Éppen nagykorú, de már a snowboard ikonja

A francia-kanadai Sebastien Toutant diadalmaskodott az LG Snowboard FIS Világbajnokság stockholmi állomásán. A svéd fővárosban hihetetlenül fiatal titánok harcának voltunk szemtanúi.

Ez volt a második világbajnoki futam- és az első világkupa-győzelme a  mindössze 18 éves montreali tehetségnek, Seb Toot-nak.
Ezzel az első hellyel át is vette a vezetést a Big Air és Freestyle Snowboard Világbajnokság összesítésében.


Seb Toot

A viadalra több ezer néző látogatott el az 1912-es Olimpiai Stadionba, Seb Toot lába azonban még így sem remegett meg, inkább dobott egy 1080 double cork grab-et, amivel be is húzta a kupát.
"Általában ideges szoktam lenni, mert kevés versenyen vettem részt eddig, de minél többet versenyzem, annál jobb lesz. Nagyon felspanoltam magam a döntőre, ami elsőosztályú volt, hihetetlen trükkök repkedtek. Boldog vagyok, hogy nyerni tudtam“ – örvendezett Toutant.

A második helyen a szintén még csak 19 éves finn, Petja Piironen végzett, aki el sem hitte, hogy sikerült végül dobogóra kerülnie.
Az utolsó ugrása után kissé csalódottan, mérgesen ment a sátorba.
Miután megkapta az információt az eredményéről, örömmámorban úszva mászott fel a pódiumra.
"Mikor az edzőm elmondta nekem a végeredményt, meg sem tudtam szólalni. Csak annyit mondtam, hogy wow!!! El sem hittem, nagyon örülök neki“ – kommentálta második helyét a finn.

A harmadik helyet a svájciak tehetsége, Patrick Burgener szerezte meg, akinek ez volt az első világkupa futama. Ráadásul második menetében egy esés után még az egyik fogából is letört egy darab, azonban mégis sikerült magát feltornáznia a dobogó legalsó fokára.
"Az esés még mindig benne van az emlékezetemben, de most a szép eredményre tudok csak koncentrálni“ – mondta Burgener.

Az LG FIS Világbajnokság következő állomása az osztrák Lech lesz december 7-8-án.
Nagyszerű verseny van készülőben, hiszen ez lesz a sorozat első versenye, ahol a döntőt esti körülmények között rendezik majd.

Comments

comments