Akarsz havi száz, százhúszezret keresni biciklizéssel? Akarsz fiatalok között dolgozni? Akarsz előkelő helyekre járni? Akarsz különleges bringásokkal bulizni? Akkor menj el biciklis futárnak. Feltéve, ha akarsz naponta nyolcvan-száz kilométert tekerni. Vagy többet. Érdekel?
 Nyáron kicsit könnyebb a helyzet  |
A Kresz nem szentírás
Az alaptörténet végtelenül egyszerű. A cégnek gyorsan el kell juttatnia mondjuk egy levelet, egy CD-lemezt, egy reklámfilmet vagy bármi kisebb csomagot a város egyik pontjáról a másikra. A főnök hangja: „Jolánka, itt az anyag, egy óra múlva várják, kérem, küldje el.”
Jolánka, a titkárnőként fungáló vörös démon felveszi a telefont, ujjai kecses kopogtatásával bepötyögi a számot (közben persze nagyon ügyel a műkörmei épségére), és reménykedve szegezi zöld szemét az ajtóra. Hátha megint a múltkori magas, jó lábú fiú jön rasztás hajjal, vékony, szőkített szakállkával.
Aztán persze nem az jön, mert ezek a fiúk össze-vissza tekernek a városban, soha nem lehet tudni, hogy éppen ki kukkant be – Jolánkának például ez izgalmas szerencsejáték. Igaz, a mostani sem semmi. Mosolyog, kedves, de már indul is, hogy pontosan, időre odaérjen. Az utcán felpattan a bicajra, és a legrövidebb útvonalon elindul. Általában figyel a közlekedés szabályaira, még ha a Kresz nem is mindig szentírás, ám a gyorsaság a legfontosabb.
A célállomáson besiet Margithoz, a cég recepciósához, kedves mosollyal átadja a csomagot, számláz, jó munkát kíván, majd már siet is tovább. A központból ugyanis a diszpécser szólt a mobiljára, hogy már várja őt egy újabb Jolánka, meg persze az új megbízás.
Aki jó kondiban van, száz fölött kereshet
 Írni mindig muszáj |
Emberünk amúgy a kollégáihoz hasonlóan naponta átlagosan 80-100 kilométert teker a városban, és ugyancsak átlagosan 12 megbízást teljesít. Ahhoz, hogy az ország legnagyobb ilyen cégéhez elhelyezkedhessen, elsősorban saját kerékpárra volt szüksége, némi empatikus és számlaképességre, meg persze kondícióra. Így egy hónapban akár 120-150 ezer forintot is kereshet.
Ez az összeg amúgy egyben dopping is. Merthogy nem fix pénzről van szó. A futárok minden egyes fuvar árának felét megkapják, így érdekeltek abban, hogy minél többet tekerjenek.
A várost a vezetőség különböző régiókra osztotta, így a különböző távolságok a tarifák különbözőségével egyenlítődik ki. Így aki akar, az sokat tekerhet, és minél többet teker, annál többet keres.
Munka ugyanis van bőven. Március első napjaiban a szolgálatban lévő 72 futár 24 óra alatt átlag 800 megbízást teljesített. Korábban volt már arra is példa, hogy egy nap alatt a megbízások száma meghaladta az ezret.
Egy futár Szolnokról jár dolgozni Pestre – bringával
 Futás – a fotó a futárok világbajnokságán készült |
Emberünk a Hajtás Pajtás futárainak személyiségjegyeiből vont átlag alapján a húszas éveinek közepén jár, lelkes, ugyanakkor a szabadságot mindennél többre tart fiú, aki egy-két évet tölt a cégnél futárként.
Vannak persze lányok is, vannak egészen fiatalok, akik az iskola után mondjuk egy évre nyeregbe szállnak, hogy gondolkozzanak a jövőjükön, közben pedig pénzt is keresnek.
És persze vannak profi kerékpárosok. Downhillesek, országútiak, akik a versenyzés mellett a pénzt is azzal keresik, amit nagyon szeretnek – kell ennél több?
De, hogy egy egészen extrém esetről is beszámoljunk: van egy szolnoki bringás, aki feljár dolgozni a gépével Pestre, s bizony elég sokszor megesik, hogy reggel, bemelegítésképpen két óra alatt lenyomja a száz kilométert két keréken…
Azt mondja Géresi László, hogy nagyon hülyének kellene lennie annak, aki nem felelne meg náluk. Ami egyfelől dicséretes szerénységre vall, másfelől viszont egészen pontos gyakorlati tapasztalatokon nyugvó kijelentés. Lévén Géresi László, a Hajtás Pajtás kerékpáros futárszolgálatot 50 százalékban tulajdonló (a másik 50 a bátyjáé) fiatalember pontosan tudja: az elvárt teljesítmény alapvetően szelektál, így csak olyanok lépnek be a csapatba, akik egyáltalán nem hülyék.
