Február végén számoltunk be arról az amerikairól, aki az Antarktiszon túrázott a biciklijével. Két kanadai kalandor most Alaszkában kerekezik végig két aranyásó 1900-as biciklis útjának vonalán. Ezer kilométer, -20 fokban, vadállatok és jégcsapdák között.
 Az útvonal  |
Kevin Vallely és Frank Wolf, két kanadai kalandor úgy döntött, hogy a legnagyobb hidegben mountain bike-kal lekerekezik több mint 1000 km-t az alaszkai télben. Méghozzá egy „kitaposott” útvonalon, a világ talán legismertebb extra hosszú kutyaszánversenyének, az Iditarodnak a nyomvonalán. Az Iditarodon, ahol mára nem csak kutyaszánnal versenyeznek, hanem sítalpakon is teljesítik, sőt hosszútávfutó-versenyeket is tartanak a –20 fok körüli hidegben.
Az Iditaroddal eredetileg az ún. szérumfutásnak állítottak emléket. 1925-ben ugyanis éppen aranyláz tombolt Alaszkában, és Iditarod városa ellátóközpontként üzemelt a tengerpart és az aranyásó-központok között.
 Hóviharban |
1925-ben Nome városában, az egyik aranyásó-terepen torokgyíkjárvány tört ki, az oltóanyagot pedig Iditarodból kellett volna elszállítani. Viszont abban az évben nagyon kemény volt a tél. Végül azt találták ki, hogy a legjobb kutyaszánosok fölpakolták az oltóanyagot, és nyolc nap alatt lenyomták a 1100 km-es távot. A hatvanas évek óta már versenykörülmények között teszik meg a távot.
Az azonban, hogy a sarkvidéki körülményekre nem igazán alkalmas kerékpárral tegyék meg a mintegy 1000 km-t, elsőre talán olyan őrültségnek tűnhet, ami még senkinek sem jutott eszébe. Aztán persze most is kiderül, mint általában, hogy ritkán van új a nap alatt. Kevinék is a mostanában oly divatos történelmi forrásból merítettek ötletet. 1900-ban ugyanis két, mára már legendássá vált aranyásó, Max Hirschberg és Ed Jesson a Nome városánál sejtett aranyból akart meggazdagodni. A tél közepén Dawson City-ből (lásd a térképet) biciklivel!!!! Vágtak neki az útnak. Túlélték, és naplójuk az Aranyláz egyik leghíresebb és leghitelesebb beszámolójává vált.
 Ki mint veti ágyát… |
Kevin Vallely és Frank Wolf, a két mountain bike-os az ő útibeszámolójukat olvasván döntött úgy, hogy ezt nekik is kell próbálniuk. Először kutyaszánnal derítették fel a terepet, aztán 2000 telén sítalpakon mentek végig az Iditarod útvonalán. Eközben jöttek rá, hogy a hideg, az elhagyatottság, a hóvakság, a teljesen egyhangú hófehér táj, a vadállatok veszélye, a technikai hibák lehetősége mind-mind olyan faktor, ami közrejátszhat abban, hogy 1900 óta még senkinek sem sikerült Hirschbergék teljesítményét megismételni.
Viszont szerencséjükre a kanadaiak vendégszeretete nem sokat változott. 1900-ban életmentőek voltak az út menti faházak, ahol az úton lévőket kedvesen fogadták, és ez a szokás 2003-ra is megmaradt. A tulajdonosoknak általában csak annyi a kérésük, hogy az utazók ne vigyenek el semmit, és olyan tisztaságot hagyjanak, amilyen állapotban a faházat találták. Az éjjeli szállás azon a környéken nem csak a kedvesség jele, hanem sokszor életmentő segítség.
 Nem mi montíroztuk a képet, az alaszkai háttér volt ennyire változatos |
Kevinék nekiálltak szponzorokat keresni, fizikailag felkészítették magukat és kerékpárjaikat az útra, majd idén március elsején nekivágtak az útnak. Eredetileg április15-re tervezték a célbaérést, de persze Alaszkában nem a gyorsaság, hanem a biztonság a legfontosabb, így kissé le vannak maradva a tervekhez képest. A legutóbbi – tegnapi (április 13-ai) – jelentések szerint már az utolsó szakasznál tartanak, ami viszont a legnehezebbnek is számít. Hurrikán erősségű szélre, mozgó jégtáblákra kell felkészülniük Alaszka nyugati partjainál. És persze arra, hogy lassan Kanadában is itt a tavasz, aminek persze a melegedő időjárás miatt örülnek, viszont az olvadás veszélyeket is rejthet a kerékpárok számára.
(A cikkben szereplő képek a túra honlapjáról valók.)
