Rafting az orángutánok között

Van egy lány. Szép, okos. Imádja a kalandot. Búvárkodik a cápák között, raftingol az orángutánok mellett, némi hajókázás krokodilokkal, és még a komodói sárkány nyalását is elkerülte. Azért a sízés is belefér. Meg a siklóernyőzés. Érdekel?


Katin jól mutat a búvárruha is

Persze, ez itt nem társkereső oldal, meg aztán a hölgynek van is társa. De a téma, a sztori, az bizony érdekes. Egy lány, aki egyszer csak gondolt egyet, és nekivágott a világnak…



Az indíttatás remek: a bátyja, Forgó Szilárd világcsúcstartó siklóernyőzésben, nem véletlen, hogy Kati maga is repül siklóernyővel, a napokban éppen Brazíliába indul egy népes magyar küldöttség tagjaként. De ez csak egy kellemes, baráti túra lesz az előéletéhez képest…



Bedobták a mély vízbe, de a cápa jó kedvében volt



– Két évvel ezelőtt kitaláltam, hogy én most elmegyek világgá – meséli Forgó Kati. – Megnéztem, hogy hol találnék valamilyen ösztöndíjat, olyat, ami nem áll végzetesen messze tőlem, és így jutottam el előbb a brazil, majd az indonéz követségre. Ugyanis itt voltak olyan lehetőségek, amelyek vonzottak. A brazil azonban nem jött össze, így utaztam Indonéziába.



– Ugyan milyen ösztöndíjat lehet kifogni Indonéziában? Mit tanultál?



– Szinte mindegy volt, mert a kaland vonzott. Egyébként az indonéz nyelv és a kultúra jelentette a képzést, de mivel az ösztöndíj nagyon kevés volt, így mellette dolgoztam. Angolt tanítottam, ebből éltem, és emiatt nem maradt túl sok időm az egyetemre.


Merülés – ezúttal cápa nélkül

– És végül elérted a célod?



– Persze, hiszen olyan csodálatos helyen jártam, amit nehéz elmesélni. Ott kezdtem el például búvárkodni, de nem az itthoni módszerrel…



– Ez nagyon talányosan hangzik.



– Amikor először mentem le a partra, hogy kipróbáljam, akkor azonnal rám akasztották a felszerelést, és egyszerűen belelöktek a vízbe. Jó, előtte gyorsan elmondták, mit kell csinálni, de ennyi. Annyira figyeltem a cuccra, a légzésre, a mozgásra, hogy még akkor sem ijedtem meg, amikor elúszott mellettem egy cápa. Aztán a parton azért beleborzongtam, de ettől függetlenül fantasztikus volt, azóta is sokszor merültem. Egy év után hazajöttem, de hamar vissza is jutottam. Egy utazási iroda szerződtetett idegenvezetőnek. Ekkor aztán alkalmam volt alaposan megismerni Indonéziát, utazgattam eleget.



Pisivel a nyálas gyilkos ellen



– Abban egészen biztos vagyok, hogy az az időszak tele volt élményekkel. Van benned valamiféle rangsor? Van legnagyobb? Legjobb? Vagy legszebb?


Balra az első Kati, de hogy hol az orángután…

– Rangsor? Ugyan. Élmény viszont van rengeteg. Jártam például egy szigeten, ahol a bennszülöttek egész egyszerűen nem ismerik a pénzt, cserekereskedelemben élnek, és nem ruhában, hanem pálmalevelekben járnak. A XXI. században. Aztán Szumátrán, orángutánoktól hemzsegő rezervátumban egy hatalmas gumibelsőn raftingoltunk egy lassú folyású folyón, és minden pillanatban azt éreztük, hogy figyelnek minket. Borneo is különös emlék, hiszen egy bérelt hajóval egy hétig bolyongtunk egy olyan dzsungelben, amely annyira sűrű, hogy szinte egyáltalán nem lehet átjutni rajta, csak kis folyókon. Azok persze tele vannak krokodilokkal. Szóval, nehéz választani. Meg aztán Komodo szigetén találkoztam a hírhedt komodói sárkánnyal. Ez egy ronda állat, egy hatalmas gyík, lomha, de rettentő veszélyes. A nyála ugyanis halálos méreg. Úgy vadászik, hogy vagy megharapja, vagy csak megnyalja az áldozatát. Utóbbi esetben elsétál, mintha mi sem történt volna. A nyálában lévő méreg megöli a kiszemeltet, majd a sárkány visszasétál, és lakmározik. Persze, a helyiek szerint van ellenszer: a nyalást azonnal le kell pisilni. Ők ráadául minden reggel megisszák az első saját vizeletüket, mert ez állítólag sok minden ellen védettséget jelent.


Elöl a sárkány, Kati tisztes távolban

Tömegközlekedés, de tényleg



– Tényleg tele vagy szép emlékekkel…



– Tudod, ez elég furcsa, ugyanis még azok az emlékek is kellemesek ma már, amiket akkor szörnyű volt megélni. Például az utazás, hát az maga volt a kín. Olyan hajóval mentünk tizenöt órát, amelyen az utasfedélzet nem volt magasabb egy méter harminc centinél. Itt ültünk egymás mellett tömegben, mint a heringek, ahol ültünk, ott aludtunk, nem volt friss levegő, egy idő után elviselhetetlen lett a szag, a dülöngéléstől viszont sokan hánytak… Még szerencse, hogy volt egy másik fedélzet, ez alatt, ami ugyan még alacsonyabb volt, de oda kellett menni vécézni, a termék pedig belepottyant az óceánba. Aztán egy szigeten volt olyanutam az ottani tömegközlekedést jelentő teherautóval, ami naponta egyszer ment keresztül a szigeten, hogy ugyan már tele volt a plató emberekkel, de egy megállóban szépen felnyomkodtak mellénk egy lovat és két kecskét az összes döglegyükkel együtt. Meg aztán azok az emberek…



– Milyenek?



