"Este 8 óra, kivilágított pálya, 30-40 piros ruhás profi oktató, én meg a kis monosíben, 3 napi ismeretség után, ez, mondhatni, felelőtlenség, rögtön gumi nélkül…" A net sok mindent felböfög. Hál'istennek…
 Coriolan a lejtőn  |
De nem volt mit tenni, ott voltam, le kellett csúszni. Kaptam egy snpaszot, hogy ne legyek ideges. Megittam, jó volt, ideges maradtam. Aztán lementünk végül Sepp-pel, ő előttem, én utána, volt lent vagy 200 ember, vakuk villogtak, kiabálás, taps, a szpíker bemondta, hogy 4 napja tanulok… De örültem hogy esés nélkül sikerült.” Az előbbi idézet szerzője Coriolan, egy magyar fiatalember. Egy gerincsérülés következtében jó időre kerekes székbe kényszerült, majd bottal kezdett járni. Aztán elhatározta, hogy (újra) megtanul sízni és blogot ír belőle. Ebből közlünk egy részletet, hogy- okuljanak Coriolan bátorságából az egészségesek, a fogyatékkal élők és a hipochonderek.
A balesetem előtt síeltem még gyerekként, és tavaly tavasszal elkísértem pár barátomat egy kétnapos kiruccanásra Ausztriába. Majdnem 20 éve nem voltam hó, hegy, síléc közelében, és valahogy elemi erővel csapott arcba a dolog, hogy hiszen ezt én imádtam. Azzal a gondolattal — elhatározással? — jöttem haza, hogy márpedig ezt meg kéne próbálni újra. A gondolatot szó követte, és végül kitaláltuk, kigugliztuk, hogy bizony nagyszerű megoldások vannak rá, elsősorban ez a mono-, sitski. Akár deréktól lefelé (sőt…) 100%-osan lebénult emberek is nagyszerűen tudnak vele síelni, legalábbis a Youtube-on úgy látszik.”
Részeltesebben: http://rediscover.blog.hu/