Svájci ötletből magyar sikersztori
– Tíz éve kezdtünk, én akkor jöttem haza Izraelből, ahol érettségiztem – mesélte a főnök, Géresi László, aki kollégáihoz hasonlóan kerékpárral járja a várost. – Akkor az volt a fontos, hogy annyi pénzem legyen, amennyivel mondjuk be tudok ülni egy moziba, vagy meg tudok inni egy sört. De azért a bátyámmal gondolkodtunk azon, hogy mit kéne kezdeni magunkkal. Egyéb híján ismerőseinken keresztül nekiláttunk kifesteni lakásokat, hogy legyen némi pénzünk élni. Időközben találkoztam egy svájci lánnyal, aki a Színművészeti Főiskolán tanult, neki volt az ötlete ez a biciklis futárszolgálat, ami kint akkor már parádésan működött. A bátyám favorizálta az ötletet, én viszont eléggé féltem, de a végén a festéssel keresett összes pénzből szórólapokat gyártattunk, azokat szétszórtuk Budán, megadtunk egy telefonszámot, kértünk kölcsön két bringát, és vártunk. A lány meg hazament.
A szerencse egy fordítóiroda képében kopogtatott, pontosabban telefonált. Az ottani egyik munkatárs ugyanis látott egy hirdetést a Magyar Narancsban – ezt az apró kis felületet egy baráti szívesség segítségével sikerült elhelyezni a lapban -, és mert az addig alkalmazott motoros futárszolgálattal nem volt éppen kibékülve, telefonált…
– Mázlink volt, mert nagyon közel volt hozzánk az iroda, így percek után odaértünk, és már vittük is a cuccot – így Laci. – S mert tetszett nekik a gyorsaságunk, az áraink versenyképesek voltak, így folyamatos munkát adtak. Az igazi lendületet azonban egy nagy reklámcég jelentette számunkra.
Ez a lendület pedig még ma is tart. A tíz évvel ezelőtti kölcsönbringás kezdethez képest mára a cég bevétele meghaladja az évi kétszázmillió forintot, s átlagosan száz embernek ad folyamatos munkát.
A kerékpárok mellett fejlesztés gyanánt már van motoros és furgonos szállítás is. Ennek ellenére a két tulajdonos ma is bringával jár mindenfelé a városban, és ha úgy adódik, bizony beállnak a futárok közé dolgozni.
És még valami: Chikán Attila egykori gazdasági miniszter az egyetemi oktatásban használatos Vállalkozásgazdaságtan című könyvében A vállalkozás küldetése címszóval külön fejezetet szánt a Hajtás Pajtás működésének.
Világcsúcsra teker egy biciklis fuvaros
 A Hajtás Pajtás bringacsapatának vezetője, ET |
S hogy nem csak külsőség a kerékpározás szeretete, arra a legjobb példa: létre hoztak egy kerékpáros szakosztályt, amely azért kell, hogy a futárok indulhassanak a profi bicikliversenyeken. Az eredmény: DH-ban tavaly a csapat a második helyen végzett, de míg az első helyezett klub csak a versenyzésre koncentrált, a Hajtás Pajtás két verseny megszervezését is magára vállalta. És a futároknak a versenyzéshez ma is sok támogatást adnak. Aki például jobb eredményt ér el, mint az előző versenyen ugyanott, annak kifizetik az utazási költségét és a nevezési díját.
– Számomra megmaradt az első helyen a downhill, de örülök annak, hogy csatlakoztam a Hajtás Pajtáshoz – meséli Nagy Zoltán, futárnevén ET. – Itt ugyanis úgy kereshetek pénzt, hogy közben biciklizek, vagyis ez egyfajta edzés. Fontos az is, hogy a cégnek van egy profi kerékpárszervize, és az alkatrészeket is olcsóbban meg lehet szerezni. Én a versenyzésre használt bringámmal dolgozom, évek alatt sikerült összeraknom viszonylag profivá. Most úgy hat-hétszázezret érhet, de folyamatosn tudom javítgani. A vezetőség remekhátteret biztosít, amely mellett mód van felkészülni a nagyobb versenyekre is. S hogy mennyire elismert a klubunk a versenyzők között, azt jelzi, hogy a harminc fős versenyzői létszámból ma már csak tíz olyan van, aki a cégben dolgozik.
A “kisebbség” tagjai között ugyanakkor nagyságok is akadnak. Például van egy olyan fiatalember, aki egy világcsúcsra gyúr. Ő szeretne ugyanis a világ leggyorsabb kerékpárosa lenni egyenes pályán. Ez nem vicc, már majdnem elkészült a szuperszonikus csúcsbringa. S ha sikerül megdöntenie az aktuális világcsúcsot, garantálható, hogy a Jolánkák a legszívesebben őt látnák majd belépni az ajtón kedves mosollyal az arcán, hátán a futártáskával.
