A norvég fjordvidék a bázisugrók és a tengeri kajakosok zarándokhelye. Egy csapat jégmászó most elutazott az ország északi részén lévő Eidfjordba, és szemük-szájuk tátva maradt.
  |
Guy Lacelle, Audrey Gariepy és Mathieu Audibert két hetet töltöttek az ország északi részén található Eidfjord környékén.
A csapat hat új extrém nehézségű utat nyitott 300 méteres sziklafalon.
A csapat február elején találkozott az oslói reptéren Marius Olsen norvég jégmászóval.
A lokálmatador kalauzolta a világ legjobbjait az északi országban, hisz Olsen naprakész információval rendelkezett a jég állapotáról, sőt az olyan titkos helyeket is ismeri, mint a Eidfjord. A norvég fjordvidéken ugyanis zsámos olyan terület van, ahová csak hajóval lehet eljutni, ezért aztán a világ hegymászói ritkán keresik fel ezeket a völgyeket.
A jégmászó csapat az oslói reptérről azonnal Golba, egy híres jégmászó helyre utazott. Itt kombinált, szikla- és jégmászással trenírozták magukat, majd átmentek Hemsedalba. A jégmászás egyik klasszikusának számító terepén követték el a túra egyik nagy dobását: Lacelle szólóban mászta meg a Hydnefossen (WI6, 180m) nevű “klasszikus” utat.
“Elképesztő volt, amit Guy művelt. Botrányosan rossz minőségű jégen mászott mndenfajta biztosítás nélkül “- mondta Guy Lachalle akciójáról a norvég lokálmatador, Marius Olsen.
Talán a globális felmelegedésnek köszönhetően február elején még Norvégiában sem volt elég hideg ahhoz, hogy igazán jó jég alakuljon ki a hegyoldalakon. A csapat addig várt Hemsedalban, míg farkasordító idő nem lett a fjordvidéken. Amikor a meteorológusok azt jósolták, hogy mínusz 20-30 fok lesz, a csapat azonnal útnak indult.
 Új utak az Eidfjord-ban  |
|
“Kerestük a legmagasabb és legnehezebbnek ígérkező utakat” – mondta a híres jégmászó.
A csapat munkához látott, és néhány nap alatt egy sor új utat nyitottak.
Mindegyik extrém nehézségűre sikeredett, a jégmászó skálán a legnehezebb w15 és w16-os besorolást kaptákk.
“A déli fekvésű falakon kitűnő volt a jég minősége. Ilyen helyeken a jég megolvad, aztán újra megfagy, ezért olyan lesz, mint az üveg” – mondta Alstrin.
“Az első néhány nap hideg volt, akkor csodálatos volt a mászás. Harmadik nap viszont a frászt hozta ránk – mesélte a jégmászó. Ekkor ugyanis jött egy melegfront, olvadni kezdett a jég és hatalmas darabok zúgtak el mellettünk.”
 |
“Az egész pont úgy néz ki, mint a Hydrophobia” – mesélte izgatottan Audibert a többieknek. A Hydrophobia a kanadai Szikás-hegység egyik klasszikus útja.
Sokáig ezt az utat tartották a legszebb és legnehezebb jégmászó feladatnak.
A csapat nekiugrott a szűk völgynek.
A mászás legnehezebb része a felmenet volt, ugyanis 500 méter bulder problémákkal tarkított törmeléklejtőt kellett legyőzniük. A mászók egy 300 méter magas falon lévő, jégpillérekből álló utat választottak.
Az első kötélhosszt szólóban mászták meg, ezután elővették a biztosító felszereléseket. A 170 méter magas függőleges szakasz telis tele volt jégpillérekkel, ezeken kellett felmászniuk. Mivel az idő kifejezetten meleg volt, attól tartottunk, hogy a pillérek leszakadnak alattunk.
“Pont ezért adtuk az útnak azt a nevet, hogy Thermalphobia” – mondta Lacelle.
A mászók véleménye szerint Norvégiának ez a része szinte korlátlan lehetőségeket tartogat, hiszen akárhova megy az ember, hatalmas sziklafalakat lát, amelyeken télen klassz jég jön létre.
