanthatja. Ez történt például a TransAmerikán az egyik versenyzővel, aki bennem emberére talált, és amikor rájött, hogy ő már nem nyerhet, ott is hagyta a versenyt.
– A TransEurópa indulóinak listáját nézegetve feltűnő, hogy a legtöbbjük már túl van a negyvenen. Az ultrafutóknál ez megszokott?
 Tisztán |
– Az ultrafutók általában 40-45 éves koruk körül kerülnek a csúcsra. Ekkor már gyorsabban regenerálódik a szervezet, és persze benne van a futóban a több évtizedes versenytapasztalat, a lefutott több százezer kilometer. Már megfontoltabbak és legfőbbképpen a szervezetnek ilyenkor már kevesebb az alvásigénye, 2-3 órával is beéri.
– Ha valaki csak azt hallja, hogy 100 km-eket futnak le naponta, abban felmerülhet, hogy nem használnak-e valamilyen segítő anyagot is…
– Ennyi ideig nem lehet doppingolni. Itt nem arról van szó, hogy pár perces csúcsteljesítményre kell felkészíteni a sportolót. Két hónapig nem bírná a szervezet a doppingolást. Egyszerűen belehalnának. Aki itt nyer, az biztosan csak saját magának és a kísérő csapatának köszönheti a teljesítményét.
A verseny alakulásáról folyamatos tájékoztatást ad a verseny honlapja, és a német szervezőknek köszönhetően a német közszolgálati televízió (ARD) is minden naponta tudósít a versenyről.
(A cikkben szereplő képek a verseny honlapjáról valók.)
