Napi három Mars szeleten élt egy sarkkutató expedíció, mert az időjárás elvágta őket a külvilágtól.
![]() |
A Catlin Arctic Survey nevű projekt munkatársai két hétig éheztek, mert az élelmiszer-utánpótlást szállító repülőgép a rossz időjárás miatt nem tudta megközelíteni a táborukat már a múlt hónapban sem, ezért tartalékolták az ételt.
Az április végi hóvihar azonban sokkal tovább tartott, mint gondolták, így összesen 11 napot késett az utánpótlás.
Napi 90 gramm élelmiszer
![]() |
“Mintha napi három Mars-szeleten éltünk volna” – festette le a helyzetet Martin Hartley, aki a BBC operatőreként vett részt az a munkában.
A rádiókapcsolat a londoni központtal végig élt.
A kutatók – miután felfüggesztették a tudományos méréseket, hogy spóroljanak az energiájukkal – az éhség és fáradtság mellett főleg arra panaszkodtak, hogy irtózatosan unatkoznak.
A kutatók végül úgy döntöttek, az eredetileg tervezettnél egy héttel korábban befejezik az expedíciót. Nem a megpróbáltatások miatt, hanem mert a vártnál hamarabb jön el a nyári olvadás, ami veszélyesen vékonnyá változtatja alattuk a jeget.