– Legalábbis nagyon furcsák. Nekem kicsit olyanok, mintha még mögöttünk járnának a fejlődésben. A lábuk egészen különleges, úgy használják, mint mi a kezünket. Láttam olyan idős asszonyt, aki font a lábával, egy másik meg kapaszkodott vele ezen a platós kocsin…Indonéziában viszont kedvesek az emberek, csak vigyázni kell velük.



A negyven kilós narkós esete a magyar pszichológussal


Ez az alig egy négyzetméteres box egy dzsungeljáró hajó fürdőszobája

– Az mit jelent? Félni kell tőlük?



– Nem, csak tudni kell értelmezni a mondataikat. Ők nem tudnak nemet mondani neked, mert nem akarják elrontani a kedvedet. Ezért inkább mindent rád hagynak. Ha megkérdezed, hogy mondja, jobbra van a tenger? Akkor ők lelkesen bólogatnak, és még mosolyognak is, pedig tudják, hogy szépen begyalogolsz a dzsungelbe. Ha azt kérdezed, hogy balra van a tenger, akkor is bólogatnak. Szóval azt kell megkérdezni, hogy merre van, mert azt elmondják rendesen.



– Nagy feltűnést keltettél közöttük?



– Bali szigetén, a turistaparadicsomban nem, ám máshol igen, eléggé felfigyeltek rám.



– Hogyan viselkedtek veled például a férfiak? Udvaroltak? Vagy van ott ilyen egyáltalán?



– Sok férfi barátom volt, de nem udvaroltak, vagy legalábbis én nem vettem észre. Volt egy fiú, Steve, aki nagyon erős kábítószeres volt. Sokat járt hozzám, tanítottam angolra. Egyszer azt vettem észre, hogy kezdenek eltűnni a ruháim, majd egy alkalommal nem találtam a szörfdeszkámat. Később odajött, és azt mondta, ő vitte el, mert kellett a pénz, hogy szert vehessen. Nagyon megsajnáltam. Akkor már szerintem nem volt negyven kiló sem, állandó fájdalmai voltak. Elvittem egy helyre, egy nemzetközi drogelvonó állomásra, ilyen egy volt Indonéziában. Hárommillió rúpia volt az egy hónapos kezelés, de neki nem volt pénze, hát én befizettem, ez úgy háromszáz dollár lehetett. Egy hónap után sokkal jobban volt, de az orvos azt mondta, még kellene vagy két hónap. Azt viszont már nem tudtam kifizetni, de megkérdeztem, hogy ha ledolgozom az összeget, akkor Steve maradhat-e. Megállapodtunk, és tulajdonképpen pszichológusként én felügyeltem egy tucatnyi beteget, én találtam ki nekik programokat, csoportterápiákat. Egy idő után megszerettem ez is, és közben segítettem a barátomnak.


Siklóernyős felszerelésben, leszállás után

De hogy mennyire különleges voltam… Már három hónapja kint voltam, és valamennyire értettem az indonéz nyelvet, amikor egy utazás során mellém ült három ottani nő. Nagyon visszafogottak voltak, és azt hitték, hogy nem értem, miről beszélnek. Azon vitatkoztak, hogy vajon miből van az én orrom? Nekik ugyanis egészen lapos, alig kiemelkedő az orruk, és még soha nem láttak olyat, mint az enyém. Aztán addig-addig vitáztak, hogy kemény-e, vagy puha, hogy egyikük megkért, hagy foghassák meg az orrom. Aztán mikor kiderült, hogy neki lett igaza, megnyugodtak.



Figyelem! Indonéz nyelvvizsgához vizsgaelnök kerestetik!



– Ezek szerint megtanultad az indonéz nyelvet.



– Kénytelen voltam, mert angolul csak kevesen beszéltek. Három hónapig nagyon keményen tanultam, meg aztán a környezet is sokat számított. Ma azt mondhatom, hogy az indonéz nyelvet jól tudom, beszélek balinézül, szundanézül, és egy kicsit szumbául.



– Ilyen különleges nyelveket biztos kevesen tudnak itthon…



– El sem tudod képzelni, hogy ez mekkora baj számomra. Ugyanis most vagyok végzős a Külkereskedelmi Főiskolán, és a diplomához két nyelv kell. Angol az rendben van, de például az indonéz nyelvből nem tudok itthon vizsgát tenni…



– Nem hinném, hogy ilyen élmények után nem tervezed, hogy újra elindulsz. Itt van például új kalandnak a brazíliai siklóernyőzés. Tényleg, a siklóernyőzés mennyire fontos számodra?



– Ez is vonz, mint minden különlegesség. Persze, azért sízni is nagyon szeretek, például. De Indonéziába nagyon visszamennék. Ott egészen más az élet, békés, lassú, emberközeli. Még ha néha veszélyes is kicsit.

Comments

comments