„Még soha életemben nem éreztem olyan fáradtságot, mint amikor az 1-es
táborból lefelé jöttünk… A magasság miatt rosszul aludtam, a terep pedig
több volt, mint kellemetlen” – írja a Himalájából, Erőss Zsolt csapattársa, Kollmann
András, az extrem.hu tudósítója.
CSAPÓ 04 – "Légszomj" miatt vannak komoly gondban Erőss Zsolt filmesei
CSAPÓ 03 – Tudósítónk fejében acélkalapácsok kattognak 5200 méter magasan
CSAPÓ 02 – Már Tibetben vagyunk…
CSAPÓ 01 – Az első beszámoló Kathmanduból
CSAPÓ 00 – Mit keres az extrem.hu újságírója a Himalájában?
Szeptember 13-án délelőtt indultunk az 5700 méteren lévő előretolt alaptáborból (Advanced Base Camp – a továbbiakban: ABC) az egyes számú táborba.
Hétszáz méter szintet kellett legyűrnünk.
A menetnek két célja volt: szokni a magasságot, illetve felvinni két sátrat, néhány főzőt és több gázpalackot.
Erőss Zsolt a legtapasztaltabb a csapatban; ő javasolta, hogy minél kevesebb cuccot vigyünk. Szlankó Zoli és Horváth Tibi sátrait vittük tovább – az alkatrészeket szétosztottuk a hátizsákokba.
Én vittem a legkevesebb terhet – hozzám két gázpalack és egy főző került.
Persze a teher így sem volt könnyű, mert az oldalamon utazott a kamera és a hangrögzítő felszerelés is.
A többiek hamar elhúztak, én a lehető leglassabban cammogtam, mert a középső alaptábor (5200 m) megközelítésekor kiütöttem magam.
Akkor a kamerával szaladgáltam a többiek elé, aztán lemaradtam, majd ismét iszkoltam.
Másnapra olyan fejfájásom lett, hogy moccanni sem akartam…
Most figyeltem a légzésemre, figyeltem, mennyire lüktet a szívem. A terep szép volt, de kellemetlen. Kőtörmelékkel fedett gleccseren haladtunk, amelyen az ember megy egy kicsit fölfelé, aztán lefelé, majd ismét fölfelé. A kövek mozognak, ezért figyelni kell minden lépésre.
A kellemetlenségekért némiképp kárpótolt a látvány: jégtűkből álló, un. szérakos gleccser jobbra, 7000 m feletti csúcsok szemben, balra pedig a Cho Oyu.
Csak az utolsó kétszáz méteren volt hó.
Mire ideértem, rázendített a hóesés, és többé nem láttam semmit a tájból.
Jó hangulatban értem el a 6400 méteren lévő 1-es tábort, a többiek már egy sátorban kuksoltak. Érkezésemre előbújtak, és felállítottunk egy másik sátrat.
Csaknem hatvan(!) expedíció van a hegyen; az ABC eléggé zsúfolt; a 6400-on lévő táborban mégis könnyen találtunk helyet. Én felvetettem, hogy főzzünk egy levest, ám a többiek leszavaztak, mondván: ez az, amitől rosszul leszünk… Ilyen magasságban ugyanis az ember nehezen emészt, csínján kell bánni az ivással; szóval üres hassal feküdtünk le.
Minden erőmet össze kellett szednem, hogy a sátorállításról képeket forgassak.
Benn a sátorban Zsolti három mondatban összefoglalta a nap eseményeit, aztán próbáltunk aludni.
Rémes éjszaka volt, forgolódtam és felszínesen aludtam.
Eleinte fázott a lábam, a pehelykabát módszeres rátekerése picit segített.
Reggel étlen-szomjan indultunk lefelé, mondván gyorsan leérünk. Hóesésben botladoztunk lefelé a törmeléklejtőn, nem lehetett tudni hogy melyik kő csúszik és melyik nem.
Lejjebb, ahol engedett a fagy, ott meg sárban tapicskoltunk.
Amikor a gleccserre értünk, kisütött a nap, fáradtan cammogtam az ABC felé. de az nem nagyon akart közeledni. Ebédidőre értünk oda.
Pasang, alaptábori szakácsunk füstölt csülökkel és hagymás tört krumpival várt minket.
Jobb lett volna valami könnyebb, de ez jutott.
Most két-három napot pihenünk, aztán – ha az idő is úgy akarja – indulunk fel a 7200-on lévő 2-es táborba.
